weszelyorsolya

Az előadás első felében a digitális esélyegyenlőtlenség okairól volt szó. A probléma okainak vagy magának az esélyegyenlőségnek az elbagatellizálása nélkül, de felmerült, hogy az internettől való távolmaradás, a nem-használat sok esetben magyarázható az „elefánt effektussal” ( „elefánt-effektus”: az elefánt olyan álprobléma, amelyek lehetővé teszi, hogy a valódi problémák rejtve maradjanak).

Az esélyegyenlőtlenség – a digitális szakadék – beláthatatlan különbségekhez vezet, hangzott el az előadáson. Akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy aki kimarad, az lemarad, vagy a Képmesék internettel foglalkozó epizódjának címe is nagyon találó: Kattints az életedért.

Mi lehet az oka a nem-használatnak?

A népszerűsítések ellenére azonban még vannak Magyarországon olyanok, akik nem használnak sem számítógépet sem pedig a világháló szolgáltatásait. Érdekes kérdésnek tartottam, hogy vajon mennyien nem használnak internetet és a nem használatnak vajon csak gazdasági okai vannak-e.

A mennyiség kérdésére több érdekes adatot is találtam a közelmúltból:

• A lakosság 66% használja hetente egyszer – Eurostat 2011
• A 16-74 évesek 28%-a még soha nem használta az internetet – Eurostat 2010
• A 15-69 éves korosztályban rendszeresen internetezők aránya 55%, internetet már kipróbáltak aránya 63%  – NRC-piackutató 2009 II. félév 

Az okokban való vizsgálódáshoz a Wold Internet Project 2007. évi magyarországi kutatási jelentésből indultam ki mint a legfrissebb interneten általam fellelt adatokból. 2007-ben a jelentés szerint a 14 éves és idősebb magyar lakosságnak 45%-a használja rendszeresen az internetet, azonban 2007 óta eltelt több mint négy év az információs sztrádán nagyon hosszú idő, de azt gondolom, hogy bár a számadatok változhattak, a tendenciák maradandóbbak. A digitális megosztottság a következő törésvonalak, csoportok mentén alakult 2007-ben az internetet használók és nem-használók szempontjából:

• települési lejtő: Budapest – város  – falu
• nem: férfi – nő
• generációs különbségek: használók átlagéletkora és a nem-használók átlagéletkora között kb. 20 év van
• gazdasági aktivitás: diákok, kereső tevékenységet folytatók – nyugdíjasok, inkatívak
• jövedelem (szubjektív, a megkérdezett megítélése alapján): kedvezőbb helyzetben lévők – anyagi gondokkal küszködők
• iskolai végzettség: közép- és felsőfokú végzettség – szakmunkás, általános iskolai végzettség
• származás: nem roma – roma

A digitális megosztottság törésvonalai nem okoznak meglepetést senkinek, de természetesen nem mindegyik csoport között vannak nagy különbségek, így például a férfiak és nők csoportja között sem. Az egyes csoportokban éves szinten különböző az internethasználat növekedésének mértéke, de a legnagyobb különbségek az életkor, az iskolai végzettség, a gazdasági aktivitás, a jövedelem és a származás és a településtípusok szerinti csoportoknál volt, tehát ezek a jellemzők azok, amelyek leginkább befolyásolják az internet használatát. Csepeli György egy 2012-es márciusi riportban így fogalmazott erről: „Tehát minél idősebb valaki, minél kisebb településen lakik, minél alacsonyabb az iskolai végzettsége, és minél alacsonyabb a gazdasági aktivitása, annál valószínűbb, hogy kimarad az online világból.” (Ha nem akarunk a sárban dagonyázni, fel kell karolnunk a digitális leszakadókat)

Ami a legizgalmasabb volt számomra, hogy milyen okai lehetnek az internettől való távolmaradásnak, milyen gátak okozzák a nem-használatot. A jelentés szerint az internetet nem-használók a következő válaszokat adták arra, hogy mi a legfőbb oka az internet elutasításának:

• nincs rá szüksége (32%)
• nem érdekli (20%)
• nincsen számítógépe (17%)
• túl drága (11%)
• nem tudja, hogy kell használni (10%)

A válaszok arányaiból úgy tűnik, hogy elsődlegesen az internet iránti közömbösség, a saját motiváció hiánya az az ok, ami távol tartja őket a világhálótól. „Közös jellemzője még ennek a két választípusnak az is, hogy bizonyos értelemben magán a válaszadón múlnak, nem pedig külső tényezőn vagy olyasvalamin, amit ők maguk megváltoztathatatlannak tartanak. (Szemben például a „technikától való tartózkodással”, vagy a vírusoktól, pornográf tartalmaktól való félelemmel, amik – egy közvetlen felhasználói tapasztalattal nem rendelkező válaszadó számára – esetleg legyőzhetetlen akadálynak tűnhetnek.)”

