weszelyorsolya

Előző bejegyzésemben az esélyegyenlőség témájában írtam, elefántok után kutattam a digitális szavannán. Ebben a bejegyzésben szeretném körbejárni a kockázatok egy részének a kérdéskörét is, mégpedig azokat a fizikai kockázatokat, amelyekre eddig talán kevesebb figyelmet fordítunk, de a humán felelősség talán ezekben a legnagyobb és a legegyszerűbb a megelőzésük is.

Az okos más kárán tanul …

Néhány személyes példát hoztam arra, hogy én hogyan jártam pórul néhányszor azért, mert nem vettem figyelembe, hogy a számítógép mint elektronikus eszköz számos fizikai veszélynek is ki van téve. Természetesnek vesszük, hogy működik és fel vagyunk háborodva ha elromlik, rögtön előkerül a technika ördöge. Én is így voltam ezzel, természetesnek vettem, hogy működik, csak két kockázati tényezővel számoltam alapvetően: az egyik az áramszünet a másik a villámcsapás. Az áramszünet inkább a határidős munkáknál volt mumus vagy az épp el nem mentett adataimat semmisíthette meg, és is nem túl gyakori vendég, viharban pedig mindig kihúztam a konnektorból a számítógép vezetékét. Egy napon azonban túlfeszültség keletkezett az elektromos hálózatban (nem tudom az okát, de nem villám volt), a túlfeszültség hatására pedig tönkrement a számítógépem tápegysége. Szerencsére csak az, asztali gép lévén ki lehetett cserélni, de az ijedtséget nem kívánom senkinek: elsötétült a számítógép, bekapcsolhatatlanná vált, nem tudtam, hogy vajon megsemmisült-e több hónap munkája. Az eset után nem csak egy új tápegységet vettem, hanem egy szünetmentes tápot is, ami a túlfeszültség ellen is védelmet biztosít, így tehát egy fizikai kockázat kihúzva.

Fizikai kockázat az is, ha a számítógép winchestere sérül meg vagy romlik el vagy esetleg ellopják és ezáltal elvesznek az adataink. Amíg nem történik ez meg, addig nem igazán gondolunk arra, hogy legalább két helyen tároljuk a fontos adataikat. Én is a saját káromon tanultam meg, hogy milyen fontos a rendszeres biztonsági mentés. Körülbelül egy éve a külső winchesterem elromlott és csak informatikai segítséggel lehetett visszanyerni az adatokat róla (az összes törölt adatomat is visszakaptam, így egy eléggé átláthatatlan adattömegből kellett újra kiválogatnom a lényegeseket, de volt olyan adat, ami teljes egészében elszállt, például egy teljes félév beadandói). Azóta próbálom követni azt az elvet, hogy legalább két, egymástól független helyre mentsek mindent. A biztonsági mentésekhez nekem nagyon jó szolgálatot tesz egy szinkronizáló program, amely követni tudja a változásokat és nem kell hatalmas mennyiségű fájltömeget mozgatni minden biztonsági mentés alkalmával.

Felhőben tárolás mint biztonsági megoldás

Az adatok biztonságos tárolására az is megoldás, ha felhőben (is) tároljuk, szerintem emellett is érdemes a biztonság kedvéért még egy helyre elmenteni az adatokat. A felhőben való tárolás mellett még az is szól, hogy könnyebben megoszthatóvá válnak a dokumentumok, képek, egyéb anyagok. Az interneten való tárolás nem csak a Google dokumentum eszközökkel lehetséges, több más eszköz is a rendelkezésünkre áll ehhez, ilyen például a Dropbox vagy a Skydrive.

A Skydrive egy Microsoft szolgáltatás, a segítségével egyrészt online tárolhatjuk dokumentumainkat, képeinket, videóinkat (például ide feltöltve egy dokumentumot, videót egyszerűen meghivatkozhatjuk a blogbejegyzésünkben, ha például az általunk használt blogszolgáltató nem támogatja dokumentumok, videók feltöltését), de alkalmas a csoportmunkára, illetve szolgálhatja az egyszerű fájlmegosztást is (annak adunk hozzáférési jogosultságot, akinek akarunk, de saját magunk is elérhetjük bármilyen számítógépről, ahol van internet). A fájljaink tárolására 25 GB tárhely áll rendelkezésünkre, a szolgáltatás ingyenes és van mobiltelefonos alkalmazás is. 

A másik, hasonló szolgáltatás a Dropbox nevű szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy fájlokat, különböző állományokat osszunk meg az általunk kiválasztott felhasználókkal (csoportmunkát nem támogatja), illetve bárhonnan elérhessük a Dropboxba feltöltött állományainkat, de ami jelen esetben fontos, biztonsági mentésként is funkcionálhat, ha a saját winchesterünkkel történik valami. Miután telepítettük a programot, a saját számítógépünkről elérhető a Dropbox könyvtár, ide menthetőek, másolhatóak a kívánt fájlok. Az alkalmazás több számítógépre is telepíthető, így mindenhol ugyanazt a mappát érhetjük el, például, ha „hazavisszük” a munkát, akkor nem kell ehhez pendrive-ot használni. A Dropbox fiók alapmérete 2 GB, további 250 MB szerezhető több lépcsőben, például barátok meghívásával, illetve vásárolható is további tárterület.

Akit bővebben érdekel a Dropbox és a Skydrive, ezen a linken is utánanézhet: http://www.tanarblog.hu/materials/msakademia/ms2_skydrive/player.html

Csak három olyan lehetőséget soroltam fel, amelyek segítségével nem csak biztonsági mentést készíthetünk a fontos anyagainkról hanem akár a megosztást, de a csoportmunkát is megoldhatjuk velük. Az előadáson felmerült, hogy sokszor félünk az internetre kitenni az anyagainkat, sérülékenyebbnek, hozzáférhetőbbnek gondoljuk őket. Ezzel én is így voltam/vagyok. Azokat az anyagokat, amelyek céges érdekeket, információkat tartalmaznak, nehezen szánnám rá magam, hogy például a Google docsban tároljam. De az olyan anyagokat, amelyek illetéktelen szemek elé kerülése esetén sem történik tragédia, annak nem látom akadályát.

Fizikai kockázat: az internetkapcsolat hiánya

Az internetkapcsolat sérülékenységét is érdemes figyelembe venni, amely egyrészt jelentheti azt, hogy nekünk nincs valamiért kapcsolatunk, de jelentheti azt is, hogy az általunk elérni kívánt oldal vagy szolgáltatás nem elérhető.

Arra az esetre könnyebben fel tudunk készülni, amikor a saját internetkapcsolatunk nem működik. Én például vezetés internetet használok (amelyre wifi routerrel kapcsolódnak a számítógépek), a hálózati problémákra (szerencsére, amióta a szolgáltatómnál vagyok még csak egyszer volt ilyen) pedig mobilinternet vásárlásával készültem fel. Vannak feltöltőkártyás konstrukciók is, így tényleg csak akkor kell fizetnem a mobilinternetért, ha valóban használom. A mobilinternet természetesen akkor is jó szolgálatot tehet, amikor olyan helyen tartózkodunk, ahol nem tudnánk egyébként a hálózatra csatlakozni.

A Facebook március 7-i leállása (Lehet, hogy ez egy generációképző esemény lesz?) jó példa arra, hogy mi történik, ha az általunk elérni kívánt oldal nem elérhető. Természetesen ilyennel sokszor találkozunk böngészés közben, de a Facebook leállás nem csak azért nehezítette meg az életet, mert nem lehetett belépni a Facebookra, hanem más, olyan alkalmazásokat sem lehetett használni, amelyekben a Facebook azonosítónkkal, külön regisztráció nélkül regisztráltunk. Sokszor választjuk ezt a kényelmesebb módot, de egy ilyen leállás után érdemes átgondolni a regisztrációs stratégiánkat is. Ebből a szempontból a Google leállása sokkal nagyobb gondot okozna a számomra, levelezés, Google Docsban tárolt anyagok egyaránt elérhetetlenné válnának. Nagyon jó dolog, hogy egyre több alkalmazást egy helyen tudunk kezelni (nem kell annyi felhasználónevet, jelszót sem megjegyeznünk), de a centralizálásnak is vannak hátrányai.

Skálafüggetlen hálózatok hibatűrése

Forrás: http://mindentudas.hu

Saját hatáskörünkben a skálafüggetlen hálózatok sérülékenységét nem tudjuk kezelni, de ez a kockázati tényező is ide kívánkozik. Az internet skálafüggetlen hálózat, csakúgy mint a komplex hálózatok legtöbbje. A skálafüggetlen hálózatok kutatási eredményei éppen az internetnek voltak köszönhetőek, Barabási Albert-László és munkatársai az internetről készült térkép segítségével alkották meg a skálafüggetlen hálózatok elméletét, amelyet aztán a biológiában, társadalomtudományokban is alkalmaznak. Hogyan kapcsolódik az internet sérülékenységéhez? Barabásiék kutatásaik során az internetet szimulációs programokkal vizsgálták: hány routert kell kiiktatni a hálózatból ahhoz, hogy a hálózat széttörjön és a benne található számítógépek kapcsolat nélkül maradjanak. Azt vették észre, hogy amikor véletlenszerűen távolítják el a routereket, akkor a routerek 80%-ának eltávolítása után sem omlott össze a hálózat, azonban, amikor célzottan, a sok kapcsolattal rendelkező csomópontként funkcionáló routerek kerültek ki a hálózatból, akkor néhány ilyen nagy csomópont kiiktatása után szétesett a hálózat. Tehát az internet mint skálafüggetlen hálózat sérülékenysége nem az eltávolított csomópontok számától függ, hanem attól, hogy az eltávolított csomópontok mennyire voltak központiak, mennyire voltak hubok (sok kapcsolattal rendelkező csomópontok). „Számítógépes szimulációink azt mutatták, hogy ha a crackerek sikeres támadást intéznének az Internet legnagyobb középpontjai ellen, akkor óriási kárt okozhatnának. A problémát nem rosszul tervezett vagy hibás internetszabványok okozzák. A támadásokkal szembeni sérülékenység az összes skálafüggetlen hálózat belső tulajdonsága.” (Behálózva - A hálózatok csodálatos világa a sejtektől a világhálóig)

Sok szó esett a blogokban az informatikai bűnözésről, adatlopásról, a jelszó helyes megadásáról, de a fizikai kockázati tényezők sem elhanyagolhatóak. Ezekben nem egy másik ember rosszindulatúságával szemben kell védekeznünk, hanem "csak" a technika ördögeivel kell megküzdenünk. Szerintem ez a könnyebb mert még az ördöngös technika sem lehet olyan ördögtől való mint egy rosszindulatú ember.

Az előadás első felében a digitális esélyegyenlőtlenség okairól volt szó. A probléma okainak vagy magának az esélyegyenlőségnek az elbagatellizálása nélkül, de felmerült, hogy az internettől való távolmaradás, a nem-használat sok esetben magyarázható az „elefánt effektussal” ( „elefánt-effektus”: az elefánt olyan álprobléma, amelyek lehetővé teszi, hogy a valódi problémák rejtve maradjanak).

Az esélyegyenlőtlenség – a digitális szakadék – beláthatatlan különbségekhez vezet, hangzott el az előadáson. Akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy aki kimarad, az lemarad, vagy a Képmesék internettel foglalkozó epizódjának címe is nagyon találó: Kattints az életedért.

Mi lehet az oka a nem-használatnak?

A népszerűsítések ellenére azonban még vannak Magyarországon olyanok, akik nem használnak sem számítógépet sem pedig a világháló szolgáltatásait. Érdekes kérdésnek tartottam, hogy vajon mennyien nem használnak internetet és a nem használatnak vajon csak gazdasági okai vannak-e.

