weszelyorsolya

A Virtuális távoktatás kurzus feladataként került meghatározásra a következő páros munka (Weszely Orsolya & Zakupszki Tünde). Az ELTE PPK virtuális Kampuszán az 530-as osztályteremben elhelyezésre került ‘hangos doboz’ rejtette a következő feladatot.

A feladat meghatározása

Egy nyelviskola távoktatási képzésvezetőjeként olasz nyelvtanárok 30 órás IKT továbbképzésének tervezéséhez

• a távoktatás formájában történő oktatásához IKT eszközök kiválasztása,
• az IKT eszközök kiválasztásának indoklása.

IKT továbbképzés olasz nyelvtanárok részére

Célkitűzések

Nyelviskolánk célul tűzte ki, hogy távoktatási formában olyan nyelvi képzést indít, amelynek alapja az online és virtuális eszközök és a web2-es technológiák használata. Az új típusú képzés jelentős versenyelőnyt biztosít nyelviskolánknak a jelenlegi piaci helyzetben: a szakképzési hozzájárulás változása miatt a munkáltatók nem finanszírozzák munkavállalóik nyelvtanulását és így jelentős keresletcsökkenés és túlkínálat alakult ki a nyelviskolák piacán. A képzés újszerűsége két területen mutatkozik meg, az egyik a Skype (vagy egyéb kommunikációs technológiák) és multimédiás e-learning tananyagok alkalmazásán túlmutató IKT bevonása, a másik pedig a tanárok digitális kompetenciájának fejlesztése, amely biztosítja az IKT eszközök és a nyelvtanítás módszereinek a pedagógiai elveknek megfelelő konstruktív és hatékony döntések támogatását.

A 30 órás továbbképzés keretében a konkrét IKT eszközök megismerésén túl a következő, az ISTE által megfogalmazott tanári digitális kompetenciák fejlesztése kerül előtérbe:

1. a tanulók tanulásának és kreativitásának inspirálása és facilitálása
2. tanulók tanulási tapasztalatának tervezése és fejlesztése, értékelés
3. modellezik és mutatják a digitális korszak munka és tanulási folyamatait
4. digitális állampolgárság és felelősség támogatása és modellezése-formálódó digitális kultúra megértése és ennek megfelelő magatartás
5. legyenek részesei a szakmai fejlődésnek (LLL) iskolai és szakmai közösség támogatása, eszközök és források hatékony felhasználása

A továbbképzés keretében a résztvevő nyelvtanárok több IKT eszközt ismernek meg, amelyek közül a célcsoportnak való megfelelőség, a saját módszertani megfontolásuk, a tanári szerep hiteles képviselete és a személyes preferenciáik alapján dönthetnek, hogy mely eszközöket alkalmazzák a távoktatási kurzusokban.

A tanárok és a résztvevők tanulását és munkáját a nyelviskola informatikusa és oktatásszervezője támogatja.

A tanárok IKT továbbképzése részben kontakt foglalkozások keretében, részben pedig saját élményű tanulást biztosítva a nyelvi távoktatásban is használható eszközökkel online és virtuális távoktatásban történik. A továbbképzés eredményességében jelentős szerepe van a résztvevők önálló tanulásának.

A képzés szempontjából, a realitásokat is figyelembe véve - milyen típusú és mennyiségű kompetencia vagy jártasság elsajátítása lehetséges 30 órában olyan tanároknak, akik érdeklődőek, motiváltak, de ugyanakkor nem használtak még ilyen eszközöket – a következő témacsoportokból épül fel a továbbképzés tematikája:

Jelenlét a digitális világban

(Fejlesztendő kompetenciák: digitális állampolgárság, digitális kultúra, digitális korszak munka és tanulási folyamatainak modellezése, részvétel szakmai közösségek munkájában)

Facebook, Linked in, Twitter, Skype, blog, szakmai közösségek feltérképezése és részvétel (például Tanárblog), Delicious, e-etikett és szerzői jogok

A tanárszerep a digitális térben megváltozik, a tanár modellnyújtó, értékközvetítőként is szerepel a tanítási-tanulási folyamatban, ehhez nem csak mint nyelvtanár kell a szakmai felkészültségnek birtokában lennie, hanem mint digitális állampolgárnak is rendelkeznie kell az IKT eszközök megfelelő és magabiztos alkalmazásával, az online jelenlét mind magánemberi mind pedig tanári vetületének tudatos alkalmazásával (online identitás). A modellnyújtás a saját személyes példával a leghitelesebb, amely a folyamatos szakmai fejlődéssel és a digitális együttélés és állampolgárság elveinek megismerésével és tudatos alkalmazásával történhet.