A nem-használat okait tovább elemezte a jelentés, két kategóriába csoportosította a lehetséges okokat. Az egyik a materiális, vagyis a gazdasági okok csoportja és a kognitív okok, amelyek a technikával szembeni negatív attitűdök, a felhasználói tudás hiánya:

Kognitív okok

• nincs rá szüksége
• nem érdekli
• nem tudja, hogyan kell használni
• technikától való félelem
• nem való gyerekeknek
• pornográfia
• személyes adatok védelme
• vírusok miatt
• túl sok a reklám
• nincs rá ideje

Materiális okok

• nem elég jó a számítógépe
• nincsen számítógépe
• túl drága
• túl lassú a hozzáférés
• nehéz kapcsolatot teremteni

A válaszadók közül jóval többen jelöltek meg csak kognitív indokokat (53%) mint csak materiális okokat (13%), a mindkét okcsoportból megjelölők aránya pedig 31% volt. (Az okok között szerintem találhatunk olyat is, ami az előadáson elhangzottak szerint a „mesterséges igényesség” elefántját testesítheti meg, pl. túl lassú a hozzáférés. A „technika ördöge” mint elefánt is megjelenik például a technikától való félelem válaszban.) A jelentés az egyes csoportokban a kognitív és a materiális okok arányát is részletesen tárgyalja, de a számomra legfontosabb üzenete ebben a témában a következő: „… a kognitív indokokkal érvelők 6%-a, míg a materiális gátakkal küzdők 24%-a gondolja úgy, hogy egy éven belül rendszeres internethasználóvá válik. Ez tehát azt jelenti, hogy a materiális gátak leküzdése kisebb kihívást jelent, mint a kognitív akadályoké.” Emellett természetesen létezik az a jelenség is, hogy, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek, azok számára a számítógép és az internet megengedhetetlen luxuscikkeknek számítanak. Ezek az eredmények inkább azoknak a csoportoknak a preferenciáira világít rá, akik esetleg meg is tehetnék, de mégsem kapcsolódnak a világhálóra. A hozzá nem-férők statisztikáiba (például internet-penetráció mérése technikai alapon) sokszor ezek a csoportok is bekerülnek, így a statisztikák által rajzolt kép nem lesz valós, hiszen egy kategóriában alkotnak azokkal, akik gazdasági okokból kénytelenek a nem-használat mellett dönteni, másrészt ezekben az esetekben nem az anyagi segítség, a hozzáférés materiális okainak a kezelése lehet a célravezető, hanem a kognitív gátaknak a lebontása. Ha csak gazdasági okokat tulajdonítunk az internet nem-használatnak, akkor a gazdasági okok mint elefánt mögött elbújhatnak a kognitív problémák is.

Leszakadók felzárkóztatása vagy élvonalbeli fejlesztés?

Az előadáson ez a kérdés dilemmaként fogalmazódott meg, azonban ha azt is figyelembe veszem, hogy nem csak az veszít, aki nincs jelent a digitális társadalomban hanem a kimaradókkal azok is veszítenek, akik jelen vannak, akkor a kérdés eldöntésében szerintem a leszakadók felzárkóztatása felé billen a mérleg nyelve. Ebben az esetben ezt nem lehet a leszakadók egyéni problémájaként értelmezni vagy a társadalom szociális érzékenysége alapján kezelni, hanem a digitális társadalom „önös érdeke” a felzárkóztatás. Ha vannak olyan társadalmi csoportok, akik nem jelennek meg az interneten, akkor a digitális állampolgárok világképe torzul, hiszen nem kapnak információt ezekről a csoportokról, veszít a társadalom is, mert ezeknek a csoportoknak az értékei, kultúrája nem lesz elérhető a világhálón.

A felzárkóztatáshoz Csepeli György a már említett riportban egyrészt társadalmi méretű összefogásban látja a megoldást: „Az, hogy együtt dolgozzon az állam, az üzleti szféra, az akadémiai szféra és a civil társadalom.”, másrészt szerinte szükséges „olyan elsőszámú politikai vezető, aki tűzön-vízen keresztül véghezviszi a szükséges változtatásokat”. A materiális és a kognitív gátak lebontásában is több intézkedés született véleményem szerint társadalmi, politikai szinten, például korábban a Teleház mozgalom, az e-Magyarország pontok, a 2008-as e-Befogadás évének programjai, a Wifi falvak, az IT mentor hálózat, TÁMOP-pályázatok, de a 2011-es Digitális Megújulási Cselekvési Terv is a szakadék csökkentését célozza meg. Azonban, ahogyan Csepeli György fogalmaz, elkötelezett politikai vezető még nem volt Magyarországon.