A mennyiség kérdésére több érdekes adatot is találtam a közelmúltból:

• A lakosság 66% használja hetente egyszer – Eurostat 2011
• A 16-74 évesek 28%-a még soha nem használta az internetet – Eurostat 2010
• A 15-69 éves korosztályban rendszeresen internetezők aránya 55%, internetet már kipróbáltak aránya 63%  – NRC-piackutató 2009 II. félév 

Az okokban való vizsgálódáshoz a Wold Internet Project 2007. évi magyarországi kutatási jelentésből indultam ki mint a legfrissebb interneten általam fellelt adatokból. 2007-ben a jelentés szerint a 14 éves és idősebb magyar lakosságnak 45%-a használja rendszeresen az internetet, azonban 2007 óta eltelt több mint négy év az információs sztrádán nagyon hosszú idő, de azt gondolom, hogy bár a számadatok változhattak, a tendenciák maradandóbbak. A digitális megosztottság a következő törésvonalak, csoportok mentén alakult 2007-ben az internetet használók és nem-használók szempontjából:

• települési lejtő: Budapest – város  – falu
• nem: férfi – nő
• generációs különbségek: használók átlagéletkora és a nem-használók átlagéletkora között kb. 20 év van
• gazdasági aktivitás: diákok, kereső tevékenységet folytatók – nyugdíjasok, inkatívak
• jövedelem (szubjektív, a megkérdezett megítélése alapján): kedvezőbb helyzetben lévők – anyagi gondokkal küszködők
• iskolai végzettség: közép- és felsőfokú végzettség – szakmunkás, általános iskolai végzettség
• származás: nem roma – roma

A digitális megosztottság törésvonalai nem okoznak meglepetést senkinek, de természetesen nem mindegyik csoport között vannak nagy különbségek, így például a férfiak és nők csoportja között sem. Az egyes csoportokban éves szinten különböző az internethasználat növekedésének mértéke, de a legnagyobb különbségek az életkor, az iskolai végzettség, a gazdasági aktivitás, a jövedelem és a származás és a településtípusok szerinti csoportoknál volt, tehát ezek a jellemzők azok, amelyek leginkább befolyásolják az internet használatát. Csepeli György egy 2012-es márciusi riportban így fogalmazott erről: „Tehát minél idősebb valaki, minél kisebb településen lakik, minél alacsonyabb az iskolai végzettsége, és minél alacsonyabb a gazdasági aktivitása, annál valószínűbb, hogy kimarad az online világból.” (Ha nem akarunk a sárban dagonyázni, fel kell karolnunk a digitális leszakadókat)

Ami a legizgalmasabb volt számomra, hogy milyen okai lehetnek az internettől való távolmaradásnak, milyen gátak okozzák a nem-használatot. A jelentés szerint az internetet nem-használók a következő válaszokat adták arra, hogy mi a legfőbb oka az internet elutasításának:

• nincs rá szüksége (32%)
• nem érdekli (20%)
• nincsen számítógépe (17%)
• túl drága (11%)
• nem tudja, hogy kell használni (10%)

A válaszok arányaiból úgy tűnik, hogy elsődlegesen az internet iránti közömbösség, a saját motiváció hiánya az az ok, ami távol tartja őket a világhálótól. „Közös jellemzője még ennek a két választípusnak az is, hogy bizonyos értelemben magán a válaszadón múlnak, nem pedig külső tényezőn vagy olyasvalamin, amit ők maguk megváltoztathatatlannak tartanak. (Szemben például a „technikától való tartózkodással”, vagy a vírusoktól, pornográf tartalmaktól való félelemmel, amik – egy közvetlen felhasználói tapasztalattal nem rendelkező válaszadó számára – esetleg legyőzhetetlen akadálynak tűnhetnek.)”

A nem-használat okait tovább elemezte a jelentés, két kategóriába csoportosította a lehetséges okokat. Az egyik a materiális, vagyis a gazdasági okok csoportja és a kognitív okok, amelyek a technikával szembeni negatív attitűdök, a felhasználói tudás hiánya:

Kognitív okok

• nincs rá szüksége
• nem érdekli
• nem tudja, hogyan kell használni
• technikától való félelem
• nem való gyerekeknek
• pornográfia
• személyes adatok védelme
• vírusok miatt
• túl sok a reklám
• nincs rá ideje

Materiális okok

• nem elég jó a számítógépe
• nincsen számítógépe
• túl drága
• túl lassú a hozzáférés
• nehéz kapcsolatot teremteni

A válaszadók közül jóval többen jelöltek meg csak kognitív indokokat (53%) mint csak materiális okokat (13%), a mindkét okcsoportból megjelölők aránya pedig 31% volt. (Az okok között szerintem találhatunk olyat is, ami az előadáson elhangzottak szerint a „mesterséges igényesség” elefántját testesítheti meg, pl. túl lassú a hozzáférés. A „technika ördöge” mint elefánt is megjelenik például a technikától való félelem válaszban.) A jelentés az egyes csoportokban a kognitív és a materiális okok arányát is részletesen tárgyalja, de a számomra legfontosabb üzenete ebben a témában a következő: „… a kognitív indokokkal érvelők 6%-a, míg a materiális gátakkal küzdők 24%-a gondolja úgy, hogy egy éven belül rendszeres internethasználóvá válik. Ez tehát azt jelenti, hogy a materiális gátak leküzdése kisebb kihívást jelent, mint a kognitív akadályoké.” Emellett természetesen létezik az a jelenség is, hogy, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek, azok számára a számítógép és az internet megengedhetetlen luxuscikkeknek számítanak. Ezek az eredmények inkább azoknak a csoportoknak a preferenciáira világít rá, akik esetleg meg is tehetnék, de mégsem kapcsolódnak a világhálóra. A hozzá nem-férők statisztikáiba (például internet-penetráció mérése technikai alapon) sokszor ezek a csoportok is bekerülnek, így a statisztikák által rajzolt kép nem lesz valós, hiszen egy kategóriában alkotnak azokkal, akik gazdasági okokból kénytelenek a nem-használat mellett dönteni, másrészt ezekben az esetekben nem az anyagi segítség, a hozzáférés materiális okainak a kezelése lehet a célravezető, hanem a kognitív gátaknak a lebontása. Ha csak gazdasági okokat tulajdonítunk az internet nem-használatnak, akkor a gazdasági okok mint elefánt mögött elbújhatnak a kognitív problémák is.

Leszakadók felzárkóztatása vagy élvonalbeli fejlesztés?

Az előadáson ez a kérdés dilemmaként fogalmazódott meg, azonban ha azt is figyelembe veszem, hogy nem csak az veszít, aki nincs jelent a digitális társadalomban hanem a kimaradókkal azok is veszítenek, akik jelen vannak, akkor a kérdés eldöntésében szerintem a leszakadók felzárkóztatása felé billen a mérleg nyelve. Ebben az esetben ezt nem lehet a leszakadók egyéni problémájaként értelmezni vagy a társadalom szociális érzékenysége alapján kezelni, hanem a digitális társadalom „önös érdeke” a felzárkóztatás. Ha vannak olyan társadalmi csoportok, akik nem jelennek meg az interneten, akkor a digitális állampolgárok világképe torzul, hiszen nem kapnak információt ezekről a csoportokról, veszít a társadalom is, mert ezeknek a csoportoknak az értékei, kultúrája nem lesz elérhető a világhálón.

A felzárkóztatáshoz Csepeli György a már említett riportban egyrészt társadalmi méretű összefogásban látja a megoldást: „Az, hogy együtt dolgozzon az állam, az üzleti szféra, az akadémiai szféra és a civil társadalom.”, másrészt szerinte szükséges „olyan elsőszámú politikai vezető, aki tűzön-vízen keresztül véghezviszi a szükséges változtatásokat”. A materiális és a kognitív gátak lebontásában is több intézkedés született véleményem szerint társadalmi, politikai szinten, például korábban a Teleház mozgalom, az e-Magyarország pontok, a 2008-as e-Befogadás évének programjai, a Wifi falvak, az IT mentor hálózat, TÁMOP-pályázatok, de a 2011-es Digitális Megújulási Cselekvési Terv is a szakadék csökkentését célozza meg. Azonban, ahogyan Csepeli György fogalmaz, elkötelezett politikai vezető még nem volt Magyarországon.

Tető vagy interaktív tábla?

Az előadáson mint általános vélekedés és a dilemma allegóriájaként került terítékre a fenti kérdésre a válasz: legyen inkább rendes tető az iskolában mint interaktív tábla. Az én értelmezésemben a rendes tető az iskola fizikai környezetének a javítgatása, normalizálása, az interaktív tábla pedig a nyitás az internet, a digitális társadalom felé. Ha úgy gondolkodunk, hogy előbb legyenek meg optimálisan a környezeti feltételek, akkor úgy járnak a gyerekek mint a viccben, ha nincs meg az alap, akkor nem kapnak extrát sem. Mindkettő fontos a maga nemében, de azt gondolom, hogy a jó tető nem kompetenciafejlesztő (arról nem is beszélve, hogy egy interaktív táblás óra feledtetni tudja például a hámló vakolatot vagy a rogyadozó tetőt). Nem a rogyadozó tető miatt kerülnek majd hátrányba a tanulók, hanem azért mert leszakadókká válnak például a munkaerőpiacon, ha nem rendelkeznek digitális ismeretekkel. Ha viszont tényleg lyukas a tető és beömlik az eső, akkor ez nem csak egy álprobléma, valószínűleg a tető megjavítása lesz a fontosabb. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben beszélhetünk valós problémákról, míg az első esetben a tető problémája álproblémaként jelenik meg, a tető az elefánt.

Ideális esetben a tető és az interaktív tábla nem versenytársai egymásnak, a két fejlesztésnek egymás mellett kellene futnia, viszont ilyen ideális helyzet sok intézmény esetében nem valósul meg. Az elkötelezett vezető kérdését azonban itt is behoznám a képbe, ő az, aki az elefántból bolhát tud csinálni, a személyes szándék, akarat, elköteleződés a legfontosabb szerintem. Nagyon sok múlik egy iskolaigazgatón vagy egy elszánt „mozdonypedagóguson”, ahhoz, hogy a fent említett társadalmi, politikai vagy civil szándékokat ki tudja használni és ki is akarja használni.

Az elefánt tényleg fél az egértől, így a hatalmasnak tűnő álproblémák leküzdésére nem biztos, hogy a nagy, átfogó intézkedések az egyedüli megoldások.

Valószínűleg már lerágott csontok így kedd estére, de én mégis ott folytatom, ahol abbahagytam, következik a blog és a mikroblog mint eszközök.

Blog, mikroblog

Az előadáson elhangzott, hogy Magyarországon kevés jó szakmai blog van, pedig a az elmúlt években megfordult a trend és a személyes blogokról a szakmai blogokra tevődött át a hangsúly. A blogoknak akár közvélemény formáló hatásuk is lehet, ezt a politikai életben ki is használják, több magyar politikusnak is van blogja, de az újságírók is előszeretettel használják ezt a fajta médiumot. A tudomány képviselői is blogolnak, sőt évente találkozót is rendeznek és kilépnek a virtuális térből (2011. szeptemberében volt a Kutatók a Neten 2011 – II. Kutatói Blog és Weboldal Találkozó). A legnagyobb magyar blogverseny oldalán a Goldenlog.hu oldalon már 7. éve tart a blogok versenye, több kategóriában is indulhatnak a versenyzők (Gasztroblogok, Kult-szórakozás, IT-blogok, Életmód blogok, Szakértői blogok, Hírblogok, Helyi.érték, Fotóblogok, Egyéb blogok), nem csak a szakmai zsűri dönt, hanem a közönség is szavazhat kedvenceire. Itt az ELTE-n már több féléves hagyományai vannak a blogoltatásnak mint a formatív értékelési eszköznek, Ollé János szerint "kényszerblogoltatás = digitális nemzedék sajátosságaihoz igazodó formatív értékelés = antiZH". Nekem egyik szemem sír, a másik nevet: örülök, hogy nem kell kampányszerűen vizsgára tanulnom és sokkal mélyebbnek érzem a tudásomat bizonyos területeken, a másik szemem sír, mert bizony nehéz munka a blogírás.

A bloghoz kapcsolódik még az RSS olvasó is, aminek a segítésével egy helyen gyűjthetjük az általunk kedvel blogokat és így nem kell folyamatosan végigböngésznünk friss bejegyzésekre vadászva. Az RSS vagy XML gombra kattintva megjelenő linket a böngészőnkbe(böngészőtől függően) építhetjük vagy egy kifejezetten feed-olvasó programba importálhatjuk, ilyen pédául a Google reader is, amit majd mindannyian használunk. Én korábban már több RSS olvasót is használtam, például a Blogbridget, de teljesen elégedett vagyok a Google readerrel is, főleg, hogy online eszköz, így nem vagyok egy bizonyos számítógéphez kötve, csak internetre van szükség hozzá.

