A témahét három, viszonylag jól elkülöníthető témából állt, az egyik a technika kommunikációra gyakorolt hatása, a másik a divatos tévképzetek (kultúra, attitűdök és internet összefüggései), a harmadik pedig az e-etikett. Természetesen a három téma valamilyen mértékben összefüggésben van egymással.
A három téma közül a divatos tévképzetekkel nem igazán tudtam mit kezdeni, így az első bejegyzésemben konfliktus- és kudarckerülő módon a technika és a kommunikáció viszonyát jártam körbe Nyíri Kristóf tanulmánya nyomán. Gondoltam, hogy a második bejegyzésemben, hasonló ok miatt majd az e-etikettet veszem górcső alá. Viszont a többiek blogbejegyzéseit olvasgatva és az e-etikett honlap ajánlásait átolvasva nem tudtam volna mit hozzátenni a témához. A divatos tévképzetekkel kapcsolatos ambivalens érzéseim is megértek, rájöttem, hogy mi zavar benne engem, illetve néhány blogbejegyzésben a témával kapcsolatban hasonló problémákkal küszködő bloggereket fedeztem fel (például Mariannát).
Marianna rávilágított arra, hogy a kérdésfeltevések módjával milyen mértékben lehet befolyásolni a válaszokat és így a kutatások eredményét. Ha felteszünk egy provokatív kérdést, akkor mindenki a saját „pártállásának” meggyőződésének megfelelően fog válaszolni, sőt, úgy is fel lehet tenni egy kérdést, hogy nagy bizonyossággal a cáfolatot kapjuk eredményként. Tündi blogjában egy másik szempontot fedeztem fel, tudniillik a minta kérdését. Mennyire volt reprezentatív a mintavétel (mennyire tükrözte az alapsokaság arányait a megkérdezettek csoportja). A mintavétellel is nagymértékben befolyásolhatóak az eredmények. Ha például a mintában a fiatalabb korosztály (15-17 évesek) vannak nagyobb számban, egészen más eredményt kapunk egy internethasználattal kapcsolatos kérdésre mintha az 50-70 éveseket kérdeznénk, és ez az alapsokaság összetétele szerint nem lenne reprezentatív. Nagy tisztelője vagyok Csepeli Györgynek és Prazsák Gergőnek, szívesen olvasom a tanulmányaikat, ez a bekezdés nem a konkrét kutatásra vonatkozott, hanem a kutatások buktatóiról általánosságban gondolkodtam. Nem a kérdésfeltevések módja vagy a minta sajátosságai, összetétele zavart, mivel nem is ismerem ezeket.
Az órán elhangzott, hogy ha az egyik eredményben nem kételkedünk, akkor a másikat is el kell fogadnunk, nem válogathatunk személyes érzelmeink, meggyőződésünk alapján az eredmények között: nem fogadhatjuk ami közel áll hozzánk és nem kételkedhetünk annak hitelességében, amit nem úgy gondolunk. Ezzel egyet is értek, nem az eredmények hitelességében kételkedtem, nem ez zavart.
Lassan eljutok a fő kérdéshez (magammal is dialektikus beszélgetést folytatva), hogy akkor mi is zavart?
Először is zavart a fogalom, hogy mi is az a képzet. Az én fejemben valamiféle feltételezés jelentéstartalom alakult ki, ezt némileg alá is támasztják a fogalommagyarázatok, de azzal szembesültem, hogy a képzet tapasztalatokon alapuló általánosítás jelentést is takar. Nézzünk néhány definíciót:
A lexikon meghatározása alapján a mi esetünkben a képzet fantáziaképet jelent?
Egy internetes kislexikonban a következő olvasható: „A valóság tárgyainak, jelenségeinek érzékileg, gondolatilag általánosított, szemléletes képe, emlékképként való felidézése akkor is, ha azok a felidézés pillanatában nem hatnak érzékszerveinkre. A képzet számára a személyiség csak olyan képeket tud előhívni, amelyek megelőző gyakorlati, ill. észlelő tevékenysége során már rögződtek. Ugyanakkor szoros kapcsolatban áll a fogalmakkal és a nyelv által közvetített jelentéssel, mintegy közvetítőként működik a fogalmak jelentése és a dolgok képe között. Ilyenformán feltétlenül tudatos jelenség.”
Tehát a képzetnek tapasztalatokon, emlékképen kell nyugodnia.
