Az előadás első felében a digitális esélyegyenlőtlenség okairól volt szó. A probléma okainak vagy magának az esélyegyenlőségnek az elbagatellizálása nélkül, de felmerült, hogy az internettől való távolmaradás, a nem-használat sok esetben magyarázható az „elefánt effektussal” ( „elefánt-effektus”: az elefánt olyan álprobléma, amelyek lehetővé teszi, hogy a valódi problémák rejtve maradjanak).
Az esélyegyenlőtlenség – a digitális szakadék – beláthatatlan különbségekhez vezet, hangzott el az előadáson. Akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy aki kimarad, az lemarad, vagy a Képmesék internettel foglalkozó epizódjának címe is nagyon találó: Kattints az életedért.
Mi lehet az oka a nem-használatnak?
A népszerűsítések ellenére azonban még vannak Magyarországon olyanok, akik nem használnak sem számítógépet sem pedig a világháló szolgáltatásait. Érdekes kérdésnek tartottam, hogy vajon mennyien nem használnak internetet és a nem használatnak vajon csak gazdasági okai vannak-e.
A mennyiség kérdésére több érdekes adatot is találtam a közelmúltból:
- A lakosság 66% használja hetente egyszer – Eurostat 2011
- A 16-74 évesek 28%-a még soha nem használta az internetet – Eurostat 2010
- A 15-69 éves korosztályban rendszeresen internetezők aránya 55%, internetet már kipróbáltak aránya 63% – NRC-piackutató 2009 II. félév
Az okokban való vizsgálódáshoz a Wold Internet Project 2007. évi magyarországi kutatási jelentésből indultam ki mint a legfrissebb interneten általam fellelt adatokból. 2007-ben a jelentés szerint a 14 éves és idősebb magyar lakosságnak 45%-a használja rendszeresen az internetet, azonban 2007 óta eltelt több mint négy év az információs sztrádán nagyon hosszú idő, de azt gondolom, hogy bár a számadatok változhattak, a tendenciák maradandóbbak. A digitális megosztottság a következő törésvonalak, csoportok mentén alakult 2007-ben az internetet használók és nem-használók szempontjából:
- települési lejtő: Budapest – város – falu
- nem: férfi – nő
- generációs különbségek: használók átlagéletkora és a nem-használók átlagéletkora között kb. 20 év van
- gazdasági aktivitás: diákok, kereső tevékenységet folytatók – nyugdíjasok, inkatívak
- jövedelem (szubjektív, a megkérdezett megítélése alapján): kedvezőbb helyzetben lévők – anyagi gondokkal küszködők
- iskolai végzettség: közép- és felsőfokú végzettség – szakmunkás, általános iskolai végzettség
- származás: nem roma – roma
A digitális megosztottság törésvonalai nem okoznak meglepetést senkinek, de természetesen nem mindegyik csoport között vannak nagy különbségek, így például a férfiak és nők csoportja között sem. Az egyes csoportokban éves szinten különböző az internethasználat növekedésének mértéke, de a legnagyobb különbségek az életkor, az iskolai végzettség, a gazdasági aktivitás, a jövedelem és a származás és a településtípusok szerinti csoportoknál volt, tehát ezek a jellemzők azok, amelyek leginkább befolyásolják az internet használatát. Csepeli György egy 2012-es márciusi riportban így fogalmazott erről: „Tehát minél idősebb valaki, minél kisebb településen lakik, minél alacsonyabb az iskolai végzettsége, és minél alacsonyabb a gazdasági aktivitása, annál valószínűbb, hogy kimarad az online világból.” (Ha nem akarunk a sárban dagonyázni, fel kell karolnunk a digitális leszakadókat)
Ami a legizgalmasabb volt számomra, hogy milyen okai lehetnek az internettől való távolmaradásnak, milyen gátak okozzák a nem-használatot. A jelentés szerint az internetet nem-használók a következő válaszokat adták arra, hogy mi a legfőbb oka az internet elutasításának:
- nincs rá szüksége (32%)
- nem érdekli (20%)
- nincsen számítógépe (17%)
- túl drága (11%)
- nem tudja, hogy kell használni (10%)
A válaszok arányaiból úgy tűnik, hogy elsődlegesen az internet iránti közömbösség, a saját motiváció hiánya az az ok, ami távol tartja őket a világhálótól. „Közös jellemzője még ennek a két választípusnak az is, hogy bizonyos értelemben magán a válaszadón múlnak, nem pedig külső tényezőn vagy olyasvalamin, amit ők maguk megváltoztathatatlannak tartanak. (Szemben például a „technikától való tartózkodással”, vagy a vírusoktól, pornográf tartalmaktól való félelemmel, amik – egy közvetlen felhasználói tapasztalattal nem rendelkező válaszadó számára – esetleg legyőzhetetlen akadálynak tűnhetnek.)”
