Egy ideig abban a bosszantó tudatban éltem, hogy bizony le vagyok maradva az új, az igazi netgeneráció mögött. Ez a hátrány behozhatatlan, írhatnám, hogy születésem időpontjával determinált. Digitális bevándorlóként tengettem napjaimat és minden elém kerülő gyerekről azt gondoltan, hogy bezzeg ő bizony az internet digitális írástudással rendelkező gyermeke, aki zsigerből mindent tud arról, amit én maximum csak kapisgálok.

Digitális bevándorlók, digitális bennszülöttek?

"Diákjaink „anyanyelvi” szinten beszélik a számítógépek, a videojátékok és az internet digitális nyelvét." - mondta Marc Prensky 2001-ben. A Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók címmel megjelent írásában úgy ír a digitális bennszülöttekről mint egy új fajról, akik hirtelen, a semmiből pottyantak közénk, nem értik a nyelvünket, más az agyuk szerkezete is, más csatornákon keresztül fogják fel és értelmezik a világot. Mi, a digitális bevándorlók pedig nem tehetünk mást, minthogy megváltozunk, próbálunk felzárkózni, leszokni az "akcentusunkról", mert ők biztos, hogy nem fognak a kedvünkért visszafordulni. A cikk alapján homogén, valamiféle digitális génnel rendelkező egyforma fiatalok képe rajzolódott ki a lelki szemeim előtt, akik például mind ilyenek:

Anyanyelven beszélik a digitális nyelvet, de nem tudják a nyelvtant?

Az ERIAL projektben öt amerikai egyetemen kulturális antropológusok vizsgálták a hallgatók keresési szokásait. Arra megállapításra jutottak, hogy a hallgatók nem tudnak hatékonyan keresni, szűkíteni a találatokat, illetve nem használják az olyan speciális adatbázisokat mint a Google Books. A Prensky által megfogalmazott gondolat, miszerint a diákok anyanyelvi szinten beszélik a digitális nyelvet, átfogalmazódott: anyanyelvi szinten beszélik, de nem tudják a nyelvtant.

Mi a helyzet a magyar digitális nemzedékkel? Az ifjúság 2008 kutatás alapján a digitális analfabéták, vagyis az infokommunikációs technológiákhoz hozzá sem férők aránya a 15-29 éves korosztályban 16%, ami talán jó aránynak is mondható. A 16% megoszlása:

• 15-19 évesek 7%-a
• 25-29 évesek 20%-a

• Diplomások 0%-a
• Érettségizettek 9%-a
• Szakmunkások 36%-a
• Alapfokú iskolai végzettségűek 69%-a

• Főváros 11%
• Község 20%

Ebből is látható, hogy a 16%-ból a legnagyobb arányban a az alapfokú iskolai végzettségűek és a szakmunkás végzettségűek azok, akik nem használják a számítógépet, illetve, a főváros és a községekben élő nem hozzáférők arányában is vannak különbségek, ami a digitális esélyegyenlőtlenség problémáját is jelezheti.

Fehér Péter és Hornyák Judit a Tenegen projekt keretében (Netgeneráció 2010) kutatást folytattak a fiatalok számítógép-felhasználói szokásairól. A kutatás keretében több mint 2000 fő 10-24 év közötti fiatal szokásait térképezték fel. A kutatási eredményeik alapján arról számolnak be, hogy a számítógépet használó fiatalok nagy többsége csupán szórakozásra használja: csetelésre 80%, számítógépes játékokra 60%, hálózatos (online) játékokra 35%, képszerkesztésre 47% és weblapszerkesztésre, blogolásra a fiúk 34%-a, lányok 27%-a. "A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a számítógéppel és az interneten töltött idő „hasznosulása” legalábbis megkérdőjelezhető." (Fehér Péter, Hornyák Judit: Egy felmérés tanulságai)

