A témához készült reflexív, második blogbejegyzésekben érezhetően több a „szakmai” tartalom mint az elsőkben. Az első bejegyzések inkább az attitűdökről, érzelmekről, toleranciáról szóltak, a Facebook felületén folyó viták is az ezekkel kapcsolatos érzésekből adódtak. A vitákban sajnos (bár visszatekintve inkább azt mondanám, hogy szerencsére) nem vettem részt, a második bejegyzésekről pedig úgy érzem nincs mit megvitatni, megbeszélni, érezhetően kialakult egy közös, ámde visszafogott megközelítési mód. De az is lehet, hogy csak elfáradtunk.
De nézzük, hogy milyen új tudást, inspirációt hoztak számomra a csoporttársak bejegyzései.
IKT eszközök
Azt gondolom, hogy abban mindannyian megegyezünk, hogy a számítógép és az internet hozzájárul a fogyatékos emberek mindennapjainak, a terápiás céloknak és tanulásának elősegítésében. Elég csak abba belegondolnunk, hogy az ügyintézés egy kerekesszékes vagy egy mozgáskorlátozott embernek mennyivel egyszerűbb az interneten keresztül. A különböző szoftver és hardver eszközökről nagyon hasznos és részletes összefoglalást olvashattam Szakács Zsuzsi blogbejegyzésében. Fejegér, szemegér és felolvasóprogram mind olyan fejlesztések, amelyek megkönnyítik az IKT eszközök használatát vagy a tartalmakhoz való hozzáférést. Ilyen kezdeményezés a HANDS projekt is, amelyben az ELTE is részt vesz. A HANDS projekt célja, hogy autizmussal élő fiatalok társadalmi integrációját egy szoftver és egy okostelefon összekapcsolásával elősegítse. A szoftver ingyenes, nyílt forráskódú, de a szoftvert kezelni tudó telefon 100-200 ezer forint körül van, ahogyan a projekt honlapján olvasható. (Hands-projekt, a meghosszabbított kéz, további tájékozódási pont a projekt magyar honlapja: A HANDS projekt Autizmus Alapítvány - ELTE közös munkacsoportjának hivatalos weboldala)
Ez a példa is jól mutatja, hogy a megfelelő IKT eszközök komoly anyagi befektetést igényelnek. Ahogyan Vicze Gabi bejegyzésében is olvashattam, ő is feltette a kérdéseket: „Ez egy elefánt effektus, vagy a fogyatékosok és hátrányos helyzetűek kirekesztődéséhez vezet? … A digitális világ az eszközeivel szegregál vagy elősegíti az integrációt? Én bízom benne, hogy egyre több lehetőséget fog az oktatás és az élet más területein biztosítani a technológiai eszközök.”
Azt gondolom, hogy az IKT eszközökhöz való hozzáférés feltételeinek javítását nagyobbrészt állami (uniós) vagy civil szervezeti, alapítványi segítséggel lehetne megoldani, a forráshiány azonban minden területen érződik, az oktatásügytől kezdve az egészségügyön keresztül, így én sajnos nem vagyok optimista ebben a kérdésben.