Online és virtuális terek tanítási és tanulási lehetőségei

(Fejlesztendő kompetenciák: a tanulók tanulásának inspirálása és facilitálása, tanulás tervezése, fejlesztése és értékelése)

Moodle, Openmeetings, Facebook, Second Life

A tanár feladata a távoktatási környezetben megváltozik, a tudásátadó, irányító szerep helyett a tutor, mentor, facilitátor szerep lesz a hangsúlyos. A távoktatásban dolgozó tanár feladatai sokrétűek: a pedagógiai megfontolásai szerinti meg kell tudnia tervezni a tanulás-tanítás folyamatát, megfelelő tartalmakat ki kell tudnia választani, tudnia kell menedzselni a teljes tanítási-tanulási folyamatot online vagy virtuális környezetben. Tudatában kell lennie, hogy a távoktatási környezetben a visszacsatolásoknak fokozott a tanulási folyamatra gyakorolt hatása, nem csak a diagnosztikus és szummatív, hanem a folyamatos visszacsatolásnak, a formatív értlékelésnek is kiemelt szerepe van. Az online és a virtuális környezetben a kommunikáció non-verbális tartalmait a verbalitás fokozott tervezésével és precizitásával kell helyettesítenie. Mindezek mellett a tanár talán legfontosabb feladata pedig a tanulás támogatása, a inspirálása, amelyet nem lehet érzelmi támogatás nélkül eredményesen megvalósítani.

A célcsoportnak való megfelelőség és a saját pedagógiai megfontolásaik alapján a tanárok dönthetnek, hogy a saját távoktatási gyakorlatukban egy viszonylag zárt oktatási rendszert (a Moodle) vagy a nyitott Facebookot fogják alkalmazni. A Second Life mint az online konzultációs eszköz alkalmazásában a célcsoport sajátosságai (érdeklődés, infrastruktúra) a döntőek.

A Moodle mint oktatási keretrendszer megismerése keretében a résztvevők elsajátítják a Moodle tanulói, tutori és kurzuskészítői funkciót. A szükséges tananyagok a tanárok saját készítésű anyagaiból, az általuk készített tesztekből és beküldendő esszé jellegű feladatokból állnak. A szinkron kommunikációt (online konzultáció) a Moodleba integrált Openmeetings eszközzel valósíthatják meg, az aszinkron kommunikációt pedig a Moodle különböző fórumeszközeivel, amelyek feladatként is funkcionálhatnak. Az értékelés (diagnosztikus, hangsúlyozottan a formatív és a szummatív) is a Moodleban történhet, a tanulói értékeléseket a fogalomtár, az adatbázis és a műhely eszközökkel valósíthatják meg.  A Moodle használatát tovább színesíthetik a kérdőív típusú eszköz és a szavazás használata, valamint lehetőség van blogírásra is mint feladattípus alkalmazására. A Moodle lehetőséget biztosít a csoportos vagy páros feladatoknak is.

A Second Life elsajátítása az online kommunikációs órákhoz az alapszintű beállításokat és mozgásokat tartalmazza, illetve a képzésen gyakorlatot szerezhetnek az SL órák megtartásában is (más típusú tanárszerep).

A Facebook alkalmas lehet a tanítási-tanulási folyamat kommunikációs platformjának a szerepére, előnye, hogy sok résztvevőnek nem ismeretlen, így könnyebben integrálódnak a képzésben. A továbbképzésen a tanárok elsajátítják a Facebook oktatást segítő alkalmazásait:

- Facebook oktatás - Chat

- Ismerősök esemény meghívásának tiltása

- Face-book oktatás jegyzetei

Képzési anyagok kiválasztása, fejlesztése

(Fejlesztendő kompetenciák: tanulási tapasztalatok fejlesztése, szakmai fejlődés, eszközök és források hatékony felhasználása)

Képadatbázisok (például Flickr), Youtube, Ustream, elektronikus tananyagok

Az IKT-kompetenciákhoz szükséges, hogy a tanárok digitális tolltartójában legyenek olyan alkalmazások, amelyekkel a tanítási-tanulási folyamat hatékonyságát, eredményességét javíthatják, illetve saját szakmai fejlődésük alapját jelenthetik (motiváció újabb eszközök megismerésére).