A Twitter mint mikroblog egy sajátos közlési műfaj, rövid, 140 karakteres üzenetekben impulzív gondolatok megosztására alkalmas. 2011-ben 100 millió aktív felhasználója volt a Twitternek, érdemes megnézni, hogy a tavalyi arab világban végbement forradalmak hogyan éreztetik a hatásukat a bejegyzésekben is. Több híresség is aktívan használja a Twittert, sőt már XVI. Benedek is alkalmazza mint evangelizációs eszközt. A Twitter nem a szívem csücske, általában linkeket osztok meg rajta, ráadásul egymás után a határidő lejárta előtt sokat, így egy kissé szemetelőnek is érzem magam.

Geolokáció

A geolokációs eszközökhöz van/volt eddig a legkevesebb közöm, használunk GPS-t, ha utazunk valahova, de a közösségi szolgáltatások közül eddig a Panoramiot használtam egyedül: terveztem a nyári utazást és az útiterv összeállításához megnéztem a meglátogatni kívánt helyekről készült képeket. Ami viszont nagyon hasznos volt a számomra, az a Google útvonaltervezője, több külföldi utunkat azzal terveztem meg, megnéztem egyrészt a távolságokat, másrészt az ajánlott közlekedési eszközöket, így meg tudtam becsülni, hogy belefér-e a programba vagy nem bizonyos helyek megtekintése, közlekedés szempontjából a város melyik részén érdemes szállást foglalni, stb.

Közösségi tartalom és közösségi címke

A Wikipedián kívül a Delicious-ről volt még szó, ahogyan az előző bejegyzésemben is írtam róla, nagyon pozitív a véleményem róla. Azóta több visszajelzést is kaptam a csoporttagoktól, hogy a lelkesedésem rájuk is átragadt és regisztráltak ők is. Azt gondolom, hogy a digitális tolltartó megtöltésének az az egyik leggyakoribb módja, hogy egy ismerősünk ajánlása kelti fel az érdeklődésünket egy eszköz iránt. A csoportban ebben van még egy csavar is, van, aki csak a „virtuális” ismerősöm, személyesen még soha nem találkoztam velük.

Prezentáció közösen a közösségnek, közösségi dokumentumok

Az eszközöket egy más szempont szerint csoportosítottam (tehát nem prezentáció vagy dokumentum), a szempontom, hogy támogatja-e a csoportmunkát vagy pedig csak a megosztást szolgálja. A http://www.slideshare.net a prezentációk, a www.scribd.com és a www.issuu.com a dokumentumok megosztására szolgálnak. A Google docs és a Prezi viszont támogatják a csoportmunkát is (amellett, hogy csak megosztásra is lehet őket természetesen használni), tehát egy időben több felhasználó is dolgozhat bennük (jogosultsági rendszerrel szabályozható). A Google docsról már sok szó esett, számomra is nagyon hasznos főleg a dokumentum (Document) és a kérdőív (Form) eszközök.

A Facebookos Konnekt csoportban kialakult egy vita, hogy ki is a jó előadó. Az általános vélekedés az volt, hogy aki mindenféle segédeszköz nélkül is élvezetesen, érthetően, követhetően tudja prezentálni a mondanivalóját. Ezzel egyet is érthetnék, de sajnos ezekből az előadókból nincs túl sok, mi legyen a többiekkel, illetve mi legyen azzal a mondással, hogy „egy kép többet mond ezer szónál”? A másik nézet, ami arra figyelmeztet, hogy mégis érdemes több érzékszervre egyszerre hatni, hogy míg hallás után csak 20%-át, látás után csak 30%-át, hallás és látás után már 50%-át megjegyezzük az információnak. (Valószínűleg ezek az arányok nem a vázlatpontok szövegeinek megmutatására vonatkoznak.)

Hogy a Prezi nem Prezi vitához én is hozzászóljak: az előadóság szempontjából a "többiekhez" tartozom, a ppt gyártást mindig egy kínos kötelességnek éreztem, ami azért kell, hogy el ne feledkezzek valami fontosról miközben előadom a mondandómat. Az első prezis előadásomat azért készítettem el, mert szeretek próbálgatni új eszközöket, de az előadásom közben azt vettem észre, hogy sokkal jobban tudok beszélni, előadni is, engem is inspirált, amit előtte összeraktam. Ezen a jelenségen már sokat gondolkodtam, és az egyik "következtetésem" az volt, hogy míg a ppt-be csak úgy berögzítettem a vázlatot, ez viszonylag gyorsan ment, addig a Preziben megdolgoztam a témával, hogy a gondolataim úgy jelenjenek meg, abban a sorrendben és tartalommal, ahogyan számomra a leglogikusabb. Nem csak a képek keresése, a különböző "effektek" alkalmazása, hanem magának az előadásnak a mélyebb szintű átgondolása történt meg. Jó azoknak, akik segédeszköz nélkül is jó előadásokat tudnak tartani, de én sajnos nem tartozom ebbe a körbe, viszont nehezen elkerülhető, hogy előadást tartsak néhanapján, és így legalább öröm is van benne. Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel  – nekem a Prezi az egy lépés:-) A Prezi valóban már elterjedtnek mondható, de sok esetben azért még tud hatni az újdonság erejével, így a figyelemre is nagyobb az esélyünk. Ahogyan van rossz ppt prezentáció, természetesen van rossz Prezi előadás is, de ez nem von le semmit egyik eszköz értékéből sem. Az én egyik személyes kedvencem ez a Prezi prezi:

A közösségi dokumentumok közé tartoznak a gondolattérképek is, a kurzuson a Mindmeistert használjuk. Bevallom, én a MindJet nevű (nem ingyenes) gondolattérkép eszközt használtam eddig, amely szintén megosztható, sőt, közösen is szerkeszthető másokkal. A MindJetnek komoly supportja is van, folyamatosan szerveznek webináriumokat is. Ez az eszköz már nem csak gondolattérképek készítésére alkalmas, hanem projekttervezésre is, sőt közös tervezésre is. (Korábban a Concept mapet használtam, illetve a Freemindot de ezek nem online eszközök.)

A gondolattérképektől korábban idegenkedtem, de egy ideje rákaptam arra, hogy a tanulnivalóból papír alapon amolyan freestyle gondolattérképeket készítsek. Számomra nagyon hasznos, mert a kulcsszavak kikeresésével és az összefüggések ábrázolásával szinte már meg is tanultam. A gondolattérképnek egyébként vannak szabályai is (Gyarmathy Éva: Gondolattérképek), a közoktatásban is egyre inkább terjed, egyre többen használják.

Kép, hang és videomegosztás

Nem szoktam magamról képeket megosztani még a profilképen is üres általában (maximum egy általam rajzolt zebra képvisel vizuálisan). Viszont nagyon hasznosnak találom a flickr.com-ot (főleg, hogy a Creative commons licenszek szerint is kereshetőek a képek) és a Picasaweb szolgáltatásait. Sok fantáziát látok a http://pinterest.com/ szolgáltatásaiban, főleg, hogy a képek egyszerűen beágyazhatóak akár a blogbejegyzésbe is, így a szerzői jog biztos, hogy nem fog sérülni.

Hangot még soha nem osztottam meg, videót már készítettem, nem a Ustreammel, hanem egy Openmeetings nevű eszközzel. Az Openmeetings alapvetően egy webináriumokra, videochates oktatásra, megbeszélésre használható eszköz, interaktív – a résztvevők kérdezhetnek, lehet szavaztatni, az előadó pedig rajzolhat, vetíthet a whiteboardra (Moodleval könnyen összeköthető, így lehet egy online szemináriumi felület a kurzusban). Ki lehet próbálni az eszközt, meg lehet hívni bárkit egy kis online konzultációra a demoban, így élőben is tesztelhető. (Egy kis kitérő, bár ezek nem online eszközök: sok felvételt készítettem a Captivate nevű eszközzel, igaz, hogy nem magamról, hanem szoftveranimációkat képernyőről. Nagyon hasznos, jól használható, „nagytudású” eszköz, bemutató és interaktív animációkat is lehet vele készíteni, de sajnos nem ingyenes, mint Adobe termék meglehetősen drága is. Vannak viszont ingyenes eszközök is ilyen célra, például a Wink.)

Napról napra tanulok, megismerek egy új eszközt, mindet valóban nem lehet egyszerre elkezdeni használni. De szerintem fontos, hogy tudjunk róla, legyen hova nyúlnunk, legyen miből válogatnunk, ha szükségünk van valamire, meg akarunk valósítani valamit.

A tudás almája - amiről szó volt a két bejegyzésben

Fényképezek vagy megélem az eseményeket kérdés nálam már régen eldőlt: megélem. Jó tíz éve vettem egy kis miniDV kamerát, hogy mindent megörökíthessek és nem csak állóképen. Egy ideig küszködtem az érzéssel, hogy kimaradok mindenből, ha csak a kamera objektívén keresztül nézem az eseményeket, és végül győzött a megélés utáni vágy és sutba dobtam (a tokjába) a kamerát. Azonban az online jelenlét és az offline élet dilemmája nem ilyen egyszerű a számomra, online is lehet megélni az élet egyes területeit, a dilemma az esetemben maximum az arányokról szól, sem az online sem az offline nem helyettesítik jelenleg egymást.

Az előadáson több olyan eszközről is szó volt, ami nem hiányozhat a digitális tolltartónkból, mert ezekkel az eszközökkel épül a digitális kultúra. A mondat természetesen nem azt jelenti, hogy mindegyik eszközt azonos intenzitással kell használnunk, hanem azt, hogy tudjunk róla, léteznek ezek az eszközök. (Azt gondolom, hogy a digitális kultúra viszont csak akkor épülhet ezekkel az eszközökkel, ha nem csak tudunk róluk, hanem aktívan használjuk is ezeket.) Az előadás utolsó kérdésére: van-e értelme, megéri-e ekkora eszközrendszert módosítani, én abban látom a választ, hogy az eszközök használata nem cél, hanem ezek olyan eszközök, amelyekkel kielégíthetjük valamilyen szükségletünket. Csak akkor fogom használni ezeket, ha szükségem lesz rájuk. Miért lehet szükségem egy-egy eszközre? Például mert a munkahelyi, az egyetemi, családi feladatok igénylik, vagy ezekben szeretnék valamilyen újdonságot, valamilyen izgalmas dolgot kipróbálni (én például tavaly a prezi.com-ot egy hallgatói kiselőadásra), vagy azért mert a barátaim, ismerőseim használják vagy jelen vannak, vagy valaki ajánlotta, vagy mert egyszerűen felkeltette az érdeklődésemet, de a sort lehetne folytatni. Az egyes eszközök használata multiplikáló hatású, én használom vagy jelen vagyok, lehet, hogy ezért a barátaim vagy a munkatársaim is elkezdik használni - épül a digitális kultúra. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor azért kezdek el valamit használni, mert abból profitálok. A profit lehet akár érzelmi-erkölcsi – „találkozom” a barátaimmal, átélem a felfedezés örömét, meg tudok oldani egy problémát, az újítással járó megbecsülés – de lehet akár anyagi is, például egy jó állásajánlat.

Az előadáson visszatérő kérdésként vagy szempontként érzékeltem, hogy mennyire van hatása az online eszköznek, alkalmazásnak az offline életre. Erről két személyes példa jutott elsőként az eszembe, egy német barátommal még az ICQ-n (talán kevesen emlékeznek rá, a Skype-hoz tudnám hasonlítani) ismerkedtünk meg és annyira jókat „beszélgettünk”, hogy sort kerítettünk egy térben és időben is szinkron találkozóra, azóta is online tartjuk a kapcsolatot. Vagy egy másik példa, a Travian hálózati játékban részt vevő barátaim havonta jártak találkozókra, ahol a többi játékossal személyesen is összebarátkoztak. 