Tető vagy interaktív tábla?

Az előadáson mint általános vélekedés és a dilemma allegóriájaként került terítékre a fenti kérdésre a válasz: legyen inkább rendes tető az iskolában mint interaktív tábla. Az én értelmezésemben a rendes tető az iskola fizikai környezetének a javítgatása, normalizálása, az interaktív tábla pedig a nyitás az internet, a digitális társadalom felé. Ha úgy gondolkodunk, hogy előbb legyenek meg optimálisan a környezeti feltételek, akkor úgy járnak a gyerekek mint a viccben, ha nincs meg az alap, akkor nem kapnak extrát sem. Mindkettő fontos a maga nemében, de azt gondolom, hogy a jó tető nem kompetenciafejlesztő (arról nem is beszélve, hogy egy interaktív táblás óra feledtetni tudja például a hámló vakolatot vagy a rogyadozó tetőt). Nem a rogyadozó tető miatt kerülnek majd hátrányba a tanulók, hanem azért mert leszakadókká válnak például a munkaerőpiacon, ha nem rendelkeznek digitális ismeretekkel. Ha viszont tényleg lyukas a tető és beömlik az eső, akkor ez nem csak egy álprobléma, valószínűleg a tető megjavítása lesz a fontosabb. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben beszélhetünk valós problémákról, míg az első esetben a tető problémája álproblémaként jelenik meg, a tető az elefánt.

Ideális esetben a tető és az interaktív tábla nem versenytársai egymásnak, a két fejlesztésnek egymás mellett kellene futnia, viszont ilyen ideális helyzet sok intézmény esetében nem valósul meg. Az elkötelezett vezető kérdését azonban itt is behoznám a képbe, ő az, aki az elefántból bolhát tud csinálni, a személyes szándék, akarat, elköteleződés a legfontosabb szerintem. Nagyon sok múlik egy iskolaigazgatón vagy egy elszánt „mozdonypedagóguson”, ahhoz, hogy a fent említett társadalmi, politikai vagy civil szándékokat ki tudja használni és ki is akarja használni.

Az elefánt tényleg fél az egértől, így a hatalmasnak tűnő álproblémák leküzdésére nem biztos, hogy a nagy, átfogó intézkedések az egyedüli megoldások.

Valószínűleg már lerágott csontok így kedd estére, de én mégis ott folytatom, ahol abbahagytam, következik a blog és a mikroblog mint eszközök.

Blog, mikroblog

Az előadáson elhangzott, hogy Magyarországon kevés jó szakmai blog van, pedig a az elmúlt években megfordult a trend és a személyes blogokról a szakmai blogokra tevődött át a hangsúly. A blogoknak akár közvélemény formáló hatásuk is lehet, ezt a politikai életben ki is használják, több magyar politikusnak is van blogja, de az újságírók is előszeretettel használják ezt a fajta médiumot. A tudomány képviselői is blogolnak, sőt évente találkozót is rendeznek és kilépnek a virtuális térből (2011. szeptemberében volt a Kutatók a Neten 2011 – II. Kutatói Blog és Weboldal Találkozó). A legnagyobb magyar blogverseny oldalán a Goldenlog.hu oldalon már 7. éve tart a blogok versenye, több kategóriában is indulhatnak a versenyzők (Gasztroblogok, Kult-szórakozás, IT-blogok, Életmód blogok, Szakértői blogok, Hírblogok, Helyi.érték, Fotóblogok, Egyéb blogok), nem csak a szakmai zsűri dönt, hanem a közönség is szavazhat kedvenceire. Itt az ELTE-n már több féléves hagyományai vannak a blogoltatásnak mint a formatív értékelési eszköznek, Ollé János szerint "kényszerblogoltatás = digitális nemzedék sajátosságaihoz igazodó formatív értékelés = antiZH". Nekem egyik szemem sír, a másik nevet: örülök, hogy nem kell kampányszerűen vizsgára tanulnom és sokkal mélyebbnek érzem a tudásomat bizonyos területeken, a másik szemem sír, mert bizony nehéz munka a blogírás.