A tartalom színesítésére a képzésen résztvevő tanárok megismerkednek a Youtube videók (pl. Kis olasz lecke magyaroknak sorozat) keresésével és beágyazásával különböző online felületekre, szerzői jogi alapismeretek alkalmazásával a képadatbázisokból merítve szerzői jogilag megfelelő képekkel is színesíthetik a tananyagokat.

A Ustream mint mozgóképfelvételi eszközzel az online konzultációk szinkron megtartására van lehetőség, illetve a rögzítés segítségével akár képpel-prezentációval kísért felvételek megosztására.

Az olasz nyelvtanításra alkalmas tananyagok feltérképezése, keresése, pedagógiai szempontú értékelése is a továbbképzés része.

Felhasznált szakirodalom:

• Tematika tervhez
• ISTE tanári kompetenciák

További oldalak:

• Moodle
• Flickr
• Youtube
• Ustream
• Facebook használat

... mellettem húznak el a Porschék, Ferrarik, úgy érzem, mintha állnék, pedig nyomom a gázt. Ez volt az érzésem az elmúlt egy hét során. Akár vigasztalhatnám magam azzal is, hogy lassan járj tovább ér(l)sz és lassú víz partot mos. De ez nem vigasz, időre mindenkinek célba kell érnie ahhoz, hogy ne diszkvalifikálják a versenyből. Persze mi nem egymással versenyzünk, hanem az idővel.

A hét tapasztalatai

Szeretem az információkat megrágni, átgondolni, utánanézni, elmélyülni benne, kialakítani a saját véleményemet, beilleszteni a saját struktúráimba. Új világok tárultak elém a blogokban, izgalmas témák, például a mémekről vagy a szemantikus webről, de választanom kellett, vagy a komment-tweet-blog penzumot teljesítem vagy elmélyülök és utánanézek ezeknek.  Ez Xenia blogjában tudatosult igazán bennem, készíthetek én feladattervet, próbálhatom menedzselni az időmet, de ha elkap a hév és valami érdekeset találok, akkor bizony az felborul és elúszom.

Érdemes lenne egy delta-plusz-mínusz értékelést végigcsinálnom, hogy vajon pozitív vagy negatív az elmúlt hét egyenlege. Pozitívumok mindenképpen: megírtam két blogbejegyzést, kommenteltem, megismertem mások gondolatait, új embereket ismertem meg, saját bőrömön tapasztaltam meg a konnektivizmust (azt is mondhatnám, hogy végre, mert a 2010-es Kulcsár Zsolt indította htk01-et időhiány miatt kihagytam), rengeteg impulzust kaptam. Negatívum a folyamatos stressz, az időhiány, a kommentek, tweetek, karakterek számolása, fáradtság, új időszámításban számolom a napokat, a hét szerdától keddig tart.

Még január elején olvastam a Pomodoro technikáról, le is töltöttem egy Focus booster nevű programot - egy órát is, és elkezdtem használni. A klasszikus technika lényege az, hogy írjuk fel a feladatainkat, rangsoroljuk őket fontossági sorrendben. A feladatokkal 25 perces időegységekben foglalkozzunk, amelyek csak arra koncentrálunk, nem nézegetjük az e-mailjeinket, a Facebookot (januárban el sem tudtam képzelni, hogy én valaha kísértést érezzek a Facebook megnyitogatására). Ha letelt a 25 perc, akkor 5 percig pihenhetünk, ekkor lehet e-mailezni, telefonálni, stb. Néha természetesen hosszabb szünetet is kell tartani. Nem mondhatom, hogy tudtam magam tartani ehhez a szigorú menetrendhez, de a következő ciklusban legalább egy napig következetesen kipróbálom.

