... mellettem húznak el a Porschék, Ferrarik, úgy érzem, mintha állnék, pedig nyomom a gázt. Ez volt az érzésem az elmúlt egy hét során. Akár vigasztalhatnám magam azzal is, hogy lassan járj tovább ér(l)sz és lassú víz partot mos. De ez nem vigasz, időre mindenkinek célba kell érnie ahhoz, hogy ne diszkvalifikálják a versenyből. Persze mi nem egymással versenyzünk, hanem az idővel.
A hét tapasztalatai
Szeretem az információkat megrágni, átgondolni, utánanézni, elmélyülni benne, kialakítani a saját véleményemet, beilleszteni a saját struktúráimba. Új világok tárultak elém a blogokban, izgalmas témák, például a mémekről vagy a szemantikus webről, de választanom kellett, vagy a komment-tweet-blog penzumot teljesítem vagy elmélyülök és utánanézek ezeknek. Ez Xenia blogjában tudatosult igazán bennem, készíthetek én feladattervet, próbálhatom menedzselni az időmet, de ha elkap a hév és valami érdekeset találok, akkor bizony az felborul és elúszom.
Érdemes lenne egy delta-plusz-mínusz értékelést végigcsinálnom, hogy vajon pozitív vagy negatív az elmúlt hét egyenlege. Pozitívumok mindenképpen: megírtam két blogbejegyzést, kommenteltem, megismertem mások gondolatait, új embereket ismertem meg, saját bőrömön tapasztaltam meg a konnektivizmust (azt is mondhatnám, hogy végre, mert a 2010-es Kulcsár Zsolt indította htk01-et időhiány miatt kihagytam), rengeteg impulzust kaptam. Negatívum a folyamatos stressz, az időhiány, a kommentek, tweetek, karakterek számolása, fáradtság, új időszámításban számolom a napokat, a hét szerdától keddig tart.
Még január elején olvastam a Pomodoro technikáról, le is töltöttem egy Focus booster nevű programot - egy órát is, és elkezdtem használni. A klasszikus technika lényege az, hogy írjuk fel a feladatainkat, rangsoroljuk őket fontossági sorrendben. A feladatokkal 25 perces időegységekben foglalkozzunk, amelyek csak arra koncentrálunk, nem nézegetjük az e-mailjeinket, a Facebookot (januárban el sem tudtam képzelni, hogy én valaha kísértést érezzek a Facebook megnyitogatására). Ha letelt a 25 perc, akkor 5 percig pihenhetünk, ekkor lehet e-mailezni, telefonálni, stb. Néha természetesen hosszabb szünetet is kell tartani. Nem mondhatom, hogy tudtam magam tartani ehhez a szigorú menetrendhez, de a következő ciklusban legalább egy napig következetesen kipróbálom.
Reflexiók az első bejegyzésre
Lehet, hogy néha meg is szegtem a netikettet (vagy e-etikettet) és nem válaszoltam mindenki kommentjére, de nagyon örültem, hogy a blogomra ennyien felfigyeltek, még akár azt is mondhatnám, hogy mém lett ebből a webkettes gondolatból, ami most már a saját útját járja, és másolódik, fejlődik, mutálódik tovább, van már web1.5 meg web1.3-es is, lassan be tudjuk skálázni magunkat. A web1 és web2 közötti különbséget én továbbra sem a technikai felkészültségben, hanem a szemléletben látom "A web 2.0 lényege a közösségépítés, mivel a felhasználók nemcsak fogyasztják, hanem elő is állítják a tartalmakat, melyeket kicserélnek egymás között, miközben újra meg újra felhasználják azokat." (Csepeli György: Wikitudás) A kommentekből és mások blogbejegyzéseiből azt tapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül a kétségeimmel a webkettessé válással kapcsolatban: a kompetens vagyok-e - megbízhatok-e az internetben - és megéri-e a többletenergia befektetése kérdéskörrel. Csepeli György írása számomra elég jól megvilágította a web2-es kérdéskört, sajnálom, hogy csak ma este találtam meg, nem az első bejegyzésem előtt.
Az eddig számomra misztikus definíció az "adat mint hajtóerő" is végre értelmet nyert a hét folyamán. Minél több blogbejegyzés született, annyival több esélyem volt, hogy kapcsolódhassak kommenttel valamelyikhez, tehát én én is "adatot" adjak, amihez mások ismét írhatnak valamit. Ez akkor kristályosodott ki bennem, amikor a saját bőrömön tapasztaltam, hogy ha nincs sok-elegendő blogbejegyzés, akkor nagyon nehéz kommentelni.