Ha nem csak a saját személyes életemben keresek példákat, akkor kézenfekvőnek látszik, hogy a Twitter-forradalomként elhíresült iráni felkelést vagy a forradalom 2.0-nak keresztelt egyiptomi forradalmat is felhozzam példaként. A Facebooknak az egyiptomi Tahrir-téri első megmozdulásokban tulajdonítottak nagy szerepet (Nagy a kísértés, hogy az 1848. március 15-i eseményekhez hasonlítsam, ott is egy maroknyi csoport indult a Pilvax kávéházból és ebből nőtte ki magát a magyar szabadságharc.), a Twitter az iráni választási csalások tudosító médiumaként híresült el, a nyilvánosság tájékoztatása volt a fő szerepe. Ezekben a forradalmakban az online közösségek és eszközök szerepét a nyugati média valószínűleg erőteljesen eltúlozta, a kezdeti eufórikus híradások után (amelyek az online eszközök szerepét hangsúlyozták – „Nobel-díjat a Twitternek”) mára már sokkal visszafogottabban nyilatkoznak az elemzők az eszközök szerepéről. Ami számomra viszont jelzés értékű, hogy egyáltalán szóba kerültek ezek az eszközök vagy akár médiumok az eseményekre gyakorolt hatásukban, egyrészt mint szervező-közösségmozgosító tényezők, másrészt információmegosztó eszközök, harmadrészt pedig az események dokumentálói, pl. Youtube. Ha valakit érdekel, a témáról általam gyűjtött anyagokat a delicious felületén találja.

A nyugati világban az online közösségek politikára gyakorolt hatásának szép példája az amerikai elnökválasztás kampányai közül Barack Obama kampánya. Barack Obama „barátai” a Facebookon inkább a fiatal korosztályból kerültek ki, de így is a 150 milliós akkori Facebook felhasználói számból az elnökjelöltnek majdnem 4 millió „barátja” volt. A kampányban a Twitternek is volt szerepe, Barack Obama tweetjeit több millióan követték nyomon. A myBarackObama.com oldalt a Facebook egyik alapítójának a felkérésével terveztették meg annak érdekében, hogy minél inkább a közösségi összefogás céljait szolgálja. Az önkéntesek az oldalon feladatokat kaphattak vagy saját maguknak állíthattak be feladatokat, adománygyűjtés, e-mail hadjárat, telefonos kampány szervezése folyt a közösségben. A hivatalos kampányoldalak mellett voltak önkéntes propagandista kezdeményesek is, amelyek közös cselekvésre hívták a szavazókat (például Encyclopedia Baracktannica). Az elemzők azt a kérdést is feszegetik, hogy az internet nélkül nyerhetett volna-e Barack Obama az elnökválasztáson. Az elnökválasztás után a kampány idején létrejött közösséget nem eresztették szélnek,így létrejött honlapon folyik az adománygyűjés, a feladatok kiadása, az információk megosztása, így a tagok továbbra is interakcióban maradnak az „Obama-csapattal”. A választási kampány szerintem jól példázza, hogy a "sok kicsi sokra megy elv" oda és vissza is hat, a közösségek tagjai befolyással lehetnek a politikára nem csak abban a tekintetben, hogy segítségükkel megnyerhető egy választás, hanem ha elég erősek, a politika kénytelen kiszolgálni az igényeiket is.

A magyar politikai életben is vannak nyomai az online közösségi oldalak használatának, és itthon sem csak a kampányidőszakban. A Facebook minden párt és sok pártpolitikus kedvelt helye, de a pártok vagy a pártpolitikusok saját honlapjai is látogatottak. Érdekes hazai példa lehet a Facebook szerepére az Egymillióan a magyar sajtószabadságért! Facebook csoport alternatív köztársasági elnökválasztási kezdeményezése is. Az elnökválasztási kampányban 50 jelölt indult rövid bemutatkozó videóval, a csoport a civil felelősségvállalást és az aktív politikai részvételt kívánta az akciójával népszerűsíteni. A politika témában általam gyűjtött forrásanyagok a delicious-ben találhatóak.

A bejegyzésemben írhatnék még a közösségi eszközök a tudományos életben betöltött szerepéről is (például a twettelt tanulmányokat nagyobb valószínűséggel hivatkozzák meg más tanulmányokban), vagy a kutató bloggerek személyes találkozója a Kutatók a neten rendezvényen. Izgalmas téma lenne még az egyház és az online világ kapcsolata is, de a bejegyzés további részében igyekszem a saját személyes tapasztalataimat előtérbe helyezni, mert a fenti témákban csak néhány példát ragadtam ki arra, hogy milyen mértékben fonódott össze az offline és az online élet az utóbbi években.

Közösségi eszközök (Facebook, Linked in, Google+, TeT háló – ning, Moly, Meetup)

A Facebook az elterjedtség szempontjából a „listavezető”, a Google+ igyekszik felvenni vele a versenyt, ergonómikusabb, de az a tragédiája, hogy másodikként jelent meg, hangzott el az előadáson. A Linked in-re mint szakmai Facebookra már az előző témahéten megújítottam a regisztrációmat és elfogadtam azt a néhány „bejelölést” amit kaptam és ma küldtem én is néhányat. Az offline életemre még nem tudom, hogy milyen hatással lesz, lehet, hogy eszébe jutok néhány régi munkatársamnak vagy azoknak, akikkel különböző projektekben dolgoztam együtt és megtalálnak újabb feladattal?

TeT háló, vagyis inkább a ning. A ningről már hallottam, de most meg is néztem: saját közösséget lehet létrehozni vele, ha kisebb közösségben gondolkodunk (max. 150 fő), akkor 3 USD-be kerül havonta. Akár az érdeklődésünknek megfelelő közösséget vagy akár a vállalkozásunk célcsoportjának is létrehozhatunk egy közösségi oldalt. Nagy fantáziát látok ebben az alkalmazásban, úgy tűnik, hogy a statikus honlap helyett sokkal jobb alternatívát kínál az interneten való jelenlétre is.

A Meetup és a Moly.hu kifejezetten olyan online felületek, amelyek az offline élet területeire, tevékenységeire vannak hatással. Egyik felületet, eszközt sem használtam még, így a következő bejegyzésig a regisztrációt és a kipróbálást mint „feladatot” látom magam előtt.

Keretrendszerek (Moodle, Mahara)

Az előző nyílt rendszerek után ez egy klasszikus zárt és instruktív rendszer, amely e-learning oktatási platformként, oktatási keretrendszerként funkcionál. Az az igazság, hogy a Moodlet van szerencsém oktatni is, így most nem térnék ki arra a rengeteg funkcióra, amellyel rendelkezik. Inkább az előadáson elhangzott mondatra reagálnék, miszerint 10-15 perc alatt lehet egy saját Moodle rendszerünk, mert egyszerű a telepítés és szabad szoftverről van szó, ami még nyílt forráskódú is, így ingyenesen használható. Mivel Moodle oktatással is foglalkozom, nem mondom, hogy a napi betevőm ettől függ, de piaci környezetben oktatom a Moodlet, ezért valószínűleg részre hajló lesz az írásom ezen része. A 10-15 perc valóban annyi lehet, ha mint az Oktatásinformatika kurzuson már előre elkészített szerver oldali futtatókörnyezetben (LAMP vagy WAMP) végezzük. Az eddigi pályafutásom során még soha nem telepítettem Moodlet - a kurzuson először – de valószínűleg ezek után is meg fogom hagyni ezt a feladatot az informatikus kollégáknak. A telepítés után a rendszert testre kell szabni, sok esetben egyedi designt adni neki, de legalább egy logót fel kell tenni. Ezeket informatikai feladatoknak gondolom, és általában csak koordinálom. Ha kész, akkor jön el az én időm, ami általában azt jelenti, hogy megtanítom halat fogni a rendszer használóit. Hogyan lehet kurzust készíteni, tananyagokat feltölteni, teszteket, beküldendő feladatokat, fórumot készíteni, tutorként a résztvevői tevékenységeket nyomon követni és értékelni. Általában eddig jutunk el több-kevesebb sikerrel (a szükséges időtartam változó, de az a tapasztalom, hogy a technikai oktatásra is legalább 20 óra szükséges), azok a funkciók, amelyek a Moodle speciális tanulásszervezési funkcióit jelentik (pl. műhely, lecke) nem szoktak terítékre kerülni. Azt gondolom, hogy a technikai feladatok, a rendszer használata csak az egyik része annak, ha Moodlet szeretnénk használni, a nehezebb az, hogy tudjuk, mire is akarjuk, mire lehet használni. Nem akarom hosszan ragozni, inkább ez a 10-15 perc volt számomra egy kissé irreális.

Behoznám a képbe az ILIAS-t is, mint a második legelterjedtebb ingyenes rendszert. Az ILIAS egy német rendszer, így a németes precizitás tetten érhető benne. Nem annyira rugalmas, nincs benne annyi alternatív funkció, de én mégis talán jobban kedvelem mint a Moodlet, főleg, hogy a Moodleban is csak a hagyományos keretrendszeri funkciókat használják általában, amelyeket ILIAS is tud, de ugyanakkor szerintem letisztultabb, áttekinthetőbb formában.

A következő bejegyzésem muníciója lesz a többi alkalmazás, eszköz, de addig is szeretném elmondani, hogy a delicious milyen remek eszköz, érdemes kipróbálni. Sokat küzdöttem azzal, hogy hogyan tároljam, mentsem el az interneten megtalált hasznos vagy annak tűnő oldalak linkjét, erről már az előző bejegyzésemben is írtam. A delicious felülmúlta a várakozásaimat, a böngésző Könyvjelzők menübe is behúzhattam egy delicious „gombot”, amire, ha a menteni kívánt oldalon rákattintok, akkor hozzá tudom adni a delicious linkjeimhez, lehet telepíteni plugint több böngészőtípushoz (nem kell másolgatni a linkeket!), sőt, a linkeket címkézhetem, leírást adhatok, illetve a kívánt linkekből gyűjteményt is készíthetek. Természetesen a linkek könnyen meg is oszthatóak és online alkalmazás lévén nem csak a saját számítógépünkről szerkeszthetjük. Egyszóval remek:-)

Az első blogbejegyzésem során hosszan boncolgattam, hogy vajon miért nem osztottam meg eddig a tartalmakat, miért nem vettem részt az internet mint közösségi színtér életében. A blogbejegyzésben kitértem arra, hogy ennek fő okát nem a technikai ismeretek, készségek hiányában látom, hanem a megosztási „hajlandóság” hiányában. A bejegyzés végén csak remélni tudtam, hogy a kurzus végére megwebkettesedem a sok blogbejegyzéstől és kommenteléstől. Most kétségbe esve kiálthatnék föl, hogy az információs társadalomnak ez nem elég, hanem digitális kompetencia, digitális írástudás is kell? Sőt, digitális állampolgárrá kellene válnom?

Hogyan válok digitálisan kompetenssé a kurzus során?

Mint alapvetően praktikus gondolkodásúnak, nagyon megtetszett az a szempontrendszer, amit az előadás utolsó diáján láttam, végre fogást lehet találni a jól csengő, de egy kicsit ködös digitális írástudás, digitális kompetencia és akár a digitális állampolgárság fogalmakon. Az előadás szerint mindenkinek folyamatos fejlődésre van szüksége, de ez az öt szempont szerint lehet vizsgálni a digitális kompetencia meglétét:

1. digitiális identitás felépítése – személyes online jelenlét (Facebook, Linked in, web)
2. médiaműveltség és digitális írástudás (médiafüggetlen tartalomközlés)
3. egyéni és közösségi információmenedzsment (forráskezelés és szelekció)
4. online és web2.0 eszközök produktív, interaktív használata (túl a forráson)
5. etikai és jogi irányelvek szerinti online és virtuális jelenlét (eetikett.hu, önszavazás, plágium)

A vizsgálatot a kurzussal összevetve igyekszem elvégezni, a konnektivista kurzusnak is vannak „kereszttantervi” kompetencia-, vagy ahogyan Melinda fogalmazott transzverzális kompetenciafejlesztési céljai, ezt az utolsó diát úgy fogom fel, hogy a a kurzus céljai között szerepelhet az a célkitűzés is, hogy a különböző, elvárt tevékenységekkel elősegítse a digitális írástudás, a digitális kompetenciák fejlődését.

Digitiális identitás felépítése – személyes online jelenlét

A személyes online jelenlét a mai munkaerőpiac egyik követelménye, de mindenképpen versenyelőnyt jelent, ha van e-portfóliónk, esetleg honlapunk, de az online jelenlét a Facebookon való jelenléttel valósítható meg a legegyszerűbben. Számtalan példa található az interneten arra, hogy munkaadók hogyan ellenőrzik a jelöltek Facebookos profilját, így a személyes online jelenlét milyensége, minősége is fontos.