Reflexiók az első bejegyzésre

Lehet, hogy néha meg is szegtem a netikettet (vagy e-etikettet) és nem válaszoltam mindenki kommentjére, de nagyon örültem, hogy a blogomra ennyien felfigyeltek, még akár azt is mondhatnám, hogy mém lett ebből a webkettes gondolatból, ami most már a saját útját járja, és  másolódik, fejlődik, mutálódik tovább, van már web1.5 meg web1.3-es is, lassan be tudjuk skálázni magunkat.  A web1 és web2 közötti különbséget én továbbra sem a technikai felkészültségben, hanem a szemléletben látom "A web 2.0 lényege a közösségépítés, mivel a felhasználók nemcsak fogyasztják, hanem elő is állítják a tartalmakat, melyeket kicserélnek egymás között, miközben újra meg újra felhasználják azokat." (Csepeli György: Wikitudás) A kommentekből és mások blogbejegyzéseiből azt tapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül a kétségeimmel a webkettessé válással kapcsolatban: a kompetens vagyok-e - megbízhatok-e az internetben - és megéri-e a többletenergia befektetése kérdéskörrel. Csepeli György írása számomra elég jól megvilágította a web2-es kérdéskört, sajnálom, hogy csak ma este találtam meg, nem az első bejegyzésem előtt.

Az eddig számomra misztikus definíció az "adat mint hajtóerő" is végre értelmet nyert a hét folyamán. Minél több blogbejegyzés született, annyival több esélyem volt, hogy kapcsolódhassak kommenttel valamelyikhez, tehát én én is "adatot" adjak, amihez mások ismét írhatnak valamit. Ez akkor kristályosodott ki bennem, amikor a saját bőrömön tapasztaltam, hogy ha nincs sok-elegendő blogbejegyzés, akkor nagyon nehéz kommentelni.

Kreatív kommonisták és a szabad szoftverek

Az információmegosztással kapcsolatban több blogban (itt és itt) is találkoztam a szerzői jog felvetésével. Számomra ez fontos téma, mert sokan úgy gondolják, hogy ami az interneten van, az szabad préda (tananyag-fejlesztési képzéseinkben külön blokkot szentelünk a szerzői jognak - jogászt is meghívunk -, de sokszor bebizonyosodik, hogy nehéz ezt a berögződést legyűrni), talán ezért is félünk annyira a megosztástól, pedig a szerzői jog  a megosztókat védi. Az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 113 paragrafusban szabályozza, hogy ki, mit milyen feltételekkel tehet meg más szellemi termékével. A szerzői jogi törvény elég erős feltételeket és kereteket határoz meg, olyannyira, hogy Magyarországon is terjedőben a Creative Commons  a megengedő szerzői jog (bővebben képregényben a Creative Commons Hungary oldalán és cikkben: Kreatív kommonisták és a kiberjog Elvise), amelyben nem a "Minden jog fenntartva" a kulcsszó, hanem a szerzők eldönthetik, hogy milyen jogokat tartanak fenn maguknak. A CC licensz 4 korlátozó feltételből épül fel, a szerző kiválaszthatja a neki leginkább megfelelő kombinációt. A 4 feltételből 11 variáció keletkezhet (a feltételeket kis ikonok, piktogramok jelölik):

Ahogyan magukat aposztrofálják: "Ezeket a licenszeket nekik terveztük – azoknak, akik megértik, hogy az innovációk és az új ötletek a már meglévőekre épülnek."

Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott, hogy vannak szép számmal szabad vagy nyílt forráskódú szoftverek is (például Openoffice vagy a Mozilla Firefox, de az Egyetemen használt Moodle is ilyen vagy a GNU szoftverek mint a Gimp is). Ezeknek az a jellemzőjük, hogy nem csak felhasználhatóak, hanem tovább is fejleszthetőek (ezért nyílt a forráskód). Ha valamilyen feladat elvégzéséhez keresünk szoftvert az interneten akkor pedig jó eséllyel fogunk találni olyat, amit ingyenesen használhatunk, tehát vagy telepíthetjük vagy pedig az online verzióban használhatjuk anélkül, hogy fizetnénk érte. Úgy gondolom, hogy ezek legalább akkora "jótétemények" és éppen annyira a tudásmegosztás alapját jelentik mint a Wikipedia, bár ezekben számomra nem kérdéses, hogy csak fogyasztóként lehetek jelen.

Hogy állunk az IKT-val?