A bloghoz kapcsolódik még az RSS olvasó is, aminek a segítésével egy helyen gyűjthetjük az általunk kedvel blogokat és így nem kell folyamatosan végigböngésznünk friss bejegyzésekre vadászva. Az RSS vagy XML gombra kattintva megjelenő linket a böngészőnkbe(böngészőtől függően) építhetjük vagy egy kifejezetten feed-olvasó programba importálhatjuk, ilyen pédául a Google reader is, amit majd mindannyian használunk. Én korábban már több RSS olvasót is használtam, például a Blogbridget, de teljesen elégedett vagyok a Google readerrel is, főleg, hogy online eszköz, így nem vagyok egy bizonyos számítógéphez kötve, csak internetre van szükség hozzá.

A Twitter mint mikroblog egy sajátos közlési műfaj, rövid, 140 karakteres üzenetekben impulzív gondolatok megosztására alkalmas. 2011-ben 100 millió aktív felhasználója volt a Twitternek, érdemes megnézni, hogy a tavalyi arab világban végbement forradalmak hogyan éreztetik a hatásukat a bejegyzésekben is. Több híresség is aktívan használja a Twittert, sőt már XVI. Benedek is alkalmazza mint evangelizációs eszközt. A Twitter nem a szívem csücske, általában linkeket osztok meg rajta, ráadásul egymás után a határidő lejárta előtt sokat, így egy kissé szemetelőnek is érzem magam.

Geolokáció

A geolokációs eszközökhöz van/volt eddig a legkevesebb közöm, használunk GPS-t, ha utazunk valahova, de a közösségi szolgáltatások közül eddig a Panoramiot használtam egyedül: terveztem a nyári utazást és az útiterv összeállításához megnéztem a meglátogatni kívánt helyekről készült képeket. Ami viszont nagyon hasznos volt a számomra, az a Google útvonaltervezője, több külföldi utunkat azzal terveztem meg, megnéztem egyrészt a távolságokat, másrészt az ajánlott közlekedési eszközöket, így meg tudtam becsülni, hogy belefér-e a programba vagy nem bizonyos helyek megtekintése, közlekedés szempontjából a város melyik részén érdemes szállást foglalni, stb.

Közösségi tartalom és közösségi címke

A Wikipedián kívül a Delicious-ről volt még szó, ahogyan az előző bejegyzésemben is írtam róla, nagyon pozitív a véleményem róla. Azóta több visszajelzést is kaptam a csoporttagoktól, hogy a lelkesedésem rájuk is átragadt és regisztráltak ők is. Azt gondolom, hogy a digitális tolltartó megtöltésének az az egyik leggyakoribb módja, hogy egy ismerősünk ajánlása kelti fel az érdeklődésünket egy eszköz iránt. A csoportban ebben van még egy csavar is, van, aki csak a „virtuális” ismerősöm, személyesen még soha nem találkoztam velük.

Prezentáció közösen a közösségnek, közösségi dokumentumok

Az eszközöket egy más szempont szerint csoportosítottam (tehát nem prezentáció vagy dokumentum), a szempontom, hogy támogatja-e a csoportmunkát vagy pedig csak a megosztást szolgálja. A http://www.slideshare.net a prezentációk, a www.scribd.com és a www.issuu.com a dokumentumok megosztására szolgálnak. A Google docs és a Prezi viszont támogatják a csoportmunkát is (amellett, hogy csak megosztásra is lehet őket természetesen használni), tehát egy időben több felhasználó is dolgozhat bennük (jogosultsági rendszerrel szabályozható). A Google docsról már sok szó esett, számomra is nagyon hasznos főleg a dokumentum (Document) és a kérdőív (Form) eszközök.

A Facebookos Konnekt csoportban kialakult egy vita, hogy ki is a jó előadó. Az általános vélekedés az volt, hogy aki mindenféle segédeszköz nélkül is élvezetesen, érthetően, követhetően tudja prezentálni a mondanivalóját. Ezzel egyet is érthetnék, de sajnos ezekből az előadókból nincs túl sok, mi legyen a többiekkel, illetve mi legyen azzal a mondással, hogy „egy kép többet mond ezer szónál”? A másik nézet, ami arra figyelmeztet, hogy mégis érdemes több érzékszervre egyszerre hatni, hogy míg hallás után csak 20%-át, látás után csak 30%-át, hallás és látás után már 50%-át megjegyezzük az információnak. (Valószínűleg ezek az arányok nem a vázlatpontok szövegeinek megmutatására vonatkoznak.)