A másik online jelenlétet biztosító eszköz a Linked in, amely inkább a szakmai kapcsolati háló felépítésére szolgál. Már régen regisztráltam erre a közösségi felületre, de nem használtam semmire, nem értettem, hogy miért is lenne rá szükségem, miért kellene az iwiw, a Facebook mellett még egy harmadik is, amikor az első kettőt sem használom igazán (ismerősjelölgetésre maximum). Az előadás hallgatása közben jöttem rá, hogy talán ennek van a legnagyobb jelentősége, azért, mert itt a szakmai kapcsolatok jelennek meg, ez akár szakmai portfólióként is szolgálhat (ajánlást írhatunk és ajánlást kaphatunk azokról és azoktól, akikkel dolgoztunk már együtt). A munkaerőpiacon a legnagyobb jelentősége a szakmai kompetenciák mellett a személyes kapcsolatoknak van. (A Linked in-re való belépéssel talán tettem egy lépést a digitális állampolgárságom felé is, mert megértettem a formálódó digitális világ egy újabb „eredményét” és ennek megfelelően cselekedtem.)

A weben való jelenlét a kurzus során a blogbejegyzésekben is megvalósul, hiszen ezek nyilvános, szakmai blogok. Én személy szerint úgy érzem, hogy ezekhez a bejegyzésekhez hozzá tartoznak a kommentek is, így szívesebben kommentelek az egyes blogokban és örülök, ha az én gondolataimat is ott véleményezik. Így lesz teljes kép, a kommentek nélkül szegényesebb a portfólióm.

Médiaműveltség és digitális írástudás

A médiaműveltség és digitális írástudás vagyis a médiafüggetlen tartalomközlés kompetenciaterületen egyrészt a szakmai blog vezetésével török előre másrészt pedig a webinárium elkészítése is egy újabb lépés lesz. Ahogyan az előadáson is elhangzott, a blogműfaj nehéz műfaj, jó arányban kell a szakmai tartalomnak, a személyességnek és a tapasztalatoknak is megjelennie. Részemről a blogírás az egyik legnagyobb kihívás, így a médiaműveltség megszerzése tűnik a legnehezebb feladatnak. A médiafüggetlen tartalomközlés a webinárium eszközeként kiválasztott Ustream videó készítésével történik a kurzusban, itt sem az eszköz használata lesz a nehéz, hanem a webinárium mint műfaj vagy oktatási forma eltalálása. Ez a kompetenciaterület abban az értelemben is fejlesztésre szorul, hogy fel is kell tudni ismerni, hogy mikor melyik médium használatával a leghatékonyabb, legcélszerűbb az információk közlése.

Egyéni és közösségi információmenedzsment

Az egyéni és közösségi információmenedzsment a tudásanyag feldolgozása közben fejlődik. A tudáskonstruáláshoz szükséges információkat, forrásanyagokat nem készen kapom, nekem kell begyűjtenem, szűrnöm és szelektálnom. Mérhetetlen és feldolgozhatatlan mennyiségű információ van egy-egy témához kapcsolódóan, nekem kell kiválasztanom az érdeklődésemnek megfelelő témát és annyi információt feldolgoznom, amit a rendelkezésemre álló idő alatt meg tudok tenni. Az információk szelektálási képességét a Twitter üzenetek is próbára teszik (így közvetve fejlesztik), hiszen naponta sok-sok csirip érkezik a többiektől. A linkcsonkolós linkek itt néha bosszantónak tűnnek a számomra, mert sok esetben az URL alapján is döntök, hogy mit nyitok meg és mit nem. Persze én is használom néha a linkcsonkolót, benne van a „digitális tolltartómban”, de valahogy mégis hiányzik, hogy lássam a forrásoldalt már az üzenetben. Az előadáson elhangzott, hogy az az igazi információmenedzsment, ha a külső tényezők függvényében (például rendelkezésre álló idő) döntést hozok, le tudok mondani információkról. A kurzusban sajnos nincs elég résztvevő, így a blogbejegyzések szintjén ezt a lemondást nem kell gyakorolnunk.

Az információmenedzsmentben konkrét hasznos eszközként ide sorolnám az RSS olvasót, így a csoporttársak blogbejegyzései követhetővé válnak, sőt akár a kommentek is. Az információmenedzselésem első próbaköve volt, hogy a megtalált, hasznos oldalak linkjeit hogyan tároljam. Az információ tárolására és visszakereshetőségére egyelőre a Zotero nevű Firefox kiegészítőt használtam, de ma a közösségi könyvjelző kapcsán (itt olvastam róla) eszembe jutott a http://delicious.com/, használtam már, miért ne próbáljam ki újra? (Egyéni felelősség kérdése itt bekapcsolható: nem várhatom, hogy megmondja valaki mit használjak.) A delicioussal – vagy más közösségi könyvjelzővel - esetleg a közösségi információmenedzsment alapjait is le lehetne fektetni.

Online és web2.0 eszközök produktív, interaktív használata

Az online és web2.0 eszközök produktív, interaktív használatát szinte a legtöbb eszköz és tevékenység támogatja a kurzusban. A blogírást, a kommentelést, a Twitter és a gondolattérkép használatát és a közös dokumentum és a webinárium elkészítését is ide sorolnám, mindegyikben valamilyen produktum keletkezik és mindegyik a megosztást is szolgálja. A megosztás nehézségeinek egy teljes blogbejegyzést szenteltem, nem részletezem külön, de itt olvasható.

Etikai és jogi irányelvek szerinti online és virtuális jelenlét

Az etikai és jogi irányelvek szerinti online és virtuális jelenlét fontos területe a digitális írástudásnak, a cél az, hogy a közösség számára váljunk értékessé. Az offline életben betartott etikai szabályokat online térben is régóta betartom. Szerencsére van e-etikett és egyre nagyobb hangsúlyt is kap. Ennek a nyilvánvaló részeit eddig is igyekeztem betartani, nem loptam tartalmakat (az online élet nagy segítőtársa a beágyazás), igyekeztem a szerzői jogokat megismerni és tiszteletben tartani (az online élet másik nagy segítője a Creative Commons, erről itt írtam), vagy, hogy banális példát említsek, nem írtam csupa nagybetűvel a kommenteket. Azt gondolom, hogy a kurzusban az a fő fejlesztőerő, hogy az online közösségben gyakorolhatom a vita- és szakmai vélemény-nyilvánítás etikettjét is, itt a közösség a mérce, kialakul a kulturált eszmecsere a kommentekben, működik a közösség önszabályozó képessége is.

A technikai eszközökkel való együttélésbe beletartozik, hogy azok néha elromolhatnak és ezt tudomásul kell vennünk, bár erre a kurzusra nem jellemző, de volt itt is egy-két döccenő: az első előadás hangminősége nem volt jó, néhány órára leállt a Facebook, illetve valamelyik blogmotor is rendetlenkedett, úgyhogy ez a fajta türelem és elfogadás is fejlődhetett.

A témahét első fontos fogalma a számomra, a sokat emlegetett digitális kompetencia fogalma. Az előző témahéten is előfordultak ez a kifejezés, de inkább az Európai Uniós digitális kompetencia mint kulcskompetencia meghatározásból levezetve. Így a digitális kompetencia fogalma: "a digitális kompetencia magában foglalja az információs társadalmi technológiák (IST) magabiztos és kritikus használatát a munka, a szabadidő és a kommunikáció terén. Ez az IKT terén meglévő alapvető készségeken alapul: számítógép használata információ visszakeresése, értékelése, tárolása, előállítása, bemutatása és cseréje céljából, valamint a kommunikáció és az együttműködő hálózatokban való részvétel céljából az interneten keresztül." Azonban a fogalommeghatározás mellett az európai referenciakeret meghatározza a kompetenciához kapcsolódó ismeretek, készségeket és attitűdöket is, amelyek kitérnek a számítógép és internet mint eszköz használatának ismeretére, az információk feldolgozásához, menedzseléséhez szükséges készségekre és a média felelősségteljes használatához szüksége kritikus, megfontolt attitűdre. (Európai Referenciakeret)

Az előadás a kompetencia fogalmát egy kicsit más szemszögből, kevésbé a kognitív terület felől közelítette, inkább az attitűdökre és az értékekre hívta fel a figyelmet. Az attitűdök és az értékek nehéz területei a fejlesztésnek, hiszen, ahogyan az előadáson is elhangzott, nem fejleszthetőek közvetlenül (legalább is egy bizonyos életkor után már nem) és a változásuk időben is kiterjedt. Ezzel kapcsolatban még egy problémát látok: nem is mérhetőek az ezeken a területeken elért változások vagy fejlődések, nem lehet azt mérni, hogy mennyire lett egy tanuló hazaszeretőbb mint az oktatási folyamatba lépés előtt volt. Azt gondolom, hogy ez is közrejátszhat abban, hogy a kereszttantervi kompetenciaként meghatározott célok eltűnnek az oktatási folyamat során. Az oktatási folyamatban több szinten is meghatározzák azokat a keresztkompetenciákat és fejlesztésüket, amelyek nem egy-egy tantárgyhoz kötődnek és sokszor nevelési feladatokat jelentenek, attitűdbeli változást céloznak meg. Az oktatási folyamatban azonban az egyes tantárgyaknak szaktárgyi követelményei vannak, amelyek teljesítését mérni lehet és mérik is, így a sikeres és hatékony tanári munka mérföldköveit is jelentik azok az eredmények, amelyeket a tanulók elérnek. Az attitűdbeli változások azonban nem növelik látszólag a hatékonyságot, így nem is kapnak akkora hangsúlyt. A tanárok általában tudatában vannak a keresztkompetenciák fontosságának is, de a követelmények lebegnek a szemük előtt. A tanártovábbképzéseinken találkozunk ennek a jeleivel, például tudja valaki, hogy a tanuló együttműködési képességeit is fejleszteni kell, be is írja a tanóra célmeghatározásába, még a fejlesztendő képességek, kompetenciák között is szerepel, azonban a két oszloppal távolabb lévő módszerekben és munkaformákban már csak a tanári előadás és a frontális osztálymunka jelenik meg, hiszen haladni kell az anyaggal, le kell adni, különben nem tud a tanuló sikeres vizsgát tenni. A nem mérhető célokból nem lesznek követelmények, így a feszített tempójú oktatásból könnyen el tudnak tűnni. A digitális írástudáshoz tartozó attitűd és érték típusú célok is hasonlóan veszhetnek el. A tervezési dokumentumokban, a tantervekben, pedagógiai programokban, talán még az óratervekben is szerepelnek, de a megvalósulás jó esetben már csak az ismeret szintjén történik meg az informatika órákon.

A digitális kompetencia mint kereszttantervi kompetencia eltűnésének a másik oka az is lehet, hogy a tanárok két okból is feleslegesnek tarthatják. Az egyik, hogy a technika használata tűnhet feleslegesnek, öncélúnak, eddig is meg lehetett oldani a tanítást internet nélkül is és a számítógép- és internethozzáférés sok esetben csak az informatikatermekben lehetséges, így ez a két tényező el is dönti sok esetben a kérdést. A másik ok lehet szerintem, hogy Prensky digitális bennszülött meghatározása és a különböző cikkek, híradások nyomán sok tanár azt gondolhatja, hogy felesleges a digitális kompetencia fejlesztése, hiszen a tanulóik már születésüktől fogva rendelkeznek vele, többet tudnak mint ők, mi újat mutathatnának nekik ezen a területen.

Hogyan állnak a tanárok az IKT kompetenciával és a digitális kompetenciával?

A Suliháló.hu-n találhatóak a 2009-ben történt kutatás eredményei, amelyben 264 középiskola 2200 pedagógusát kérdezték meg arról, hogy a számítógépet mire és milyen gyakran használják:

• Órai felkészülés internetes adatgyűjtéssel: megkérdezettek közül 10-ből 9-en valamilyen rendszerességgel használja az internetet, 2/3-uk a felkészülés 20-40%-ban
• IKT óra közben: tízből heten, többségük prezentációk, képek, filmek bemutatására, 50%-uk információkeresésre, 25%-uk online tesztek kitöltésére

Talán meglepő, de a fiatalabb és a több mint 30 éve tanító tanárok számítógép- és internetfelhasználási szokásai között nem találtak kiugróan nagy különbséget. A tanárok 84% használ rendszeresen számítógépet, míg 2005-ben még csak 63% volt ez az arány.