Az informatikai tudás vagy a tudás hiánya is sok helyen előkerült, mennyire nehezítő/segítő tényező itt a kurzusban vagy a munka világában. Számomra megnyugtató érzés, hogy már nem kell programozónak, informatikusnak lenni, hogy tudjuk használni ezeket a programokat, alkalmazásokat. Én sem vagyok az, sokszor „bénázom”, nem csinálok jól valamit, mikor egy új eszközt kezdek el használni, de egy idő múlva megtanulom, amire szükségem van. Minél több eszközt ismerek, annál könnyebben tanulom meg a következőt (vagy annál bátrabb vagyok). Én az IKT kompetenciát  - nem az EU-s definíció, hanem inkább a pedagógiai definíció szerint - így értelmezem: Meg tudok valamit csinálni, mert vannak hozzá ismereteim, képességeim, tapasztalataim. Alkalmazásképes tudás, amely változatos körülmények között működtethető. Tehát használtam már a gmailt, akkor a freemailes levelezés megismerése sem lesz annyira nehéz, csak meg kell találnom a gombokat. Ezért is szimpatikus a nyomkodom tehát vagyok blog címe.

Az ember feje nem káptalan

Az információmenedzsment, az információk hatékony szelektálása és feldolgozása is központi kérdése volt a blogoknak. Konkrét megoldással nem találkoztam, pedig azt gondolom, hogy ez a túlélés záloga nem csak itt a kurzusban, hanem az életben is. Egyre több adatunkat tárolhatjuk elektronikusan, egyre nagyobb tárhelyek állnak a rendelkezésünkre a számítógépünket újabb és újabb winchesterekkel bővíthetjük, és ezt maximálisan ki is használjuk. Nem dobunk ki semmit (legalább is én), nem szelektálunk. 10-15 évvel ezelőtt még két tekercs filmmel indultunk nyaralni és megválogattuk, hogy mi az, ami érdemes a megörökítésre. Ma, digitális gépekkel (amelyek SD kártyáját is bővítettük) akár több ezer képpel térünk haza. Nem kell válogatnunk a témákban, a biztonság kedvéért mindent lefotózunk, a "ki tudja mire lesz még jó" alapon. Elfelejtünk szelektálni, pedig erre a tudásra van/lenne most leginkább szükségünk.

Nem vagyok sem technofób sem technofil, sem techno-optimista sem techno-pesszimista, de még technokrata sem. Az előadás alapján végre helyre tudtam magamat tenni és felcímkézni magam:  web1.0-s vagyok.

Nekem a tegnapi nap 22. órájáig (ekkor hallgattam az előadást) ez a szlogen tetszett a leginkább és ez alapján értelmeztem a web1.0 és a 2.0 közötti különbséget: "Az olvasható web írható webbé vált." Az olvasható web korában, ha valaki a saját gondolatait, információit akarta a világhálón megosztani, informatikai ismeretekkel kellett rendelkeznie (pl. HTML), a tartalmakat így a szolgáltatók, portálok adták, ahol volt megfelelő szakember arra, hogy a tartalmakat megjelenítse a világhálón. A web2.0-ban viszont az a helyzet, hogy különösebb informatikai ismeretek nélkül (inkább valamiféle IKT kompetencia szükséges ahhoz, hogy egy teljesen grafikus felületen helyes sorrendben nyomkodjuk a gombokat, átlássuk, hogy mit is kell tennünk ahhoz, hogy a céljainkat megvalósítsuk) írhatjuk, újraírhatjuk a webet, vagyis tartalmakat oszthatunk meg (pl. képeket, videókat, szöveges tartalmakat). Ezt a fajta web2.0-s "definíciót" tegnap estig pusztán technikai szinten értelmeztem és az információs társadalom fogalmával, jelenségével nem is hoztam összefüggésbe, ott van a lehetőség, hogy írjuk a webet, na és?

Az előadás egyik, számomra érdekes gondolata az volt, hogy az emberek nagy többsége még web1.0-s, ezért nem köszöntött be a szép új világ, nevezetesen az információs társadalom. Érdemes lenne körüljárni azt is, hogy mi is az a web2.0. Még decemberben a Wikipediáról összeszedtem nagy vonalakban, hogy mi is az a sokat emlegetett, ám számomra misztikus ködbe burkolózó web2.0. Egy kicsit megkönnyebbülve találtam azt az információt, hogy nincs pontos definíciója. Sokan, sokféleképpen határozzák meg, számomra ezek voltak a legszimpatikusabbak:

Az „olvasható” web mindenki által „írható”, „újraírható” webbé változott: a tartalmat

