A témahét elején a bejegyzésemben nem boncolgattam magam, hogy vajon hova is tartozom, de sokan megtették, így most én is: az internettel való találkozás időpontja szerint biztos, hogy X, Prensky szerint biztos, hogy digitális bevándorló, Csepeli-Prazsák felosztás és a Netgeneráció 2010 kategóriái már keményebb dió, de mert nem ismerem egészen pontosan a kategóriák közötti különbségeket, ezek inkább tendenciának tűnnek: tudok amit tudok, amit nem tudok - és szükségem van rá - azt megpróbálom megtudni, de nehéz lenne kategorizálnom magam. Inkább azt állapítom meg magamról, hogy alapvetően szkeptikus vagyok minden kategóriával szemben, de elismerem, hogy fontos felismerni és megtalálni a közös jellemzőket (ami legalább a többségre jellemző).
A témahét egyik fontos hozadéka volt, hogy a konkrét kutatási eredmények alapján elmondható, hogy nincsenek digitális génekkel rendelkező digitális bennszülöttek, a Prensky-féle digitális bennszülött-digitális bevándorló felosztás véleményem szerint (és az előző bejegyzésben tárgyalt kutatási eredmények alapján) nem tükrözi a valóságot. Az internettel való találkozás alapján történő besorolás pedig már csak azért sem lehet pontos, mert nem minden országra érvényesíthetőek az évszámok, például Magyarország is néhány éves késéssel reagált az új technológia megjelenésére, illetve egy-két éves születési különbségek már esetleg új kategóriába sorolják az amúgy ugyanolyan környezetben felnövőket. Számomra szimpatikusabb és jobban tükrözi a valóságot a Csepeli-Prazsák kutatás, mert ott az egyes kategóriák életkortól függetlenül kerültek kialakításra, a felhasználói szokások szerint definiálták a kategóriákat (rejtőzködők, informálódók, tanulók, befogadók, extenzív felhasználók). Az egyes kategóriákban pedig a kutatás eredményei alapján megoszlik a korosztályok képviselőinek aránya. A Netgeneráció2010 kutatás felosztásában pedig sokkal árnyaltabb kategóriákat találunk, sem a digitális bevándorlók, sem a digitális bennszülöttek nem alkotnak homogén csoportot. A blogokból az is kiderült a számomra, hogy akik megpróbálták, nehezen tudták besorolni magukat egy kategóriába, mert bizonyos tekintetben az egyik, bizonyos szokásaikban meg esetleg más kategóriába tartoznak.
A témahét másik fontos hozadéka számomra az, hogy a kutatások eredményei alapján igazolhatónak látszik, hogy nem gondolhatjuk azt a továbbiakban (sem), hogy a mai fiatalok már digitális kompetenciákkal a birtokukban jöttek a világra, semmi dolguk velük a tanároknak sem az andragógusoknak, és azt sem gondolhatjuk, hogy ezen a téren az X és a még korábbi nemzedék nem tud újat mutatni, véglegesen le van maradva. Az eredmények alapján nagy szükségük van a mai gyerekeknek és fiataloknak arra (is), hogy az IKT kompetenciáikat, a digitális írástudásukat fejlesszék. Ehhez természetesen szükséges, hogy a pedagógusok, andragógusok rendelkezzenek ezekkel a tulajdonságokkal, ismeretekkel. Éppen ezért a digitális kompetencia fejlesztésének a fontossága és a hiányosságok fejtegetése nagyon sok blogbejegyzésben előfordult, a tanári kezdeményezőkészséget, IKT kompetenciák hiányát jelölték meg talán a legtöbben, mint a fejlődés útjában álló tényezőt. Szerintem azonban nem annyira egyszerű az elvárás, minthogy használjon a tanár számítógépet az órán. De mit, mire, hogyan, mi célból? Elegendő, ha egy kémiai kísérletet az interneten keresztül mutat be egy tanár? Talán motiváló a diákok számára, felrázza őket a frontális osztálymunka okozta apátiából, de ez csak a kezdő lépés lehet. (Ezzel kapcsolatban megemlíteném a személyes kedvenceimet, a talán lengyel eredetű Realika tananyagokat, amelyek a Sulinet Digitális Tudásbázis oldaláról is elérhetőek. Azért is a kedvenceim, mert igényesen elkészített anyagok és azért is, mert ha bármelyik tanártovábbképzésünkön bemutattuk, rögtön felcsillant a matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanárok szeme, de a többieké is. Azt gondolom, hogy a szemfelcsillanás is azt bizonyítja, hogy a tanárok nagy része alapvetően nyitott az újdonságokra, ezzel több bejegyzésben is találkoztam, például itt és itt is.)