Az előadásban elhangzottak szerint az ISTE által megfogalmazott tanári digitális kompetenciák a következők:

1. a tanulók tanulásának és kreativitásának inspirálása és facilitálása
2. tanulók tanulási tapasztalatának tervezése és fejlesztése, értékelés
3. modellezik és mutatják a digitális korszak munka és tanulási folyamatait
4. digitális állampolgárság és felelősség támogatása és modellezése-formálódó digitális kultúra megértése és ennek megfelelő magatartás
5. legyenek részesei a szakmai fejlődésnek (LLL) iskolai és szakmai közösség támogatása, eszközök és források hatékony felhasználása

Végeznek-e a tanárok a felmérés eredményei alapján olyan tevékenységet, amelyben szükségük lehet a digitális tanári kompetenciákra? Az órai felkészülést a szakmai fejlődés és az eszközök és források hatékony felhasználása területtel lehet párhuzamba állítani, de a felmérés nem tért ki arra, hogy az internetes adatgyűjtés során megszerzett információk megosztása is megtörténik-e valamilyen formában az iskolai közösségben, így ezt az ötödik kompetenciaterületet nem fedi le teljes mértékig az eredmény. A kutatás másik kérdéscsoportja az IKT tanórai felhasználását vizsgálta, a prezentációk, képek, filmek bemutatása esetleg inspiráló, motiváló hatásnak el lehet fogadni (bár ezekben a tanulók passzivitásra kényszerülnek, így az inspiráló hatásuk valószínűleg elvész, ha utána nincs olyan tevékenység, amiben továbbléphetnek az inspirációik megvalósítása felé). Az internetes keresésben már több lehetőség van a facilitálásra és a kreativitás inspirálására, de ezt csak a megkérdezett tanárok fele alkalmazza. Az online tesztek alkalmazása pedig a tanulási tapasztalat támogatásának egyik eszköze lehet, ha tervszerűen és nem csak szummatív értékelésre alkalmazzák, de ezt csak a tanárok negyede alkalmazza.

Az eredmények elemzéséből három kompetenciaterület maradt ki, talán azért is mert ezek nehezebben vizsgálható területek és ezek már a tanárok személyes hozzáállásáról, példamutatásáról, modellek nyújtásáról is szólnak. Ahhoz, hogy hitelesen modell tudjanak adni a digitális korszak munka és tanulási folyamatairól, nekik is aktívan részt kell venniük ezekben a folyamatokban, nem elég, ha fontosnak tartja, csinálnia is kell. A digitális állampolgárság és felelősség támogatása és a szakmai fejlődés csak akkor valósulhat meg, ha a tanár önmaga is tesz azért, hogy digitális állampolgárrá váljon, adaptívan áll a változásokhoz, felfogja, megérti, hogy a digitális kultúra folyamatosan fejlődik és ehhez neki is folyamatosan meg kell újulnia, nyitottnak kell maradnia az új technológiák iránt. A ISTE tanári kompetenciák véleményem szerint nagyon kevéssé jelennek meg a tanárok oktatási gyakorlatában a kutatásban megfogalmazott eredmények alapján. A kutatási eredmények közzétételével kapcsolatos cikknek mégis nagyon pozitív a kicsengése, használnak a tanárok számítógépet, amit én is örömmel üdvözlök, mert ezek szerint az eszközhasználati tudásuk akár meg is lehet.

Két érdekes kutatásra is ráakadtam, amelyek a tanárok digitális kompetenciájának felmérésével, illetve az IKT használat hatásaival foglalkozik, annak érdekében, hogy a tudatos kompetenciafejlesztést megalapozzák mind a tanárképzésben mind pedig a továbbképzésben.

Az egyik ilyen az U-Teacher referenciakeret, amely nemzetközi sztenderdek és kutatási eredmények segítségével meghatározza, hogy melyek azok az IKT-kompetenciák, amelyekkel a tanároknak rendelkezniük kell. A referenciakeret meghatározása szerint a tanári IKT kompetenciák „az információs és kommunikációs technológiák – IKT – tanításban, tanulásban, nevelésben, tanulás- és iskolamenedzsmentben és kommunikációban való felhasználásával kapcsolatos képességek”. A referenciakeret a tanárképzésben, a továbbképzésekben adhat támpontot a tartalmak tervezésére, de az oktatási szakértőknek, maguknak a tanároknak is hasznos információforrást jelent. (Kárpáti Andrea – Hunya Márta: Kísérlet a tanárok IKT-kompetenciája közös európai referenciakeretének kialakítására – a U-Teacher Projekt I. és Kárpáti Andrea – Hunya Márta: Kísérlet a tanárok IKT-kompetenciája közös európai referenciakeretének kialakítására – a U-Teacher Projekt II.)

A másik egy magyar fejlesztésű online önértékelő és monitoring eszköz, amelyet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hozott létre eLEMÉR néven. Az eLEMÉR célja, hogy az iskolák felmérjék az intézményükben az IKT használat hatását a tanulókra, a tanulásra, az iskola fejlődésére. Az évenként ismétlődő mérések pedig a tudatos fejlesztés alapjait is szolgálják, de az eLEMÉR honlapján segédanyagokat, hasznos ötleteket, jó gyakorlatokat is kapnak az érdeklődők.

A témahét elején a bejegyzésemben nem boncolgattam magam, hogy vajon hova is tartozom, de sokan megtették, így most én is: az internettel való találkozás időpontja szerint biztos, hogy X, Prensky szerint biztos, hogy digitális bevándorló, Csepeli-Prazsák felosztás és a Netgeneráció 2010 kategóriái már keményebb dió, de mert nem ismerem egészen pontosan a kategóriák közötti különbségeket, ezek inkább tendenciának tűnnek: tudok amit tudok, amit nem tudok - és szükségem van rá - azt megpróbálom megtudni, de nehéz lenne kategorizálnom magam. Inkább azt állapítom meg magamról, hogy alapvetően szkeptikus vagyok minden kategóriával szemben, de elismerem, hogy fontos felismerni és megtalálni a közös jellemzőket (ami legalább a többségre jellemző).

A témahét egyik fontos hozadéka volt, hogy a konkrét kutatási eredmények alapján elmondható, hogy nincsenek digitális génekkel rendelkező digitális bennszülöttek, a Prensky-féle digitális bennszülött-digitális bevándorló felosztás véleményem szerint (és az előző bejegyzésben tárgyalt kutatási eredmények alapján) nem tükrözi a valóságot. Az internettel való találkozás alapján történő besorolás pedig már csak azért sem lehet pontos, mert nem minden országra érvényesíthetőek az évszámok, például Magyarország is néhány éves késéssel reagált az új technológia megjelenésére, illetve egy-két éves születési különbségek már esetleg új kategóriába sorolják az amúgy ugyanolyan környezetben felnövőket. Számomra szimpatikusabb és jobban tükrözi a valóságot a Csepeli-Prazsák kutatás, mert ott az egyes kategóriák életkortól függetlenül kerültek kialakításra, a felhasználói szokások szerint definiálták a kategóriákat (rejtőzködők, informálódók, tanulók, befogadók, extenzív felhasználók). Az egyes kategóriákban pedig a kutatás eredményei alapján megoszlik a korosztályok képviselőinek aránya. A Netgeneráció2010 kutatás felosztásában pedig sokkal árnyaltabb kategóriákat találunk, sem a digitális bevándorlók, sem a digitális bennszülöttek nem alkotnak homogén csoportot. A blogokból az is kiderült a számomra, hogy akik megpróbálták, nehezen tudták besorolni magukat egy kategóriába, mert bizonyos tekintetben az egyik, bizonyos szokásaikban meg esetleg más kategóriába tartoznak.

A témahét másik fontos hozadéka számomra az, hogy a kutatások eredményei alapján igazolhatónak látszik, hogy nem gondolhatjuk azt a továbbiakban (sem), hogy a mai fiatalok már digitális kompetenciákkal a birtokukban jöttek a világra, semmi dolguk velük a tanároknak sem az andragógusoknak, és azt sem gondolhatjuk, hogy ezen a téren az X és a még korábbi nemzedék nem tud újat mutatni, véglegesen le van maradva. Az eredmények alapján nagy szükségük van a mai gyerekeknek és fiataloknak arra (is), hogy az IKT kompetenciáikat, a digitális írástudásukat fejlesszék. Ehhez természetesen szükséges, hogy a pedagógusok, andragógusok rendelkezzenek ezekkel a tulajdonságokkal, ismeretekkel. Éppen ezért a digitális kompetencia fejlesztésének a fontossága és a hiányosságok fejtegetése nagyon sok blogbejegyzésben előfordult, a tanári kezdeményezőkészséget, IKT kompetenciák hiányát jelölték meg talán a legtöbben, mint a fejlődés útjában álló tényezőt. Szerintem azonban nem annyira egyszerű az elvárás, minthogy használjon a tanár számítógépet az órán. De mit, mire, hogyan, mi célból? Elegendő, ha egy kémiai kísérletet az interneten keresztül mutat be egy tanár? Talán motiváló a diákok számára, felrázza őket a frontális osztálymunka okozta apátiából, de ez csak a kezdő lépés lehet. (Ezzel kapcsolatban megemlíteném a személyes kedvenceimet, a talán lengyel eredetű Realika tananyagokat, amelyek a Sulinet Digitális Tudásbázis oldaláról is elérhetőek. Azért is a kedvenceim, mert igényesen elkészített anyagok és azért is, mert ha bármelyik tanártovábbképzésünkön bemutattuk, rögtön felcsillant a matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanárok szeme, de a többieké is. Azt gondolom, hogy a szemfelcsillanás is azt bizonyítja, hogy a tanárok nagy része alapvetően nyitott az újdonságokra, ezzel több bejegyzésben is találkoztam, például itt és itt is.)

Azt gondolom, hogy a számítógép- vagy internethasználatot a tanulási/tanítási/nevelési céloknak kell alárendelni. Fehér Péter az általa megalkotott internet-pedagógus fogalmát így definiálja: "Olyan tanár, aki képes az internetet, mint eszközt úgy beépíteni a tanítási-tanulási folyamatba, hogy ezzel minőségi változást idézzen elő." Az internet mint eszköz a definícióban az internethasználat célként való beállításával szemben jelenik meg, tehát nem az a cél, hogy a tanórán internetet használjon a tanár, hanem az a cél, hogy az internet segítésével minőségi változást idézzen elő. Akkor válik azonban eszközzé az internet "... ha egyrészt az eszközök megfelelő számban és minőségben állnak rendelkezésre, másrészt pedig a tanárok megfelelő tudással, hozzáértéssel és motivációval képesek azokat használatba venni." Az írásban megjelölt minőségi változások pedig tantárgyaktól függetlenek vagy tantárgyakon átívelők, azt is mondhatnám, hogy a hagyományos nevelési célokkal csengenek össze, csak egy új médiumra hangszerelve: motivációs bázist épít ki a tanuló számára; egyetemes szemléletet ad; kitágítja az egyén életterét; értékeket közvetít, változtat, értékrendet befolyásoló szerepet kap; áthidalhat társadalmi (szociokulturális) különbségeket. (Fehér Péter: Milyen legyen az internet-pedagógus?)

Hogy hogyan tud egy tanár ekkora kihívásnak megfelelni? Egyrészt rendelkeznie kell személyes és szakmai jellemzőkkel, kompetenciákkal, másrészt a tanárképzésben, a tanártovábbképzésben is felfigyeltek erre az igényre, így a felsőoktatásnak és az andragógiának is feladata van ezen a területen.

A kommentekben érdekes volt megtapasztalni azt is, hogy van aki a felülről jövő (intézményvezetés, oktatáspolitikai döntéshozók) kezdeményezésben van aki pedig az alulról, az egyes tanároktól jövő kezdeményezésben látja a megvalósulás zálogát. Azt gondolom, hogy mindkettőn múlik, hiszen hiába van nagyon sok iskolában interaktív tábla - ami felülről jövő kezdeményezésként, pályázati úton került oda általában -  ha nincs meg az ott tanító tanárokban a hozzáértés és motiváció, hogy használják. A megvalósulás véleményem szerint akkor következik be, ha a két irányból jövő szándékok összeérnek (természetesen Ollé tanár úr blogjában mozdonypedagógusoknak nevezettek is sokat tehetnek egy-egy tanári közösségben). Az új NAT-tal kapcsolatban ma olvastam egy érdekes cikket a Népszabadság online-ban, amelyben Vass Vilmos (ELTE PPK  Neveléstudományi Intézet oktatója) egyrészt az új Nemzeti Alaptanterv túlcentralizáltságát emelte ki: nem hagy szabad teret a pedagógusok számára és a helyi sajátosságoknak való megfelelőségre, másrészt pedig nem veszi figyelembe a Z generáció és a jövő generációinak az igényeit és képességeit, tananyagközpontú és a memóriára építi a tanulási folyamatot. Ha ez valóban így van, akkor a pedagógusokra még nehezebb szerep vár, megtörténhet, hogy ha elveiknek megfelelően akarnak nevelni és tanítani, szembe kell menniük az oktatáspolitikai akaratnak.