Kreatív kommonisták és a szabad szoftverek
Az információmegosztással kapcsolatban több blogban (itt és itt) is találkoztam a szerzői jog felvetésével. Számomra ez fontos téma, mert sokan úgy gondolják, hogy ami az interneten van, az szabad préda (tananyag-fejlesztési képzéseinkben külön blokkot szentelünk a szerzői jognak - jogászt is meghívunk -, de sokszor bebizonyosodik, hogy nehéz ezt a berögződést legyűrni), talán ezért is félünk annyira a megosztástól, pedig a szerzői jog a megosztókat védi. Az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 113 paragrafusban szabályozza, hogy ki, mit milyen feltételekkel tehet meg más szellemi termékével. A szerzői jogi törvény elég erős feltételeket és kereteket határoz meg, olyannyira, hogy Magyarországon is terjedőben a Creative Commons a megengedő szerzői jog (bővebben képregényben a Creative Commons Hungary oldalán és cikkben: Kreatív kommonisták és a kiberjog Elvise), amelyben nem a "Minden jog fenntartva" a kulcsszó, hanem a szerzők eldönthetik, hogy milyen jogokat tartanak fenn maguknak. A CC licensz 4 korlátozó feltételből épül fel, a szerző kiválaszthatja a neki leginkább megfelelő kombinációt. A 4 feltételből 11 variáció keletkezhet (a feltételeket kis ikonok, piktogramok jelölik):
|
|
Ahogyan magukat aposztrofálják: "Ezeket a licenszeket nekik terveztük – azoknak, akik megértik, hogy az innovációk és az új ötletek a már meglévőekre épülnek."
Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott, hogy vannak szép számmal szabad vagy nyílt forráskódú szoftverek is (például Openoffice vagy a Mozilla Firefox, de az Egyetemen használt Moodle is ilyen vagy a GNU szoftverek mint a Gimp is). Ezeknek az a jellemzőjük, hogy nem csak felhasználhatóak, hanem tovább is fejleszthetőek (ezért nyílt a forráskód). Ha valamilyen feladat elvégzéséhez keresünk szoftvert az interneten akkor pedig jó eséllyel fogunk találni olyat, amit ingyenesen használhatunk, tehát vagy telepíthetjük vagy pedig az online verzióban használhatjuk anélkül, hogy fizetnénk érte. Úgy gondolom, hogy ezek legalább akkora "jótétemények" és éppen annyira a tudásmegosztás alapját jelentik mint a Wikipedia, bár ezekben számomra nem kérdéses, hogy csak fogyasztóként lehetek jelen.
Hogy állunk az IKT-val?
Az informatikai tudás vagy a tudás hiánya is sok helyen előkerült, mennyire nehezítő/segítő tényező itt a kurzusban vagy a munka világában. Számomra megnyugtató érzés, hogy már nem kell programozónak, informatikusnak lenni, hogy tudjuk használni ezeket a programokat, alkalmazásokat. Én sem vagyok az, sokszor „bénázom”, nem csinálok jól valamit, mikor egy új eszközt kezdek el használni, de egy idő múlva megtanulom, amire szükségem van. Minél több eszközt ismerek, annál könnyebben tanulom meg a következőt (vagy annál bátrabb vagyok). Én az IKT kompetenciát - nem az EU-s definíció, hanem inkább a pedagógiai definíció szerint - így értelmezem: Meg tudok valamit csinálni, mert vannak hozzá ismereteim, képességeim, tapasztalataim. Alkalmazásképes tudás, amely változatos körülmények között működtethető. Tehát használtam már a gmailt, akkor a freemailes levelezés megismerése sem lesz annyira nehéz, csak meg kell találnom a gombokat. Ezért is szimpatikus a nyomkodom tehát vagyok blog címe.
Az ember feje nem káptalan
Az információmenedzsment, az információk hatékony szelektálása és feldolgozása is központi kérdése volt a blogoknak. Konkrét megoldással nem találkoztam, pedig azt gondolom, hogy ez a túlélés záloga nem csak itt a kurzusban, hanem az életben is. Egyre több adatunkat tárolhatjuk elektronikusan, egyre nagyobb tárhelyek állnak a rendelkezésünkre a számítógépünket újabb és újabb winchesterekkel bővíthetjük, és ezt maximálisan ki is használjuk. Nem dobunk ki semmit (legalább is én), nem szelektálunk. 10-15 évvel ezelőtt még két tekercs filmmel indultunk nyaralni és megválogattuk, hogy mi az, ami érdemes a megörökítésre. Ma, digitális gépekkel (amelyek SD kártyáját is bővítettük) akár több ezer képpel térünk haza. Nem kell válogatnunk a témákban, a biztonság kedvéért mindent lefotózunk, a "ki tudja mire lesz még jó" alapon. Elfelejtünk szelektálni, pedig erre a tudásra van/lenne most leginkább szükségünk.