Esélyegyenlőség
Több blogbejegyzés is foglalkozott az esélyegyenlőség kérdésével. Zakupszky Tündénél olvashattam egy érdekes megállapítást: „Értelmezésemben az esélyegyenlőségről elviekben beszélünk, egy jogszabályi és emberijogi keret, addig az esélyegyenlőtlenség egy tapasztalás, azok részéről értelmezhető húsbavágóan, akik mindennapjaikban részesei a társadalmi megkülönböztetésnek.” Elgondolkodtató megállapítás, igazat adok abban, hogy „húsbavágóan” valóban azok érzik, akik részesei a társadalmi megkülönböztetésnek. Azonban, ha belegondolok, akkor ha átérezni nem is tudom teljes mélységében, de néhány vetületét el tudom képzelni. Ezért tartom nagyon fontosnak azokat a kampányfilmeket, amelyek legalább egy pillanatra, de felhívják a figyelmet, elgondolkodtatnak azon, hogy milyen a „másik oldalról” a világ. Egy, engem nagyon mélyen megérintő reklámfilmet láttam a Sörös Barbara bejegyzésében, amely az „Együtt a fogyatékossággal élőkért” (http://egyenloesely.freeblog.hu/) honlapján is megtekinthető:
A reklámfilm egy kampánysorozat része, ajánlom mindenkinek a figyelmébe a többi filmet is, azt gondolom, hogy nem a fogyatékos emberek sorsa fölötti sajnálkozás kell, hogy a tolerancia, az egymás elfogadásának fő motívuma legyen, hanem az, hogy minden embernek megvannak örömei, bánatai, gondjai és sikerei. „Ugyanúgy élnek, ugyanúgy éreznek. Az igazi fogyatékosság az, ha nem ezt vesszük észre.” (Idézet a fogyatékossággal élők elfogadásáért készült kampányfilmekből)
Az esélyegyenlőséggel kapcsolatban Vidó Judit blogbejegyzésében olvasott gondolat keltette fel a figyelmemet: „Esélyegyenlőség nincs, nem is lehet, mivel vagyon-, adottság-, tehetség-, és szorgalom egyenlőség sincsen.„ Én hozzátenném, hogy még nincs esélyegyenlőség, elképzelhető, hogy soha nem is lesz, de úgy gondolom, hogy törekedni kell rá. Az esélyegyenlőség lehetőséget teremt arra, hogy mindenki a saját képességeihez, szorgalmához, kitartásához mérten érvényesüljön. Ezekben nincs és nem is lehet egyenlőség, hiszen ettől (is) vagyunk különbözőek. Az esélyegyenlőség számomra azt jelenti, hogy megteremtem a hozzáférés lehetőségének az esélyét. Egyenlően, mindenki számára. Például, ha egy kerekesszékes nem tud bejutni az egyetemre, mert nem tud felmenni a lépcsőn, akkor valóban nincs akkora esélye az egyetemi diplomára mint annak, aki tudja használni a lépcsőt. Ha már bent vannak, akkor már az egyéni tehetség, szorgalom, stb. lehet a döntő abban, hogy diplomát is kapnak. De például a bejutás fizikai lehetőségének a megteremtése egy lépés az esélyegyenlőség felé, hiszen a lépcsőn való járás képessége nem lehet feltétele egy pl. andragógus diplomának.
Segítségadás
A segítségadás is központi témája volt a bejegyzéseknek és kommenteknek. Hogyan segítsünk, mikor, milyen esetben ajánljuk fel a segítségünket. Egy érdekes cikket olvastam Orsós Sándorról, aki vak emberként így éli meg a segítség kérdéskörét: „Sándor igyekszik mindent önállóan megoldani, de nem jön zavarba, ha segítséget kell kérnie. Sőt akkor is igénybe veszi azt, ha éppen nincsen rá szüksége. Néha olyan helyen is megkérdezik tőle, hogy átkísérhetik-e az utca túloldalára, ahol erre nem lenne szüksége. Ilyenkor nagylelkűen elfogadja a felajánlást, nehogy a visszautasítása elriassza látó társát attól, hogy máskor egy másik vak embernek segítsen.” Álljon itt ez a néhány mondat biztatásként, elkél a segítség a számunkra is, hiszen sokan csak most alakítjuk ki az együttélés, segítségadás tudatos alapjait.
A téma sajátosságai és a konnektivista tanulás
Azt gondolom, hogy ez a téma nagyon fontos, de nem a konkrét ismeretek szempontjából. Én inkább az érzékenyítő, attitűdformáló hatását érzem ennek a témahétnek, hiszen nem tudunk konkrét gyógypedagógiai ismeretekre támaszkodva véleményt formálni a fejlesztési lehetőségekről, a fogyatékos emberek konkrét helyzetéről mind jogi, mind szociális mind pedig társadalmi szinten.
A témahéten a konnektivizmussal kapcsolatban azt éreztem, hogy a nagyon „soft” témákra (ahol az érzékenyítés, attitűdformálás, érzések, személyes vélemények felszínre hozása, átgondolása a cél) a konnektivista módszer nem igazán megfelelő. Az érzések, attitűdök megbeszélése elektronikus, írott formában nagyon sok félreértési lehetőséget rejt magában és az érzésekről nem lehet vitatkozni, új tudáshoz eljutni, könnyen átcsúszhat személyeskedésbe is.
Az utolsó blogbejegyzésemben itt a Konnekt csoportban. Van bennem egyfajta szomorúság is, mert igazán sokat tanultam a témákról, magamról és természetesen a csoporttársakról/tól is. Ezt mindannyiuknak köszönöm!