• „web 1.0”: Internetszolgáltató adja (pl. portálok)
• „web 2.0”: Szolgáltató csak keretrendszert adja, a felhasználók töltik fel

A web 2.0 további jellemzői Tim O’Really szerint (akinek a web2.0 elnevezést tulajdonítják, de nem ő használta először):

• A web mint platform: asztali alkalmazások helyett webes szerkesztőprogramok, pl. GoogleDocs
• Az adat mint hajtóerő: A felhasználó birtokolja az információt, szerkesztheti, közzéteheti
• Részvételen alapuló tervezés: A felhasználó részvételével alakulnak ki az oldalak tartalmai
• Komponensalapú fejlesztés: Csoportmunkában, több szerző együttműködésével alakulnak ki a tartalmak

A Tim O'Really szerinti jellemzőkből is a technikai jellemzőket tudtam értelmezni, persze, egyre szaporodnak az olyan alkalmazások, amelyek online működnek, nem kell például egy favicon szerkesztőt telepítenem, online is elkészíthetem, az asztali PC-k, laptopok szerepét a web mint egy szuperszámítógép veszi át, ott tárolom és szerkesztem az információkat. A szerkesztést végezhetem csoportmunkában is, pl. a GoogleDocsban lehetőségünk van, hogy akár egy időben többen is szerkeszthessük ugyanazt a tartalmat, vagy a Preziben is készíthetünk közösen prezentációt. Azonban azzal, hogy "az adat mint hajtóerő" nem tudtam mit kezdeni, nem tudtam technikai szinten megfogni. Itt kellett volna gyanút fognom, hogy a web2.0 nem pusztán technikai "paradigmaváltás", nem csak a web lett 2.0-s, hanem a gondolkodásomnak is azzá kell válnia.

A tájékozódásom nem merült ki a definíciókban, jellemzőkben, hanem megvizsgáltam a tipikus web2.0-s alkalmazásokat is:

• Blogok, mikroblogok
• Közösségi oldalak
• Kép- és videomegosztó oldalak
• Wikik
• Fórumok
• Online irodai alkalmazások
• Hírforrások (RSS)
• Podcastok
• Online térképek
• Aukciós oldalak
• Virtuális világok (pl. Second Life)

Jónéhány típushoz elemeztem azonos szempontok alapján konkrét eszközöket is és 20 alkalmazás jellemzőit (Skype, Windows Live, Join.me, Openmeetings, Fórumok, Google groups, Google docs, Confluence, Dropbox, Prezi.com, Freemind, Freeplane, Concept map, MindJet, Blogmotorok, Flickr.com, Youtube.com, Twitter, Blog Bridge, Facebook). Ez nem volt annyira nehéz, mert a 90%-at ismertem, használtam már nem egyszer.  Ezek után arról is meg voltam győződve, hogy én már csak attól web2.0-s vagyok, hogy ismerem ezeket az eszközöket és technikailag tudom is használni őket, vagy ha nem is tudom éppen most, de pillanatok alatt elsajátítom bármelyiket, hiszen ehhez FELHASZNÁLÓI FELÜLETEK állnak a rendelkezésemre.

Ha ez így van, akkor vajon miért nem használom napi szinten ezeket az eszközöket, én, aki szívesen próbál ki új technikákat, alkalmazásokat, és akit például egy tagxedo.com lázba hoz?

Azért nem használom ezeket az eszközöket, mert nincs bennem belső késztetés, hogy megosszam az információimat, tartalmaimat másokkal. Vajon ennek az irigység lehet az oka? Ha mély önvizsgálatot tartanék, akkor lehet, hogy ez is kiderülne, de ha tágabban értelmezem az irigységet, akkor ez azt is jelentheti, hogy azért nem osztom meg, mert abban a tartalomban nagyon sok munkám van, most adjam oda mindenkinek? Esetleg az a tudás jelenti a piaci előnyt a számomra, az a létfenntartásom eszköze, adjam ki a kezemből? Vagy nem is az enyém igazán, én hoztam létre ugyan, de szerződések tiltják a megoszthatóságot? Azt nem tudom eldönteni, hogy kiben mi munkál ebben a kérdésben, pedig próbáltam utánajárni az ilyen típusú kutatások eredményeinek, de egyelőre nem találtam olyan hasznosítható anyagot, amely általánosabb képet festene arról, hogy miért nem osztjuk meg a tartalmainkat, így saját magamból indultam ki.