Azt gondolom, hogy a számítógép- vagy internethasználatot a tanulási/tanítási/nevelési céloknak kell alárendelni. Fehér Péter az általa megalkotott internet-pedagógus fogalmát így definiálja: "Olyan tanár, aki képes az internetet, mint eszközt úgy beépíteni a tanítási-tanulási folyamatba, hogy ezzel minőségi változást idézzen elő." Az internet mint eszköz a definícióban az internethasználat célként való beállításával szemben jelenik meg, tehát nem az a cél, hogy a tanórán internetet használjon a tanár, hanem az a cél, hogy az internet segítésével minőségi változást idézzen elő. Akkor válik azonban eszközzé az internet "... ha egyrészt az eszközök megfelelő számban és minőségben állnak rendelkezésre, másrészt pedig a tanárok megfelelő tudással, hozzáértéssel és motivációval képesek azokat használatba venni." Az írásban megjelölt minőségi változások pedig tantárgyaktól függetlenek vagy tantárgyakon átívelők, azt is mondhatnám, hogy a hagyományos nevelési célokkal csengenek össze, csak egy új médiumra hangszerelve: motivációs bázist épít ki a tanuló számára; egyetemes szemléletet ad; kitágítja az egyén életterét; értékeket közvetít, változtat, értékrendet befolyásoló szerepet kap; áthidalhat társadalmi (szociokulturális) különbségeket. (Fehér Péter: Milyen legyen az internet-pedagógus?)
Hogy hogyan tud egy tanár ekkora kihívásnak megfelelni? Egyrészt rendelkeznie kell személyes és szakmai jellemzőkkel, kompetenciákkal, másrészt a tanárképzésben, a tanártovábbképzésben is felfigyeltek erre az igényre, így a felsőoktatásnak és az andragógiának is feladata van ezen a területen.
A kommentekben érdekes volt megtapasztalni azt is, hogy van aki a felülről jövő (intézményvezetés, oktatáspolitikai döntéshozók) kezdeményezésben van aki pedig az alulról, az egyes tanároktól jövő kezdeményezésben látja a megvalósulás zálogát. Azt gondolom, hogy mindkettőn múlik, hiszen hiába van nagyon sok iskolában interaktív tábla - ami felülről jövő kezdeményezésként, pályázati úton került oda általában - ha nincs meg az ott tanító tanárokban a hozzáértés és motiváció, hogy használják. A megvalósulás véleményem szerint akkor következik be, ha a két irányból jövő szándékok összeérnek (természetesen Ollé tanár úr blogjában mozdonypedagógusoknak nevezettek is sokat tehetnek egy-egy tanári közösségben). Az új NAT-tal kapcsolatban ma olvastam egy érdekes cikket a Népszabadság online-ban, amelyben Vass Vilmos (ELTE PPK Neveléstudományi Intézet oktatója) egyrészt az új Nemzeti Alaptanterv túlcentralizáltságát emelte ki: nem hagy szabad teret a pedagógusok számára és a helyi sajátosságoknak való megfelelőségre, másrészt pedig nem veszi figyelembe a Z generáció és a jövő generációinak az igényeit és képességeit, tananyagközpontú és a memóriára építi a tanulási folyamatot. Ha ez valóban így van, akkor a pedagógusokra még nehezebb szerep vár, megtörténhet, hogy ha elveiknek megfelelően akarnak nevelni és tanítani, szembe kell menniük az oktatáspolitikai akaratnak.
A témahét harmadik fontos hozadéka a számomra a multitaszking volt, néhányan említették is a blogjukban (például itt). A Multitask – a koncentrálás halála című írásból megtudtam, hogy egyáltalán nem előnyös ez a fajta figyelemmegosztás a koncentrációra és a feladatok elvégzésének hatékonyságára. A Stanford Egyetem felmérése szerint az erősebben multitaszkolók nagyobb hibaszázalékkal oldottak meg feladatokat, akkor, amikor különböző zavaró körülményekkel terelték el a figyelmüket, mint a gyengébben multitaszkolók. A digitális bennszülöttekre viszont jellemző ez a viselkedéstípus, így valószínűleg ezen a területen is van feladatuk a pedagógusoknak és a szülőknek.
Akinek van kedve egy szórakoztató, ámde valószínűleg minden tudományos alapot nélkülöző multitaszk játékot kipróbálhat: itt