Van egy társadalmi képzet-meghatározás is, talán ez a legizgalmasabb mind közül (Szótár plurális társadalmaknak):
„A képzetek és szimbólumok olyan alapvető vonások, megkülönböztető jegyek, melyek alapján az emberek megragadják (fogalmakba rendezik) a világot, és amelyek révén megértik egymást. A társadalmi képzet és szimbolizáció meghatározó jelentőségű a társadalom felépítésének szempontjából és a rend, valamint stabilitás garantálása, a társadalom működésének ösztönzése érdekében.” Még egy érdekes mondatot találtam, amely a képzetek társadalomban betöltött szerepére rávilágíthat: „Valamely kultúrán belül az archetípusok szintén vonatkozhatnak olyan képzetekre, melyek segítségünkre lehetnek adatok értelmezésénél és valamely társadalmi csoport vagy társadalom logikájának megértésében.”
Kétségeim vannak, hogy vajon az internettel kapcsolatos képzetek mennyiben épültek be az emberek kollektív tudatába, mennyiben tudatos társadalmi szinten, mennyiben van együttgondolkodás vagy kialakult nézet az internethasználatról. Mindenesetre világosabb lett a képzet szó, nem feltételezést jelent elsősorban, hanem olyan benyomásokat, képeket, amelyek a tapasztalatokon alapulnak, általánosak, előhívhatóak és szemléletesek.
Első pont: Vannak-e az internettel kapcsolatos képzetek az emberiség kollektív tudatában? A zavar egyik oka az lehet, hogy bennem ilyen képzetek nem voltak. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az állítást egy időben ismertem meg a cáfolattal. Természetesen én is hallottam már ilyen-olyan véleményeket (ismerősöktől, buszon nagymamák beszélgetéseiből is megütötte a fülemet, hogy az unoka éjfélig számítógépezik és ez milyen káros), de én ezt egyéni emberre jellemző véleménynek vettem, ő így éli meg, számára az internet azokkal a negatívumokkal rendelkezik. De ezek az egyes emberek tapasztalatai alapján egyedi vélemények, egyedi képzetek, így nem gondoltam azt, hogy „divatos tévképzetek” lennének. Egyrészt számára nem tévképzet – hiszen tapasztalat, vélemény, érzés – másrészt szerintem nem is divatos, bár lehet, hogy pár évvel ezelőtt még az lehetett.
Elértem a második ponthoz: kinek és mikori „divatos tévképzeteit” cáfolják az eredmények? Az előző bekezdésben a kollektív tudatra vetítettem, és ezt el is tudnám fogadni, ha lenne valamilyen kutatás arról, hogy vannak/voltak olyan képzetek az internettel kapcsolatban, amelyek azt mondják például: végletesen szétszakítja az embereket egymástól; tönkreteszi a kultúrát, fölöslegessé teszi a hagyományos kulturális intézményeket. A kutatás bebizonyította, hogy az embereknek csak kis része gondolja ezeket, de ki mondta, hogy ezt gondolja az emberek többsége? Mi is volt akkor a tévképzet?
Vagy a tévképzet szó arra utal, hogy én személy szerint, ha ezeket gondoltam volna, akkor tévképzeteim lettek volna? Ilyen formában nem értelmezhető, hiszen nem az állítások valóságtartalma a tévképzet, hanem az, hogy az emberek többsége mit gondol, de nem azt gondolja, így tévképzet azt gondolni, hogy azt gondolják. Sajnos/szerencsére én nem gondolkodtam azon, hogy hogyan vélekedhet az emberek többsége – ahogyan az 1. pontban kifejtettem én egyedi emberekben tudok gondolkodni, az ő véleményüket meghallgatni, összevetni a sajátommal és esetleg meggyőzetni. Visszatérve az előző bekezdésre, akárhogyan is járom körbe a témát, nekem csak hiányzik az eredeti képzet, ami tévképzetté vált.
Harmadik pont: a kérdőív nem objektív valóságokra kérdez rá esetleg mér meg, hanem a megkérdezettek saját önbevallására támaszkodik. Az, hogy úgy érzi-e valaki, hogy kevesebbet beszélget a családtagjaival vagy kevesebbet sportol, az lehet az ő saját tévképzete is. Ha azt mérték volna, hogy az internet előtt és az internethasználat megjelenése után mennyi időt töltöttek az emberek a családjukkal, sportolással, múzeumba-járással, majd ezeket az adatokat összehasonlították volna, akkor objektíven láthatnánk, hogy vajon milyen változást hozott az emberek életébe az internethasználat. Ez már valóban az egyes állítások igazságtartalmáról adna objektív felvilágosítást, nem pedig arról, hogy ki mit gondol, hiszen ebbe sok tényező is szerepet játszhat, nem megfelelő önismeret, bűntudat, társadalmi elvárások és sorolhatnánk.
Ebben a blogbejegyzésben hosszan és némileg kuszán próbáltam leírni a gondolataimat a képzetekről és tévképzetekről, ha esetleg valaki át tudja vágni a magam kötötte gordiuszi csomót, tegye meg.