Hogy a Prezi nem Prezi vitához én is hozzászóljak: az előadóság szempontjából a "többiekhez" tartozom, a ppt gyártást mindig egy kínos kötelességnek éreztem, ami azért kell, hogy el ne feledkezzek valami fontosról miközben előadom a mondandómat. Az első prezis előadásomat azért készítettem el, mert szeretek próbálgatni új eszközöket, de az előadásom közben azt vettem észre, hogy sokkal jobban tudok beszélni, előadni is, engem is inspirált, amit előtte összeraktam. Ezen a jelenségen már sokat gondolkodtam, és az egyik "következtetésem" az volt, hogy míg a ppt-be csak úgy berögzítettem a vázlatot, ez viszonylag gyorsan ment, addig a Preziben megdolgoztam a témával, hogy a gondolataim úgy jelenjenek meg, abban a sorrendben és tartalommal, ahogyan számomra a leglogikusabb. Nem csak a képek keresése, a különböző "effektek" alkalmazása, hanem magának az előadásnak a mélyebb szintű átgondolása történt meg. Jó azoknak, akik segédeszköz nélkül is jó előadásokat tudnak tartani, de én sajnos nem tartozom ebbe a körbe, viszont nehezen elkerülhető, hogy előadást tartsak néhanapján, és így legalább öröm is van benne. Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel  – nekem a Prezi az egy lépés:-) A Prezi valóban már elterjedtnek mondható, de sok esetben azért még tud hatni az újdonság erejével, így a figyelemre is nagyobb az esélyünk. Ahogyan van rossz ppt prezentáció, természetesen van rossz Prezi előadás is, de ez nem von le semmit egyik eszköz értékéből sem. Az én egyik személyes kedvencem ez a Prezi prezi:

A közösségi dokumentumok közé tartoznak a gondolattérképek is, a kurzuson a Mindmeistert használjuk. Bevallom, én a MindJet nevű (nem ingyenes) gondolattérkép eszközt használtam eddig, amely szintén megosztható, sőt, közösen is szerkeszthető másokkal. A MindJetnek komoly supportja is van, folyamatosan szerveznek webináriumokat is. Ez az eszköz már nem csak gondolattérképek készítésére alkalmas, hanem projekttervezésre is, sőt közös tervezésre is. (Korábban a Concept mapet használtam, illetve a Freemindot de ezek nem online eszközök.)

A gondolattérképektől korábban idegenkedtem, de egy ideje rákaptam arra, hogy a tanulnivalóból papír alapon amolyan freestyle gondolattérképeket készítsek. Számomra nagyon hasznos, mert a kulcsszavak kikeresésével és az összefüggések ábrázolásával szinte már meg is tanultam. A gondolattérképnek egyébként vannak szabályai is (Gyarmathy Éva: Gondolattérképek), a közoktatásban is egyre inkább terjed, egyre többen használják.

Kép, hang és videomegosztás

Nem szoktam magamról képeket megosztani még a profilképen is üres általában (maximum egy általam rajzolt zebra képvisel vizuálisan). Viszont nagyon hasznosnak találom a flickr.com-ot (főleg, hogy a Creative commons licenszek szerint is kereshetőek a képek) és a Picasaweb szolgáltatásait. Sok fantáziát látok a http://pinterest.com/ szolgáltatásaiban, főleg, hogy a képek egyszerűen beágyazhatóak akár a blogbejegyzésbe is, így a szerzői jog biztos, hogy nem fog sérülni.

Hangot még soha nem osztottam meg, videót már készítettem, nem a Ustreammel, hanem egy Openmeetings nevű eszközzel. Az Openmeetings alapvetően egy webináriumokra, videochates oktatásra, megbeszélésre használható eszköz, interaktív – a résztvevők kérdezhetnek, lehet szavaztatni, az előadó pedig rajzolhat, vetíthet a whiteboardra (Moodleval könnyen összeköthető, így lehet egy online szemináriumi felület a kurzusban). Ki lehet próbálni az eszközt, meg lehet hívni bárkit egy kis online konzultációra a demoban, így élőben is tesztelhető. (Egy kis kitérő, bár ezek nem online eszközök: sok felvételt készítettem a Captivate nevű eszközzel, igaz, hogy nem magamról, hanem szoftveranimációkat képernyőről. Nagyon hasznos, jól használható, „nagytudású” eszköz, bemutató és interaktív animációkat is lehet vele készíteni, de sajnos nem ingyenes, mint Adobe termék meglehetősen drága is. Vannak viszont ingyenes eszközök is ilyen célra, például a Wink.)

Napról napra tanulok, megismerek egy új eszközt, mindet valóban nem lehet egyszerre elkezdeni használni. De szerintem fontos, hogy tudjunk róla, legyen hova nyúlnunk, legyen miből válogatnunk, ha szükségünk van valamire, meg akarunk valósítani valamit.

A tudás almája - amiről szó volt a két bejegyzésben