A témahét harmadik fontos hozadéka a számomra a multitaszking volt, néhányan említették is a blogjukban (például itt). A Multitask – a koncentrálás halála című írásból megtudtam, hogy egyáltalán nem előnyös ez a fajta figyelemmegosztás a koncentrációra és a feladatok elvégzésének hatékonyságára. A Stanford Egyetem felmérése szerint az erősebben multitaszkolók nagyobb hibaszázalékkal oldottak meg feladatokat, akkor, amikor különböző zavaró körülményekkel terelték el a figyelmüket, mint a gyengébben multitaszkolók. A digitális bennszülöttekre viszont jellemző ez a viselkedéstípus, így valószínűleg ezen a területen is van feladatuk a pedagógusoknak és a szülőknek.

Akinek van kedve egy szórakoztató, ámde valószínűleg minden tudományos alapot nélkülöző multitaszk játékot kipróbálhat: itt

A témahét előadásából az e-learning fogalmának értelmezései és az ezzel összefüggésben lévő rendszerintegráció keltette fel a figyelmemet, így a lent megjelölt szakirodalmak alapján ezeket dolgoztam fel.

Komenczi Bertalan szerint az e-learning három összetevőre épít, ezek pedig a számítógéppel segített tanulás (Computer Based Learning), az internetes, webalapú tanulás (Web Based Learning) és a távoktatás (Distance Learning).

A számítógéppel segített tanulás eszköztárában vannak a számítógép hardver és szoftver lehetőségei, úgymint a nagy mennyiségű adatok tárolása, és ezek feldolgozása, a multimediális lehetőségek, a hipertext és az interaktivitást biztosító kommunikációs lehetőségek a tanuló és a számítógép között. A számítógépek a technológia fejlődésével nagy mennyiségű adat tárolására váltak képessé, mintegy az emberi agy kiterjesztett emlékezeteként tárolják az információkat, de nem csak tárolják, hanem műveleteket is végeznek velük, így lehetővé válik az adatok dinamikus kezelése, megjelenítése. A interaktivitás lehetővé teszi, hogy a felhasználó párbeszédet folytasson a számítógéppel, így visszajelzést kapjon a tevékenységére miközben a válaszai befolyásolják a rendszer működését. (A Skinner nevéhez fűződő programozott oktatást nevezném klasszikus példának, ahol a tanulótól érkező válaszok alapján engedélyezte a számítógép, hogy a következő egységre lépjen, de a tanulás ezekben a programozott anyagokban lineáris volt.) A visszacsatolás kiterjesztett értelemben ezért jelentheti a differenciálás és az adaptivitás megvalósulását: a számítógép detektálja a tanuló inputjaiból az igényeket és választ ad rájuk, tehát a felhasználó (tanuló) a saját tanulási szükségleteinek megfelelően kapja az oktatási anyagot és/vagy a tanulási folyamatához szükséges segítséget. A hipertext lehetővé teszi a tartalmak tetszőleges megjeleníthetőségét (szöveges, multimédia elemek) és a különféle tanulási útvonalakkal történő bejárhatóságot. A multimédia elemek, a képek, videók, animációk, hanganyagok a szemléltetés eszközei, a szimulációk pedig a valóság leképezésével modellezik a valóságos folyamatokat. Az animációk és a szimulációk lehetnek interaktívak is, így a tanuló befolyásolhatja azok működését és visszacsatolást is kap a tevékenységére. A multimédiás számítógép előnyeit kihasználó oktatóanyagok akkor tettek szert nagy népszerűségre, amikor a személyi számítógépek egyre nagyobb számban jelentek meg a háztartásokban, az oktatóanyagok valamilyen adathordozón, kezdetben hajlékony lemezen, majd CD-n, DVD-n kerültek forgalomba. Multimédiás oktatóanyagok a weben is elérhetőek, például a Sulinet Digitális Tudásbázis oldaláról is elérhető Beni & Ani a pénz világában című tananyag.

Az internetes, webalapú oktatás eszköztárában a kommunikáció megvalósításának eszközei és a nyitott információforrások szerepelnek. Az internet egyrészt kommunikációs csatornát, felületet is jelent, másrészt pedig mint egy szuperszámítógép megsokszorozza a saját számítógépünk információkészletét. Az interneten elhelyezett információkhoz, adatokhoz hozzáférhetünk, sőt a web2-es technológiákkal mi magunk is előállíthatunk tartalmakat. Az internetes kommunikációs forma meggyorsítja és kényelmesebbé teszi a kommunikációt. Aszinkron eszközként megemlíthetőek a fórumok az e-mail, szinkron eszközként pedig a Skype vagy más, akár hangátvitelre is alkalmas technológiák. Az igazi áttörést véleményem szerint a peer-to-peer technológiák megjelenése jelentette, amivel az internet segítségével az egyes egyedi számítógépek, így a számítógépek felhasználói kommunikálhatnak egymással, akár írásban élőszóban vagy pedig akár képátvitellel is. Ilyen, tisztán internetes webalapú oktatásban a MindJet szoftver webináriumán vettem részt, ahol a webinárium során az oktató monitorán történteket lehetett látni és megfigyelni, valamint az oktató magyarázatát hallgatni. A webinárium alkalmazás pedig lehetővé tette, hogy a résztvevők csetben kérdezhessenek az oktatótól.

A távoktatásra jellemző, hogy a tanulás időtől és tértől függetlenné válik, megváltozik a tanári, tanulói szerep, és az oktatási folyamatban a tanításról a tanulásra helyeződik a hangsúly. A hatékony távoktatás épít a tanulók tanulási önszabályozó képességére, de az önirányító tanulás még a tanulás szempontjából magasan kvalifikált felnőttek esetében sem valósul meg teljes mértékben. A középiskola, sőt a felsőoktatás is arra szocializál, hogy akkor tanuljunk, amikor már muszáj, amikor a tudásunk számon kérésére kerül a sor. Ez a fajta hiányosság az önirányító, önszabályozó tanulás terén a távoktatás ellen hat, és olyan kritikákban, kifogásokban testesül meg, mint a távoktatás nem eléggé személyes, holott a jelenlegi technológiák lehetővé teszik, hogy akár egyidejű kép és hangátvitellel kommunikálhassunk.

„Az e-learning ezekből az oktatási-tanulási formákból építkezik. A számítógép és a hálózati adatbázisok, illetve internetes kommunikáció használatával, a tanulási folyamat egészének rendszerszemléletű megközelítésével, illetve hatékony rendszerbe szervezésével törekszik a tanulás eredményességének javítására.” (Komenczi, 2004)

A hatékony tanulás érdekében a multimediális számítógép és az internet adta kommunikációs lehetőségeket és a távoktatási módszereket egy komplex rendszerbe kell foglalni. A rendszerintegráció magába foglalja a didaktikai tervezést, a modularitást és a rendszerszemlélet teljesülését.

A didaktikai design jelenti azokat a lépéseket, amelyek egy e-learning kurzus szükségletelemzésétől a megvalósítást lezáró értékelésig tartanak. A didaktikai design több részre bontható és általában a szükségletelemzéssel, az oktatási célok meghatározásával és a célcsoport-elemzéssel kezdődik.

A Content design az oktatási tartalom kiválasztását jelenti, az oktatási tartalomnak meg kell felelnie mind a szükségleteknek, mind a tanítási-tanulási céloknak mind pedig a célcsoport sajátosságainak.

A Text design a primer tananyagtartalom, illetve a szekunder, vagyis a tanulást támogató tananyagtartalom például tanulási cél, összefoglalás tervezése történik ebben a fázisban.

A Hipertext design a lineáris tartalom elágazásainak a tervezését jelenti, milyen bejárási útvonalon mehet végig a tanuló a linkek segítségével. A linkek lehetővé teszik, hogy a lineáris tanulás helyett akár a tartalom más egységeire ugorva akár külső tartalmak megtekintésével a tanuló kialakítsa a saját egyéni preferenciáinak megfelelő tanulási útvonalat. A hipertext design jelentheti a tartalmak asszociatív tervezését is, így ezek a tanulási útvonalak lehetnek teljesen szabadok de lehetnek a tartalomban előre meghatározott alternatív bejárási útvonalak is. A hypertextes tagolás biztosíthatja az adaptivitást és a differenciálást azzal, hogy a megjelenített tartalom alkalmazkodik a tanulók előzetes tudásához vagy az aktuális tudásszintjéhez.

A Multimédia design az audio, a vizuális és az audiovizuális médiumtípusok tervezését, kiválasztását jelenti. A szöveges elemek támogatására vagy azok kiváltására helyettesítésére alkalmasak. A multimédia elemeket a tanulás hatékonyságának a növelése érdekében kell alkalmazni, de sok tananyag esetében előfordul, hogy öncélúan, nem didaktikai szempontoknak, céloknak megfelelően kerülnek ilyen tartalmak a tananyagokba.

Az Assesment design a mérés és értékelés tervezését jelenti, ide tartoznak a diagnosztikus, a formatív és a szummatív értékelés elemei. A folyamatos formatív értékelés biztosítja, hogy a tanuló visszacsatolást kapjon a teljesítményéről.

A Learning support design a tanulást segítő programelemek tervezését jelentik. A tanulás segítése történhet kifejezetten erre a célra írt szöveges elemekkel, következetesen alkalmazott tipográfiai eszközökkel, de a tanulás támogatása akkor a leghatékonyabb, ha azt a tanuló egyedi igényeihez igazodik. Az egyedi igényeket a tanuló és a számítógép közötti interakció során lehet felmérni, amelynek hatására a rendszer a tanulótól érkező inputok alapján ajánl fel segítséget vagy információkat a továbbhaladáshoz. Ez a fajta interakción alapuló tanulástámogatás azonban fejlett technológiát és nagyon gondos tervezést igényel, így a leggyakrabban a tutor veszi át a szerepét. Én „félautomata” megoldásként ide sorolnám a területérzékeny súgókat is, amelyek mindig az aktuális problémákra vonatkoztatható segítséget tartalmazzák, de nem az egyedi tanulói igények alapján alakul ki a tartalmuk.

A modularitás a tartalom részekre bontását jelenti, a tartalomkezelés olyan formája, amely szükséges de nem elégséges feltétele a hatékony oktatási folyamatnak. A modulok tanulási sorrendje, bejárási útvonala lehet akár teljesen kötött vagy pedig teljesen szabadon választható, a tanuló által kialakítható. Mindkét típus általában a tanulási hatékonyság ellen hat, a túl kötött tanulási útvonal nem alkalmazkodik a tanuló egyedi igényeihez, a résztvevőket egyformának tekinti. A túl megengedő, nem kijelölt tanulási utak pedig eredményezhetik azt is, hogy a tanulók csak jártasság szintjén sajátítják el a tartalmakat, hiszen nincs szabályozva, mikor haladhatnak tovább, milyen követelményeknek kell ehhez megfelelniük. A legeredményesebb, ha több, alternatív, de előre meghatározott tanulási út közül választhat a tanuló.

A rendszerszemlélet a rendszerintegráció harmadik, fontos pontja, hogy az oktatási tartalomnak – a tananyagnak –  és a tevékenységrendszernek illeszkednie kell a tanulási környezethez. A tanulási környezet része a tanár és a tanuló, a tanulótársak, a nem elektronikus és az elektronikus tanulási tartalmak. A szereplők a tanulási környezetben kölcsönhatásban vannak egymással, és a tanulási környezetek alkalmasak a rendszerszervező, az információszolgáltató és a kommunikációs funkciókra.  