Nagy Réka 2003-ban történt kutatása (Digitális egyenlőtlenségek - mítosz vagy valóság?) érdekes forrás arra, hogy az a terület, amit mi az információs vagy tudástársadalomban a legfontosabbnak tartunk, tehát a klasszikus információszerző, "erőforrásbővítő" (tanulási, ismeretszerzési célok) internetalkalmazás milyen demográfiai és egyéb jellemzőkkel bíró fiatalokra jellemző. Az informatikai tudáson túl, ez lehet az, amit "hasznosult időnek" lehetne nevezni. (Ha nem így van, akkor a tanár úr majd kijavít.) Nagy Réka kutatásából kiderül, hogy ez a fajta felhasználói cél függ leginkább a megkérdezettek iskolai végzettségétől, de nem csak attól, hanem a családjuk iskolai végzettségétől is. A kutatás 2003-ban volt, azóta változhattak a számadatok, talán az arányok is, de egy fontos tanulsága van, amit Csepeli Györgytől idézve így fogalmaznék meg: "Hiába fiatal valaki, ha isten háta mögötti faluban lakik, ha munkanélküliek a szülei, alacsony az iskolai végzettsége, vagy szüleinek az iskolai végzettsége alacsony. Ebben az esetben nem lesz tagja a digitális generációnak. Úgy fog élni mint egy amerikai indián, aki rezervátumban lakik.” (Csepeli György: A jövőbe veszett generáció)

Milyen változást hoz a digitális nemzedék az oktatásban?

Prensky szerint ezeket a fiatalokat már nem lehet úgy tanítani, ahogyan ezt korábban tették. (Remélem csak a fordítás nem volt szerencsés, de ezt javaslatot is olvastam, hogy a Holocaust tanítását olyan szimulációval kellene megoldani, amelyben a tanulók megtapasztalják a táborok borzalmait.) Nem fognak unalmas könyveket elolvasni, sőt, egyáltalán szövegeket sem, multimédia, interakció és hálózati működés kell nekik, gyorsabban szerzik meg az információkat, nem lineárisan tanulnak és még sorolhatnánk: „A digitális bennszülöttek hozzá vannak ahhoz szokva, hogy rendkívül gyorsan kapnak információt. Szeretik a dolgokat párhuzamosan feldolgozni, egyszerre több mindennel foglalkozni. Jobban kedvelik az ábrákat, képeket, mint a szöveget, és nem fordítva. Jobban szeretik a véletlen elérést (mint a hipertext). Hatékonyabbak, ha hálózatban működhetnek. Táptalajuk az azonnali megerősítés és a gyakori jutalmazás. Előnyben részesítik a játékot a ”komoly” munkával szemben.” Az írás elemzi azt is, hogy a tanárok mennyire nem értenek ennek a generációnak az oktatásához, esetleg némi tárgyi tudásuk van, de azt is digitális bennszülötteknek kell lefordítani a többiek számára. "Új, digitális bennszülötteknek való módszertanokat kell kitalálnunk minden tárgyhoz, minden szinten és ehhez tanulóinkat kell segítségül hívnunk." Ezzel szemben a Netgeneráció 2010 kutatás eredményeinek ismertetésében egészen más kép tárul elém, mire is lenne szüksége ennek a nemzedéknek: „A mai gyerekek magukra hagyva, sokszor céltalanul bolyonganak egy olyan világban, amelynek a megismerésére, előnyeinek kihasználására »hozzáértő vezetők«, (akár idősebb/tapasztaltabb kortársak) szakképzett tanárok segítségével sokkal nagyobb esélyük lenne.”

Ahogyan az előadáson is elhangzott, az optimista látásmóddal ellentétben van egy pesszimista nézet is: mindent az utolsó pillanatra hagynak, felületesek mind az olvasásban mind a tanulásban mind pedig az érdeklődésükben, folyamatosan új ingerre van szükségük, türelmetlenek, agresszívek, képtelenek koncentrálni, kritikátlanok, érdektelenek. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy vajon ezt mi okozza, valóban csak ez a nemzedék ilyen vagy pedig csak most figyeltünk fel ezekre a tünetekre. Régóta hallhatjuk, hogy az iskola kiöli a gyerekekből az érdeklődést, nem hagy teret a társas együttműködésre, az oktatás nem veszi figyelembe az egyéni különbségeket. A reformpedagógia neves képviselői (csak néhány példa: Dewey, Helen Pakhurst, Rudolf Steiner) az oktatás problémáit már a 20. század elején felismerték és kidolgozták azokat a módszereket, amelyek figyelembe veszik a tanulók egyéni fejlődési sajátosságait, a társas együttműködés, az aktív, tevékenykedtető tanulás fontosságát. Azt is mondhatnánk, hogy nincs új a Nap alatt, nem biztos, hogy csak az internet és a számítógép tehet arról, hogy hogyan teljesítenek a mai gyerekek az iskolában, így az sem biztos, hogy csak az IKT segíthet a kezelésükben.