Mikor leszek igazán webkettes?

Ha információmegosztóvá válok, a jelenlegi fogyasztóból termelővé.

Az információmegosztóvá válás első lépéseként megvizsgáltam gondolatban, hogy én milyen információkat gyűjtök és hasznosítok. Amelyeket megbízhatónak érzek. Melyek a megbízható információk számomra? Amelyeket olyan emberek írják, akiket azon a területen kompetensnek gondolok, vagy az információ olyan felületen jelent meg, amelyek megbízhatónak érzek - kompetens emberek felügyelik. Mindez igaz a szakdolgozatomhoz gyűjtendő anyagokra, de a jelenlegi kurzussal kapcsolatos határidőkre, követelményekre, de akár egy fogyókúra kipróbálása előtti tájékozódásra vagy egy háztartási-gép megvásárlása előtti információgyűjtésre. Ezek szerint én nem érzem semmiben kompetensnek magam, ezért nem osztom meg a tartalmakat? Úgy gondolom, van amihez értek valamilyen szinten, talán kompetensnek is érzem magam egyes témákban, de nem szeretném, ha az én tartalmaim is a sokat emlegetett téves információk sokaságát növelnék a weben. Ezzel szemben, ha abból indulok ki, ahogyan a Wikipedia is működik, tehát mindenki szerkesztheti, így mindenki felügyelete alatt állnak az ott elhelyezett információk, ami azt is jelenti, hogy a tévedéseket javítják, ha pedig nem javítják, akkor másnak sincs jobb tudása erről (vagy kevés a web2.0-ás egyén még a világhálón vagy nem járt arra a téma szakértője...). Közös a felelősség azokkal, akik szerkesztik és azokkal is, akik csak használják - ha nem tartja helyesnek, miért nem javítja ki? Tehát a tartalommegosztásnál akár meg is bízhatnék a web mint közösség önszabályozásában.

Egy újabb kulcskérdés: az lenne az ok, hogy idegenek számomra azok az emberek, akik profitálhatnak esetleg a tartalmaimból? Idegenekre fordítsak többletenergiát? Ebben is van igazság. Meddig idegenek az emberek a számomra? Amíg meg nem ismerem őket. Vajon ehhez mi szükséges? Személyesen ismerni a Dunbari szociális agy elmélet alapján csak 150-200 embert tudok, bár a Facebook és a hasonló közösségi oldalak hatására ez a szám jelentősen növekedett (elég csak visszajelölnöm, hogy ismerem és többé nem is kell vele foglalkoznom). Akkor a csoporttudat, a "mi" érzés alapján nem lesznek idegenek az emberek? Például nyilvánossá teszem a szakdolgozatomat, mert sorsközösséget vállalok azokkal, akik még éppen most írják? Vagy speciális érdeklődési területek mentén kialakult csoportokban a közös érdeklődés adja meg ezt a "mi" tudatot? Vagy a közös célok? Pléh Csaba egy előadásában (Pléh Csaba: A kapcsolat filozófiája) olvastam egy érdekes közösségekről, a karagarga.net-ről, akik még az esetleges büntetést is vállalják, hogy a saját közösségük tagjai számára tartalmakat osszanak meg. Azt gondolom, hogy itt van a kutya elásva az én esetemben. Ha igazi web2.0-sá akarok válni, akkor a csoporttudatot kell erősítenem magamban, az eddigi individualista nézőponttal szemben. A csoportot értelmezhetem közösségként, hálózatként is, így a csoporttudat erősítése vagyis a közösséghez, hálózathoz tartozás erősítése, illetve a hálózat fennmaradásának az eszköze a kommunikáció. "E kommunikáció nélkül nem tud létrejönni a tagok közötti kooperáció, nem tudnak kialakulni a csoportra jellemző normák és nem tudnak kialakulni a működéshez elengedhetetlenül szükséges bizalmi és elismertségi viszonyok sem." (Pléh Csaba) "... a társas hálózatok fennmaradása vagy felbomlása erősen függ attól, hogy a hálózat tagjai milyen sűrűn kommunikálnak egymással és a csoporton kívüli emberekkel..." (Barabási-Albert László kutatási eredményeiről Pléh Csaba előadásában) Tehát, ha feltöltök egy tartalmat egy közösség számára, akkor erre kapok visszajelzést, más tartalmára én jelzek vissza, kialakul a kommunikáció, ettől a csoport tagjának érzem magam, ami újabb tartalmak megosztására motivál. Adok-kapok, oda-vissza, így az egyénileg befektetett többletenergia nem csak a csoport hatékonyságnövelésével, hanem akár a saját hatékonyságom növelésével is egyensúlyba kerülhet. Ennyire egyszerű lenne?