Felhasznált irodalom:

Komenczi Bertalan: Didaktika elektromagna? Az e-learning virtuális valóságai

EDU 3.0. Az e-learning módszertani kérdései -  DIDAKTA  pályázat keretében készítette a  BME, ELTE, és a Mimóza Kommunikációs Stúdió Kft.  Budapest, 2003

Egy ideig abban a bosszantó tudatban éltem, hogy bizony le vagyok maradva az új, az igazi netgeneráció mögött. Ez a hátrány behozhatatlan, írhatnám, hogy születésem időpontjával determinált. Digitális bevándorlóként tengettem napjaimat és minden elém kerülő gyerekről azt gondoltan, hogy bezzeg ő bizony az internet digitális írástudással rendelkező gyermeke, aki zsigerből mindent tud arról, amit én maximum csak kapisgálok.

Digitális bevándorlók, digitális bennszülöttek?

"Diákjaink „anyanyelvi” szinten beszélik a számítógépek, a videojátékok és az internet digitális nyelvét." - mondta Marc Prensky 2001-ben. A Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók címmel megjelent írásában úgy ír a digitális bennszülöttekről mint egy új fajról, akik hirtelen, a semmiből pottyantak közénk, nem értik a nyelvünket, más az agyuk szerkezete is, más csatornákon keresztül fogják fel és értelmezik a világot. Mi, a digitális bevándorlók pedig nem tehetünk mást, minthogy megváltozunk, próbálunk felzárkózni, leszokni az "akcentusunkról", mert ők biztos, hogy nem fognak a kedvünkért visszafordulni. A cikk alapján homogén, valamiféle digitális génnel rendelkező egyforma fiatalok képe rajzolódott ki a lelki szemeim előtt, akik például mind ilyenek:

Anyanyelven beszélik a digitális nyelvet, de nem tudják a nyelvtant?

Az ERIAL projektben öt amerikai egyetemen kulturális antropológusok vizsgálták a hallgatók keresési szokásait. Arra megállapításra jutottak, hogy a hallgatók nem tudnak hatékonyan keresni, szűkíteni a találatokat, illetve nem használják az olyan speciális adatbázisokat mint a Google Books. A Prensky által megfogalmazott gondolat, miszerint a diákok anyanyelvi szinten beszélik a digitális nyelvet, átfogalmazódott: anyanyelvi szinten beszélik, de nem tudják a nyelvtant.

Mi a helyzet a magyar digitális nemzedékkel? Az ifjúság 2008 kutatás alapján a digitális analfabéták, vagyis az infokommunikációs technológiákhoz hozzá sem férők aránya a 15-29 éves korosztályban 16%, ami talán jó aránynak is mondható. A 16% megoszlása:

• 15-19 évesek 7%-a
• 25-29 évesek 20%-a

• Diplomások 0%-a
• Érettségizettek 9%-a
• Szakmunkások 36%-a
• Alapfokú iskolai végzettségűek 69%-a

• Főváros 11%
• Község 20%

Ebből is látható, hogy a 16%-ból a legnagyobb arányban a az alapfokú iskolai végzettségűek és a szakmunkás végzettségűek azok, akik nem használják a számítógépet, illetve, a főváros és a községekben élő nem hozzáférők arányában is vannak különbségek, ami a digitális esélyegyenlőtlenség problémáját is jelezheti.

Fehér Péter és Hornyák Judit a Tenegen projekt keretében (Netgeneráció 2010) kutatást folytattak a fiatalok számítógép-felhasználói szokásairól. A kutatás keretében több mint 2000 fő 10-24 év közötti fiatal szokásait térképezték fel. A kutatási eredményeik alapján arról számolnak be, hogy a számítógépet használó fiatalok nagy többsége csupán szórakozásra használja: csetelésre 80%, számítógépes játékokra 60%, hálózatos (online) játékokra 35%, képszerkesztésre 47% és weblapszerkesztésre, blogolásra a fiúk 34%-a, lányok 27%-a. "A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a számítógéppel és az interneten töltött idő „hasznosulása” legalábbis megkérdőjelezhető." (Fehér Péter, Hornyák Judit: Egy felmérés tanulságai)

Nagy Réka 2003-ban történt kutatása (Digitális egyenlőtlenségek - mítosz vagy valóság?) érdekes forrás arra, hogy az a terület, amit mi az információs vagy tudástársadalomban a legfontosabbnak tartunk, tehát a klasszikus információszerző, "erőforrásbővítő" (tanulási, ismeretszerzési célok) internetalkalmazás milyen demográfiai és egyéb jellemzőkkel bíró fiatalokra jellemző. Az informatikai tudáson túl, ez lehet az, amit "hasznosult időnek" lehetne nevezni. (Ha nem így van, akkor a tanár úr majd kijavít.) Nagy Réka kutatásából kiderül, hogy ez a fajta felhasználói cél függ leginkább a megkérdezettek iskolai végzettségétől, de nem csak attól, hanem a családjuk iskolai végzettségétől is. A kutatás 2003-ban volt, azóta változhattak a számadatok, talán az arányok is, de egy fontos tanulsága van, amit Csepeli Györgytől idézve így fogalmaznék meg: "Hiába fiatal valaki, ha isten háta mögötti faluban lakik, ha munkanélküliek a szülei, alacsony az iskolai végzettsége, vagy szüleinek az iskolai végzettsége alacsony. Ebben az esetben nem lesz tagja a digitális generációnak. Úgy fog élni mint egy amerikai indián, aki rezervátumban lakik.” (Csepeli György: A jövőbe veszett generáció)

Milyen változást hoz a digitális nemzedék az oktatásban?

Prensky szerint ezeket a fiatalokat már nem lehet úgy tanítani, ahogyan ezt korábban tették. (Remélem csak a fordítás nem volt szerencsés, de ezt javaslatot is olvastam, hogy a Holocaust tanítását olyan szimulációval kellene megoldani, amelyben a tanulók megtapasztalják a táborok borzalmait.) Nem fognak unalmas könyveket elolvasni, sőt, egyáltalán szövegeket sem, multimédia, interakció és hálózati működés kell nekik, gyorsabban szerzik meg az információkat, nem lineárisan tanulnak és még sorolhatnánk: „A digitális bennszülöttek hozzá vannak ahhoz szokva, hogy rendkívül gyorsan kapnak információt. Szeretik a dolgokat párhuzamosan feldolgozni, egyszerre több mindennel foglalkozni. Jobban kedvelik az ábrákat, képeket, mint a szöveget, és nem fordítva. Jobban szeretik a véletlen elérést (mint a hipertext). Hatékonyabbak, ha hálózatban működhetnek. Táptalajuk az azonnali megerősítés és a gyakori jutalmazás. Előnyben részesítik a játékot a ”komoly” munkával szemben.” Az írás elemzi azt is, hogy a tanárok mennyire nem értenek ennek a generációnak az oktatásához, esetleg némi tárgyi tudásuk van, de azt is digitális bennszülötteknek kell lefordítani a többiek számára. "Új, digitális bennszülötteknek való módszertanokat kell kitalálnunk minden tárgyhoz, minden szinten és ehhez tanulóinkat kell segítségül hívnunk." Ezzel szemben a Netgeneráció 2010 kutatás eredményeinek ismertetésében egészen más kép tárul elém, mire is lenne szüksége ennek a nemzedéknek: „A mai gyerekek magukra hagyva, sokszor céltalanul bolyonganak egy olyan világban, amelynek a megismerésére, előnyeinek kihasználására »hozzáértő vezetők«, (akár idősebb/tapasztaltabb kortársak) szakképzett tanárok segítségével sokkal nagyobb esélyük lenne.”

Ahogyan az előadáson is elhangzott, az optimista látásmóddal ellentétben van egy pesszimista nézet is: mindent az utolsó pillanatra hagynak, felületesek mind az olvasásban mind a tanulásban mind pedig az érdeklődésükben, folyamatosan új ingerre van szükségük, türelmetlenek, agresszívek, képtelenek koncentrálni, kritikátlanok, érdektelenek. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy vajon ezt mi okozza, valóban csak ez a nemzedék ilyen vagy pedig csak most figyeltünk fel ezekre a tünetekre. Régóta hallhatjuk, hogy az iskola kiöli a gyerekekből az érdeklődést, nem hagy teret a társas együttműködésre, az oktatás nem veszi figyelembe az egyéni különbségeket. A reformpedagógia neves képviselői (csak néhány példa: Dewey, Helen Pakhurst, Rudolf Steiner) az oktatás problémáit már a 20. század elején felismerték és kidolgozták azokat a módszereket, amelyek figyelembe veszik a tanulók egyéni fejlődési sajátosságait, a társas együttműködés, az aktív, tevékenykedtető tanulás fontosságát. Azt is mondhatnánk, hogy nincs új a Nap alatt, nem biztos, hogy csak az internet és a számítógép tehet arról, hogy hogyan teljesítenek a mai gyerekek az iskolában, így az sem biztos, hogy csak az IKT segíthet a kezelésükben.

Andragógusként mi a dolgom a netgenerációval?

A netfiatalok már a spájzban vannak, nem kell várnunk arra, hogy megérkezzenek a felnőttoktatásba vagy más andragógiai területre. Nincs előnyünk a pedagógusokkal szemben, nem igazán van már időnk felkészülni sem, ezért tartom nagyon hasznosnak és életmentőnek az információtudománnyal, távoktatással és egyéb, az infokommunikációs technológiákkal kapcsolatos kurzusainkat. Az andragógiának is ki kell szolgálnia az új igényeket. Három területen látom az andragógusok szerepét: az egyik a tanártovábbképzés, a második a felzárkóztatás, a harmadik pedig a közművelődés területe.

A tanártovábbképzés nagyon fontos terület, mert sok esetben a felsőoktatás, a tanárképzés nem tud lépést tartani a változásokkal. Én 2005-ben végeztem mérnőktanárként, de sem kooperatív technikákkal sem pedig IKT eszközökkel nem találkoztam a képzésben. Valószínűleg azóta javult a helyzet, vannak jól felkészült egyetemek, de ahogyan a Tanárblog egy írásában is olvasható, valakiknek hidat kell verni az elmélet és a tanárok napi praxisa közé.

A felzárkóztatásban is fontos szerepe van az andragógiának, az iskolarendszerben rosszul teljesítő, alacsony végzettségűek szakmai vagy általános képzése fontos terület. Ilyen kezdeményezésre is van példa, a 2009-ben elindult Digitális Középiskola - az interneten szervezett iskola, amelyet az Apertus Közalapítvány koordinált, dolgozta ki az alternatív kerettantervet, módszereket és az oktatási anyagokat. A hátrányos helyzetű tanulók érettségihez juttatása a célja, az oktatás pedig jelenléti konzultációkkal és e-learning tananyagokkal zajlik, a tanulók munkáját tutorok és mentorok segítik. Sok középiskola élt a lehetőséggel, hogy részt vegyen ebben a programban és évfolyamot indítson ebben a formában, felváltva az esti vagy levelező képzését. A résztvevő tanárokat tanártovábbképzés keretében "képezték" ki a tutori és mentori feladatokra valamint az IKT eszközök használatára.

A felosztásom szerinti harmadik terület minden, ami a művelődés, közművelődés körébe tartozik. A múzeumokban már nem elegendőek az üvegfal mögé rejtett porosodó tárgyak, hanem aktív részvételre csábító programok szükségesek, illetve a számítógép és internet bevonása is elkerülhetetlen. Nagyon jó kezdeményezések vannak, például a Szentendrei skanzen vagy említhetnénk a Terror Házát is, de ide sorolnám a Láthatatlan kiállítást is, ami szintén az aktív részvételre épül, egy órán keresztül mi is teljes sötétségben, vakok segítségével, "tárlatvezetésével" közlekedünk a térben. Az informatika alkalmazására, bevonására a legemlékezetesebb találkozás számomra a lengyelországi, ma múzeumként működő auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor magyar "barakkja". A barakkban a legmodernebb technikával mutatják be a tábort, monitorok, króm, üveg mindenhol, fizikálisan nyomuk sincs az akkori tárgyaknak, mégis hihetetlenül nagy a hatásuk. A magyar barakkban volt a legnagyobb a tolongás, így akár azt is mondhatjuk, ez a fajta "előadásmód" keltette fel leginkább az emberek figyelmét. De említhetnénk az interneten elérhető múzeumokat, a könyvtárak megújuló szerepét, amelyek mind azt bizonyítják, hogy az andragógia felvette a kesztyűt, megkezdte a megújulást.