A nem-használat okait tovább elemezte a jelentés, két kategóriába csoportosította a lehetséges okokat. Az egyik a materiális, vagyis a gazdasági okok csoportja és a kognitív okok, amelyek a technikával szembeni negatív attitűdök, a felhasználói tudás hiánya:
Kognitív okok
- nincs rá szüksége
- nem érdekli
- nem tudja, hogyan kell használni
- technikától való félelem
- nem való gyerekeknek
- pornográfia
- személyes adatok védelme
- vírusok miatt
- túl sok a reklám
- nincs rá ideje
Materiális okok
- nem elég jó a számítógépe
- nincsen számítógépe
- túl drága
- túl lassú a hozzáférés
- nehéz kapcsolatot teremteni
A válaszadók közül jóval többen jelöltek meg csak kognitív indokokat (53%) mint csak materiális okokat (13%), a mindkét okcsoportból megjelölők aránya pedig 31% volt. (Az okok között szerintem találhatunk olyat is, ami az előadáson elhangzottak szerint a „mesterséges igényesség” elefántját testesítheti meg, pl. túl lassú a hozzáférés. A „technika ördöge” mint elefánt is megjelenik például a technikától való félelem válaszban.) A jelentés az egyes csoportokban a kognitív és a materiális okok arányát is részletesen tárgyalja, de a számomra legfontosabb üzenete ebben a témában a következő: „… a kognitív indokokkal érvelők 6%-a, míg a materiális gátakkal küzdők 24%-a gondolja úgy, hogy egy éven belül rendszeres internethasználóvá válik. Ez tehát azt jelenti, hogy a materiális gátak leküzdése kisebb kihívást jelent, mint a kognitív akadályoké.” Emellett természetesen létezik az a jelenség is, hogy, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek, azok számára a számítógép és az internet megengedhetetlen luxuscikkeknek számítanak. Ezek az eredmények inkább azoknak a csoportoknak a preferenciáira világít rá, akik esetleg meg is tehetnék, de mégsem kapcsolódnak a világhálóra. A hozzá nem-férők statisztikáiba (például internet-penetráció mérése technikai alapon) sokszor ezek a csoportok is bekerülnek, így a statisztikák által rajzolt kép nem lesz valós, hiszen egy kategóriában alkotnak azokkal, akik gazdasági okokból kénytelenek a nem-használat mellett dönteni, másrészt ezekben az esetekben nem az anyagi segítség, a hozzáférés materiális okainak a kezelése lehet a célravezető, hanem a kognitív gátaknak a lebontása. Ha csak gazdasági okokat tulajdonítunk az internet nem-használatnak, akkor a gazdasági okok mint elefánt mögött elbújhatnak a kognitív problémák is.
Leszakadók felzárkóztatása vagy élvonalbeli fejlesztés?