Ha mindezeket a kérdéseket letisztáztam magamban (ez csak elméleti szint, az attitűdöm még nem változott), akkor előbukkanhat az a kérdés, hogy mennyi információt osszak meg. Megjelentek a weben az oversharerek, akik a Twitteren, Facebookon, fórumokban az életük minden egyes kis részletét is megosztják. Ez egy újabb csapda, hiszen senki sem szeretne egyrészt védtelenné válni azzal, ha túl sok információt oszt meg magáról, másrészt az ismerősei agyára menni ezzel. De mi van akkor, ha sikerül megtalálni az egyensúlyt, ha nem oversharer módon osztom meg a tartalmaimat, információmat és mégsem érdekel senkit? Az előadásban volt a Tanár úrnak egy jó hasonlata: a Twitter csiripelés olyan mint egy erdőben a madarak csiripelése, ha kirándulok, akkor hallgatom, ha hazamegyek  a négy fal közé, akkor nem. Ha én madár vagyok és csiripelek, akkor azt a saját kedvemből teszem vagy a kirándulók szórakoztatására. Letöri-e az információmegosztási hajlandóságomat az a tény, hogy nem tudom, mennyien és ki kíváncsiak rá? De ezzel kapcsolatban áll az a tény is, hogy a webnek csak 1/4-e bejárható a különböző linkek segítségével. Eljutnak-e mások az én tartalmamig? (Ahhoz, hogy link segítségével eljussanak az én tartalmamig, ahhoz másvalakinek hivatkoznia kell rá link segítségével, ha jól értem ezt a fajta bejárhatóságot.)

Szövegalapúság vs. Ustream?

A másik érdekes kérdés számomra az volt, hogy vajon miért részesítem előnyben a szövegalapúságot? Tegnap végigültem-hallgattam-néztem Nyíri Kristóf előadásáról a Mindentudás Egyetemén készült felvételt, úgy, hogy nem tudtam, hogy vajon amit mondani fog, az releváns-e ahhoz a témához, amihez információkat keresek.

Ezeket jegyzeteltem közben:

• Nem tudom az egyes témákhoz pörgetni az előadást, mivel nincsenek előre meghatározott témák és nem tudom, melyik mikor kezdődik. Hallgassam-nézzem végig ahhoz, hogy eldöntsem, lesz-e engem konkrétan érdeklő információ?
• Nem látom magam előtt az előadás struktúráját, nehezíti a hallott információk rendszerezését.
• Lassabban beszél az előadó mint ahogyan olvasok, lassabb az információáramlás, ez türelmetlenné tesz.
• Előadás közben elkezdtem más irodalmakat is keresgélni, multitask üzemmódba álltam át.
• Ha vissza akarnám keresni, hogy hol beszélt D'Alembert-ről, nagyon nehéz dolgom lenne, szinte megbecsülni sem tudom, hogy az előadás melyik részében volt szó róla, tehát az információ visszakereshetősége nincs biztosítva.
• Ami pozitívum, hogy az előadó nonverbális kommunikációjából plusz információkat nyertem, illetve, hogy egy előadásról készült videót sokkal könnyebb és gyorsabb megosztani az interneten mint abból szöveget készíteni.

Ezek után kattintottam az előadás írott változatára, gyorsan átfutottam, beazonosítottam az egyes részeket és eldöntöttem, hogy érdekes és izgalmas is a téma, de most csak érintőlegesen kapcsolódnak az információk.

Leszek én webkettes valaha? Behozom a kulturális késésemet?

A konnektivista kurzus során erőteljesen meg kell osztanunk a tartalmainkat a többiekkel, kapunk reflexiókat is rájuk a többiektől. Meglátjuk, hogy megwebkettesedem-e annyira, hogy a kurzus lezárása után is folytatom a megosztást. A folytatás csupán csak azért lenne fontos, hogy még egy katonája legyen az információs társadalomnak, vagy a saját versenyképességem megőrzése érdekében is ez lenne a célravezető?