Andragógusként mi a dolgom a netgenerációval?

A netfiatalok már a spájzban vannak, nem kell várnunk arra, hogy megérkezzenek a felnőttoktatásba vagy más andragógiai területre. Nincs előnyünk a pedagógusokkal szemben, nem igazán van már időnk felkészülni sem, ezért tartom nagyon hasznosnak és életmentőnek az információtudománnyal, távoktatással és egyéb, az infokommunikációs technológiákkal kapcsolatos kurzusainkat. Az andragógiának is ki kell szolgálnia az új igényeket. Három területen látom az andragógusok szerepét: az egyik a tanártovábbképzés, a második a felzárkóztatás, a harmadik pedig a közművelődés területe.

A tanártovábbképzés nagyon fontos terület, mert sok esetben a felsőoktatás, a tanárképzés nem tud lépést tartani a változásokkal. Én 2005-ben végeztem mérnőktanárként, de sem kooperatív technikákkal sem pedig IKT eszközökkel nem találkoztam a képzésben. Valószínűleg azóta javult a helyzet, vannak jól felkészült egyetemek, de ahogyan a Tanárblog egy írásában is olvasható, valakiknek hidat kell verni az elmélet és a tanárok napi praxisa közé.

A felzárkóztatásban is fontos szerepe van az andragógiának, az iskolarendszerben rosszul teljesítő, alacsony végzettségűek szakmai vagy általános képzése fontos terület. Ilyen kezdeményezésre is van példa, a 2009-ben elindult Digitális Középiskola - az interneten szervezett iskola, amelyet az Apertus Közalapítvány koordinált, dolgozta ki az alternatív kerettantervet, módszereket és az oktatási anyagokat. A hátrányos helyzetű tanulók érettségihez juttatása a célja, az oktatás pedig jelenléti konzultációkkal és e-learning tananyagokkal zajlik, a tanulók munkáját tutorok és mentorok segítik. Sok középiskola élt a lehetőséggel, hogy részt vegyen ebben a programban és évfolyamot indítson ebben a formában, felváltva az esti vagy levelező képzését. A résztvevő tanárokat tanártovábbképzés keretében "képezték" ki a tutori és mentori feladatokra valamint az IKT eszközök használatára.

A felosztásom szerinti harmadik terület minden, ami a művelődés, közművelődés körébe tartozik. A múzeumokban már nem elegendőek az üvegfal mögé rejtett porosodó tárgyak, hanem aktív részvételre csábító programok szükségesek, illetve a számítógép és internet bevonása is elkerülhetetlen. Nagyon jó kezdeményezések vannak, például a Szentendrei skanzen vagy említhetnénk a Terror Házát is, de ide sorolnám a Láthatatlan kiállítást is, ami szintén az aktív részvételre épül, egy órán keresztül mi is teljes sötétségben, vakok segítségével, "tárlatvezetésével" közlekedünk a térben. Az informatika alkalmazására, bevonására a legemlékezetesebb találkozás számomra a lengyelországi, ma múzeumként működő auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor magyar "barakkja". A barakkban a legmodernebb technikával mutatják be a tábort, monitorok, króm, üveg mindenhol, fizikálisan nyomuk sincs az akkori tárgyaknak, mégis hihetetlenül nagy a hatásuk. A magyar barakkban volt a legnagyobb a tolongás, így akár azt is mondhatjuk, ez a fajta "előadásmód" keltette fel leginkább az emberek figyelmét. De említhetnénk az interneten elérhető múzeumokat, a könyvtárak megújuló szerepét, amelyek mind azt bizonyítják, hogy az andragógia felvette a kesztyűt, megkezdte a megújulást.