Az előadáson ez a kérdés dilemmaként fogalmazódott meg, azonban ha azt is figyelembe veszem, hogy nem csak az veszít, aki nincs jelent a digitális társadalomban hanem a kimaradókkal azok is veszítenek, akik jelen vannak, akkor a kérdés eldöntésében szerintem a leszakadók felzárkóztatása felé billen a mérleg nyelve. Ebben az esetben ezt nem lehet a leszakadók egyéni problémájaként értelmezni vagy a társadalom szociális érzékenysége alapján kezelni, hanem a digitális társadalom „önös érdeke” a felzárkóztatás. Ha vannak olyan társadalmi csoportok, akik nem jelennek meg az interneten, akkor a digitális állampolgárok világképe torzul, hiszen nem kapnak információt ezekről a csoportokról, veszít a társadalom is, mert ezeknek a csoportoknak az értékei, kultúrája nem lesz elérhető a világhálón.
A felzárkóztatáshoz Csepeli György a már említett riportban egyrészt társadalmi méretű összefogásban látja a megoldást: „Az, hogy együtt dolgozzon az állam, az üzleti szféra, az akadémiai szféra és a civil társadalom.”, másrészt szerinte szükséges „olyan elsőszámú politikai vezető, aki tűzön-vízen keresztül véghezviszi a szükséges változtatásokat”. A materiális és a kognitív gátak lebontásában is több intézkedés született véleményem szerint társadalmi, politikai szinten, például korábban a Teleház mozgalom, az e-Magyarország pontok, a 2008-as e-Befogadás évének programjai, a Wifi falvak, az IT mentor hálózat, TÁMOP-pályázatok, de a 2011-es Digitális Megújulási Cselekvési Terv is a szakadék csökkentését célozza meg. Azonban, ahogyan Csepeli György fogalmaz, elkötelezett politikai vezető még nem volt Magyarországon.
Tető vagy interaktív tábla?
Az előadáson mint általános vélekedés és a dilemma allegóriájaként került terítékre a fenti kérdésre a válasz: legyen inkább rendes tető az iskolában mint interaktív tábla. Az én értelmezésemben a rendes tető az iskola fizikai környezetének a javítgatása, normalizálása, az interaktív tábla pedig a nyitás az internet, a digitális társadalom felé. Ha úgy gondolkodunk, hogy előbb legyenek meg optimálisan a környezeti feltételek, akkor úgy járnak a gyerekek mint a viccben, ha nincs meg az alap, akkor nem kapnak extrát sem. Mindkettő fontos a maga nemében, de azt gondolom, hogy a jó tető nem kompetenciafejlesztő (arról nem is beszélve, hogy egy interaktív táblás óra feledtetni tudja például a hámló vakolatot vagy a rogyadozó tetőt). Nem a rogyadozó tető miatt kerülnek majd hátrányba a tanulók, hanem azért mert leszakadókká válnak például a munkaerőpiacon, ha nem rendelkeznek digitális ismeretekkel. Ha viszont tényleg lyukas a tető és beömlik az eső, akkor ez nem csak egy álprobléma, valószínűleg a tető megjavítása lesz a fontosabb. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben beszélhetünk valós problémákról, míg az első esetben a tető problémája álproblémaként jelenik meg, a tető az elefánt.
Ideális esetben a tető és az interaktív tábla nem versenytársai egymásnak, a két fejlesztésnek egymás mellett kellene futnia, viszont ilyen ideális helyzet sok intézmény esetében nem valósul meg. Az elkötelezett vezető kérdését azonban itt is behoznám a képbe, ő az, aki az elefántból bolhát tud csinálni, a személyes szándék, akarat, elköteleződés a legfontosabb szerintem. Nagyon sok múlik egy iskolaigazgatón vagy egy elszánt „mozdonypedagóguson”, ahhoz, hogy a fent említett társadalmi, politikai vagy civil szándékokat ki tudja használni és ki is akarja használni.
Az elefánt tényleg fél az egértől, így a hatalmasnak tűnő álproblémák leküzdésére nem biztos, hogy a nagy, átfogó intézkedések az egyedüli megoldások.
